Szabadidő

Sziget: megdőlhet a látogatócsúcs

Idén egy héttel később kezdődik a fesztivál.

Eddig nem látott érdeklődés mutatkozik a 22. Sziget fesztivál iránt, amelyen megdőlhet a látogatócsúcs. Gerendai Károly, a Sziget fesztivál főszervezője mindezt azzal indokolta, hogy a jobb programok mellett mostanra értek be az elmúlt évek fejlesztései, és Budapest is egyre trendibb a külföldi fiatalok körében.

A Sziget emelt szolgáltatásokat nyújtó, fizetős kempingjei már beteltek, időarányosan soha nem fogytak ilyen jól a hetijegyek, a brit, német, francia és olasz piacon kiemelkedően nőttek az eladások. Megfordult a trend a magyar közönség esetében is, így előfordulhat, hogy augusztus elejére mind a 45 ezer bérletet eladják a tavalyi 34 ezer után.

A régóta hiányolt legnagyobb és legdrágább nevek (Red Hot Chili Peppers, Metallica) ugyan idén sem lesznek, zenél viszont a Queens of the Stone Age, az Outkast, a Madness, a Manic Street Preachers, a Placebo, a Korn, a Prodigy, a manapság legnépszerűbb táncos-elektronikus vonal képviseletében pedig például Deadmau5, Skrillex, Macklemore & Ryan Lewis vagy az augusztus 17-ei zárópartin fellépő Calvin Harris.

Hosszú évek után pedig újra lesznek magyar fellépők is a nemzetközi nagyszínpadon: az idei Sziget-himnuszt előadó Ivan & the Parazol, a Nagy-Szín-Pad-nyertes Mary PopKids, a Punnany Massif és egy még meg nem nevezett előadó.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top