Szabadidő

Interjú a Top Gear készítőivel – Nekik egy autó akkor is vezethető, hogyha lángol

Lángoló kocsik, mosógépekből összerakott autók, autóként vezethető színpad. A Top Gear Live zakkant műsorvezetői 12 év alatt sem unták meg a kocsikat és egymás szívatását. A Budapestre érkező show autóőrült producerével, Rowland French-csel beszélgettem.

– Budapesten pár órán belül kétszer is felléptek. Okoz problémákat, hogy ilyen rövid idő alatt dupla show-val álltok elő?
– Ilyenkor mindig attól parázok, hogy az első műsor alatt bekövetkezik egy baleset, amit aztán nem tudunk kijavítani a következőig. A szerelőink szerencsére mind a rali-világbajnokságból érkeztek, és igazi csodákra képesek. Egyszer a saját szememmel láttam, hogy kicseréltek egy sebességváltót 28 perc alatt!

Ha az ember egy ekkora gépezetet felügyel, akadhatnak váratlan helyzetek. Melyik volt a legemlékezetesebb?
– Az egyik műsorunkhoz építettünk egy tízméteres óriásgyík-robotot, ami hatméteres lángokat lövellt ki a pofájából. Az egyik ilyen lángszórásnál sikerült pont a saját fejét felgyújtania. A három műsorvezető egy álló hónapig ezen röhögött.

Melyik lesz az a mutatvány Budapesten, amitől leginkább tátva maradhat a szánk?
– A lángoló raliautókat szeretni fogod. N-típusú Subaru Imprezákról van szó, amiket úgy alakítottunk át, hogy akkor is lehessen vezetni őket, ha éppen lángokban úsznak. Trükkös volt, de megcsináltuk.

Interjú a Top Gear készítőivel - Nekik egy autó akkor is vezethető, hogyha lángol

2008 óta felelsz a műsorért. Sok mindenen változtattál az elmúlt években?
– A három műsorvezető és a rengeteg sportkocsi a tévéműsor sikere miatt már az elején adott volt, de akkoriban még nem nagyon tudtuk, hogyan lehet ebből egy élő színházat varázsolni. A Budapesten látható show-t évek aprólékos munkája során fejlesztettük ki.

A Clarkson, Hammond és May trió jellegzetes brit humorát meg tudjátok őrizni nálunk is, ahol csak tolmácsolással lehet előadni a műsort?
– A humoruk nagyban épít a helyzetkomikumra. Az például, hogy James May elveszíti a kontrollt egy mosógépekből összerakott automobil volánjánál, és beleütközik Hammondba, nyelvtudás nélkül is érthető és vicces.

Mit csináltok azokkal a kocsikkal, amiket nem akartok többé használni a műsorban? Ha megengedhetném magamnak, meg tudnám őket venni valahol?
– Ebben a pillanatban mind egy hatalmas raktárban pihennek. Mindegyikhez egy csomó emlékem fűződik, egyszerűen fájna megválni tőlük. Persze ennek a könyvelőm nem örül túlságosan. (nevet)

Megnézem
Összes kép (1)

Áruld el, kérlek: Clarkson, Hammond és May a valóságban tényleg utálják egymást?
– Csak azt játsszák, hogy ki nem állhatják a másikat, de a valóságban nagyon is közel állnak egymáshoz. Amikor őket nézed, akkor három jó barátot látsz, akik olyan mázlisták, hogy övék a világ legjobb munkája, és munkaidőben egymást szívathatják.

A Top Gear az angol BBC televízió BAFTA- és Emmy-díjas autós sorozata. Jelenlegi formájában 2002 óta létezik, és azóta Jeremy Clarkson, Richard Hammond és James May vezeti a műsort nagy sikerrel. Az alkotók 2008-ban készítették el a műsor turnézó, élő változatát Top Gear Live címmel, és 5 évnyi turnézás után július 1-én végre hazánkba is ellátogatnak.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top