Szabadidő

Rangos elismerést kapott Salman Rushdie

A díjátadóra rendőrök kíséretében érkezett az író, akire 25 évvel ezelőtt vérdíjat tűztek ki.

Salman Rushdie vasárnap Odensében átvette a Hans Christian Andersen-díjat, Dánia legrangosabb irodalmi elismerését. Az 500 ezer dán korona (21 millió forint) pénzjutalommal járó kitüntetést Mária hercegné adta át a szerzőnek. A díjat odaítélő zsűri indoklásában hangsúlyozta: Rushdie páratlan író, akinek művei gazdagították a világirodalmat.

A díjátadó ceremóniát, amelyre 150 vendég kapott meghívást, különleges biztonsági intézkedések közepette rendezték meg. A 67 esztendős Rushdie ugyanis kerüli a rivaldafényt. Az indiai születésű brit író a Sátáni versek című kötete révén vált világszerte ismertté. Az íróra Khomeini ajatolláh 1989-ben fatvát és milliós vérdíjat bocsátott ki, mondván, a mű sérti az iszlámot. Rushdie emiatt hosszú ideig rejtőzködni kényszerült. Önéletrajzi könyve Joseph Anton címmel 2012-ben jelent meg: az író a Joseph Anton nevet használta bujkálása éveiben.

Manapság már ismét megjelenik a nyilvánosság előtt, de az Andersen szülővárosában megtartott díjátadóra rendőrök kíséretében érkezett.

Az Andersen-díjat kétévente adják át a dán mesemondó emlékére. A korábbi díjazottak között volt J. K. Rowling és Paulo Coelho is, két éve pedig a chilei író, Isabel Allende kapta meg.

Rangos elismerést kapott Salman Rushdie

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top