Szabadidő

10 “halálbiztos” utazási tipp

Ha unod a szokásos nyaralásokat, és többre vágysz, megkaphatod, de a vakmerőségnek ára van. A védőkorlát nélküli, keskeny szerpentineken az embernek könnyedén lesz halálfélelme. De akad ennél sokkal bizarrabb út is, ahol nincs kint a "kalandorok kíméljenek" tábla!

1. Teát vagy életet!
A kínai Hua Shan hegyláncolat csúcsán működő teázóba csak azok juthatnak el, akik nem ismerik a félelmet. A szerzetesek gyógynövényes italaihoz ugyanis sziklafalba vájt lépcsősor és korlát nélküli, rozoga deszkák vezetnek, alattuk több száz méteres mélység tátong. A turistákat azonban még ez sem rettenti el.


2. Halálút az őserdőben

La Paz és Coroicoba között, Bolíviában fekszik a halálútként elhíresült Yungas. Az ötezer méter magasban lévő út a mai napig védőkorlát nélküli, így a földdel fedett részeken megcsúszva hamar a hétszáz méteres szakadékban találhatja magát az ember. Főként, hogy a három méter széles úton kétirányú a közlekedés.


3. Az utat figyeld, ne a kilátást!

Azok, akik Lombardiába készülnek, jobb, ha kétszer is meggondolják a tervüket. Az Ausztriából odavezető úton ugyanis számos kihívás várja az utazókat. A legelrettentőbb a Stelvio hágón átvezető rész, amelyen több mint ötven, életveszélyes hajtűkanyar található. Ez még a legprofibb sofőrök idegrendszerét is megviseli.


4. Sötétedés után fuss az életedért!

Az indiai “tilos városnál” nem az odajutáson, hanem az onnan való elmenekülésen van a hangsúly. Bhangarh ugyanis a helyiek szerint el van átkozva. Évszázadokkal ezelőtt tízezren éltek itt, de a lakosok egyik napról a másikra eltűntek az éj leple alatt. A kormány azt kéri a turistáktól, hogy naplemente után, mindegy, milyen járművel, de sürgősen hagyják el a helyet.


5. Utazz sziklákban!

A kínai Guoliang falu felé vezető alagút rendkívül látványos, de legalább annyira veszélyes is. Az utat a Tahiang hegységen belül vájták ki, ráadásul kézzel, így az alacsony, szűk vájatokban csak dudálással figyelmeztethetik az autósok a szembejövőket, hogy ők is ott vannak. A beláthatatlan kanyarok után persze szakadékokkal találkoznak szembe az utazók.


6. Ahol ég és víz összeér

Florida a delfinekkel úszkálás mellett izgalmasabb programokat is tartogat. A kétszáz kilométer hosszú, szigeteket összekötő Overseas Highway néhány méterrel a tenger fölé épült. Ezen viharban átkelni igencsak érdekes. A taxisok számos különös kérést kaptak már utasaiktól, volt, aki a csomagtartóba szeretett volna bemászni, hogy ne lásson semmit az utazásból.


7. Túra a halottak erdejében

A japán Aokigahara erdő hátborzongató csendje miatt kedvelt túracélpontja a pihenni vágyóknak. A mitológia szerint azonban ez a démonok lakhelye.


8. Forma 1-es pilótát is vigyél!

A norvégiai Lysebotn Roadon autókázók számára a panoráma másodlagos. Itt ugyanis az életért megy a harc és a dudálás. Több száz méteres magasságban, 32 hajtűkanyaron és 340 fokban forduló alagúton kell magukat átverekedniük az utazóknak ahhoz, hogy épségben érjenek át a hegyen, és ne zuhanórepülésben érkezzenek a völgyben található kis faluba.


9. Ússz a sötét lyukban!

A Jákob kútjának elnevezett texasi forrást jobb, ha elkerülik azok, akik nem tudnak úszni. Egy rossz mozdulat ugyanis, és könnyedén a vízfenéken maradhat az ember. A négy méter átmérőjű, tíz méter mély természetes kasztforrás olyan, mint egy sötét lyuk, még a legtapasztaltabb úszók is örökre eltűnhetnek benne.


10. Út a mennyországba

Aki a Heaven Linking Roadon átjut, állítólag a mennyországba kerül a kínaiak szerint. Lehet benne valami, mert az Ég kapujának elnevezett hegység útvonalát 1500 méter magasban 99 éles kanyarral tűzdelték meg. Így aki nem a szakadékban végzi, valóban hálát adhat a szerencséjének, hogy túlélte a kalandos utat.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top