Szabadidő

Cigány focistáink legyőzték a svájci gárdistákat

A két válogatott csapat Rómában mérkőzött meg.

Nem csak a Pintér-csapat első győzelmének örülhettünk szerda este (a magyar labdarúgó-válogatott 1-0-ra legyőzte Albániát ), Rómából még egy magyar focisikerről kaptunk híreket. A magyar cigány labdarúgó-válogatott és a svájci gárdisták csapata ugyancsak szerda este mérte össze erejét a Vatikánhoz közeli római sportpályán. A mérkőzésen 9-3-ra a magyar csapat győzött.

A magyar cigány válogatott játékosai harmadik alkalommal léptek pályára a svájci gárdisták ellen. A csapat – melyet 1995-ben indított útjára Mezei István, a válogatott menedzsere – először 2011-ben játszott a svájci gárdistákkal Rómában. Ezt követően a felcsúti pályára hívták meg a pápa biztonságára vigyázó vatikáni testőröket, most pedig ismét Róma volt a helyszín.    

A Szent Péterről elnevezett római pályán rendezett meccsről nem hiányzott a közönség: a Rómában élő magyarok és a Vatikánban szolgáló magyar papok természetesen a magyar csapatnak szurkoltak.  

A cigány csapat játékosai a szerdai általános audiencián elsőként találkoztak – a köztudottan focirajongó – Ferenc pápával, akinek egy őt ábrázoló festményt is átadtak. A svájci gárdisták csapatától pedig az egyházfő a mérkőzés hivatalos mezét kapta meg.

A szerda esti meccsről egyelőre nincsenek videók, de a 2010-es mérkőzésbe azért belenézhetsz:

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top