Szabadidő

Friss: Válik Melanie Griffith és Antonio Banderas

Elő a zsepiket! Véget ért 18 évig tartó házasságuk.

Mondhatni, már évek óta benne volt a levegőben, hiszen amint elkezdett forgatni egy-egy filmet Antonio Banderas, egyből Melanie Griffith féltékenykedéseitől volt hangos a bulvársajtó. S jól tudjuk: a zöld szemű szörny előbb-utóbb minden párkapcsolatnak betesz.

Banderaséknál sem volt másként.

A TMZ.com nyúlfarknyi híréből csupán annyit tudtunk meg, hogy – a hivatalos verzió szerint (!) – kibékíthetetlen ellentétek miatt válik a színészpár. Melanie Griffith a közös gyermeküknek, Stellának – aki szeptemberben lesz 18 éves – a felügyeletét kérte, valamint úgynevezett házastársi támogatást (magyarul: az ex a válás után is ugyanolyan színvonalon élhessen, mint előtte).

A válási procedúra időpontja még nem ismert. Jó hír viszont, hogy nem volt tányérdobálás, egyes források szerint ugyanis baráti viszonyban mondtak egymásnak búcsút. Ám egyiküket sem kell félteni, mindketten profik már a válásban: Melanie Griffithnek ez a negyedik (Don Johnsonhoz kétszer ment hozzá, illetve Steve Bauer neje is volt), Vajna Tímea sípartnerének pedig ez a második válása.

Ami a vagyonelosztást illeti, abból bizony lehet még vita: a sztárpárnak (jaj, bocsánat: exsztárpárnak) ugyanis nagyon sok ingatlana van az USA-ban és Spanyolországban, és nem lesz könnyű menet eldönteni, ki mit kapjon.

Friss: Válik Melanie Griffith és Antonio Banderas

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top