Szabadidő

Fedák Sári különös esküvője

Valamikor az 1910-es évek elején néhány barátja hívatlanul betoppant Molnár Ferenchez, akinek a díványán megpillantottak egy fehér kispárnát, rajta egy szépen belehímzett FS monogrammal. Az egyik kaján vendég megkérdezte az írót, mit jelent a két betű. Molnár gyorsan betömködte a párnát az ágytakaró alá, aztán annyit felelt: "Ez, kérlek, Folnár Serenc."

Fedák Sári különös esküvőjeEzen a héten Nyáry Krisztián – kommunikációs szakember, író, irodalomtörténész – a Nők Lapja Café vendégszerkesztője! Hétfőtől naponta találkozhattok írásaival és olyan témákkal, melyek kidolgozásában Krisztián segített kollégáinknak!
Nyáry Krisztián cikkei:
– A 90 éves Charles Aznavournak eszében sincs abbahagyni
– Bányai Júlia: az asszony, aki férfiruhában lett katonahős
– Egy önpusztító író – 11+1 érdekesség a 215 éve született Balzacról
– 10 nő, akikre érdemes odafigyelni

Később már nem kellett titkolóznia: hamarosan mindenki tudta, hogy az ünnepelt színésznő, Fedák Sári együtt él az országos hírű íróval. Berlinben találkoztak először, Lehár Ferenc társaságában, ahol a színésznő egyáltalán nem találta szimpatikusnak Molnárt. Az idén 135 éve született Fedák Sári Magyarország legismertebb primadonnája volt, nemcsak a színpadon, hanem a társasági életben is elvárta, hogy rajongjanak érte.

Az író nem sokkal később Budapesten egy operettpremier után szólította le a színésznőt, akit mindenki Zsazsának becézett: “Maga nagyon tehetséges, de igazi nagy színésznő, olyan, amilyen kevés van a világon, csak akkor lesz magából, ha egy ilyen magamfajta zsidó gyerek jól az életébe tapos.” A primadonna nem tudott ellenállni a kecsegtető ajánlatnak. Néhány hét múlva már egy pár voltak.

Fedák Sári különös esküvője

Nemcsak a magánéletben, hanem a munkában is. Az 1912-es, a Gazdag ember kabátja című némafilmnek Fedák Sári volt a főszereplője és Molnár írta a forgatókönyvét. A sort számos színdarab követte, a pár kölcsönösen segítette egymás karrierjét. Az író szerepeket írt feleségének, a színésznő pedig bevezette férjét az úri társaságba. Viharos kapcsolatukról sokszor írtak a társasági lapok, ők voltak az aktuális sztárpletykák főszereplői. Nem érezték szükségét annak sem, hogy összeházasodjanak, pedig ez már önmagában botránynak számított. Molnár a közeli legénylakásából járt át a színésznő Dunára néző lakosztályába, ahol sűrűn kortyolgatta a konyakot vagy a Cointreau likőrt. Ha Molnár nem rettegett volna az automobiloktól, bizonyára kirándulni is mehettek volna  Budapest első Cadillacjén, amelyet Fedák a sajtó nagy örömére maga vezetett.

Fedák Sári különös esküvője

A siker csúcsán

A háború után mindketten népszerűségük csúcsán álltak. New York-i közös turnéjukról így számolt be a Színházi Élet: “Ők ketten állanak ma a magyar érdeklődés homlokterében, a siker csúcsán, a hírnév legmagasabb ormán. Nevük túlrepült már a régi boldog, teljes ország határán, s most a kis, szomorú ország dicsősége, mely távol túl a tengeren is hirdeti, hogy élünk, álmodunk, éneklünk. New York estéről-estére tapsol a Liliomnak, Molnár Ferenc budapesti játékának, s az amerikai szívek hazadobbantak, visszafájtak, mikor Kukoricza Jancsi, Petőfi hőse kibontotta a nemzetiszín pántlikát, és Fedák Sári a Tisza vízéről dalolt.” Ezt a nadrágszerepet húsz évig játszotta Fedák a világ számos pontján, mindig tomboló közönség előtt.

Fedák Sári különös esküvője

Válság és esküvő

Darvas Lili
Darvas Lili

A 20-as évek elejére szerelmük kihűlt, mindketten érezték, hogy közeledik a szakítás. Molnár Ferenc ekkor habarodott bele egy fiatal, ambiciózus színinövendékbe, Darvas Lilibe.  Zsazsa tudomásul vette az új szerelmet, de amikor kiderült, hogy a 44 éves író és a 20 éves Lili már a házasságukat tervezik, különös dolgot kért egykori kedvesétől. Megkérte a férfit, hogy vegye feleségül. Az ünnepelt díva nem akart  elhagyott szeretőként szerepelni a lapokban. Molnárnak volt érzéke a magánélet dramaturgiájához is: igent mondott. Az esküvői készülődés heteiben ötfelvonásos színdarabot írt Égi és földi szerelem címmel – Darvas Lilinek. Fedák Sárival kötött házassága alkalmából sportzakóban jelent meg az anyakönyvvezető előtt, amiért az egyik tanúja megrótta. A válasz így hangzott: “Szmokingot csak premierre öltök.” Esküvőjük után nem tértek haza, a nászéjszaka is elmaradt, hiszen a ceremónia valójában kapcsolatuk lezárása, ünnepélyes válásuk volt.

Molnár azonnal összeköltözött Lilivel, de társasági eseményekre a feleségével járt. Fedák ült mellette az Üvegcipő bemutatóján, amelyben mindhármuk figurája megjelent a színpadon. Zsazsa megfelelője Adél, a korosodó, köztiszteletben álló, vagyonos panzió-tulajdonosnő, Lilié pedig Irma, az álmodozó, szertelen cselédlány. Saját magát Sipos Lajos, az idősödő “bútortervező rajzoló” képében formálta meg Molnár. Darvas Lili nagyot alakított a neki írt főszerepben, Zsazsa a nézőtérről követte az ismerős történetet.

1926-ban végül elváltak, hogy Molnár elvehesse a türelmetlenül várakozó Darvast Lilit, aki kezdett türelmetlen lenni. A válóper éppúgy teljes médianyilvánosság előtt zajlott, mint az egész közös életük. Fedák kezdetben nem kért pénzt a válás során, maga is jómódú volt:. “Nekem csak az összeget fizesse ki, amit nálam megivott!” – mondta. A végén azért csinos summával a zsebében írta alá a válási papírokat.

Fedák Sári különös esküvője

Több mint két évtizeddel később Fedák Sárit mint a rendszer ellenségét vidékre internálták. Itt, egy faluszéli kunyhóban a rádió kurta híréből értesült Molnár New York-i halálhíréről. Őszintén és sokáig gyászolta egykori szerelmét, akitől az esküvőjükkel vált külön. 1955. május 25-én halt meg, 75 éves korában.

Molnár Ferenc: Üvegcipő (részlet)

Adél: Eressz el. Hagyj békén. Hallgass meg komolyan. Ennek vége van. Mit nézel? Ennek vége. Nem érted?
Császár: Minek van vége?
Adél: Annak, hogy a szeretőd voltam.
Császár: Hogyan… Most egyszerre vége van, minden ok nélkül, pont negyed egykor?
Adél: Pont negyed egykor. Hagyjon békében egy és mindenkorra.
Császár: De még tegnap este… és éjjel…
Adél: És máma már nem. És többé soha. Esküszöm az anyám életére.
Császár: Miért? Miért?
Adél: Mert szerelmes vagyok magába. Utálatos, kikent, hencegő boltoslegény, szerelmes vagyok magába, mint egy kutya, és most vége, mert nekem van eszem és erőm. Én magát megvetem, és lenézem és gyűlölöm – és addig még csak ment a dolog, amíg csak tetszett, de én már öreg vagyok, és most beleszerettem magába, és most meg akarok szabadulni magától, és kilököm magát, és férjhez megyek a Siposhoz, mégpedig rögtön, és egy napot se várok, mert különben elzüllök maga miatt. Nekem van egy kis pénzem és ez a házam és ez a panzióm, és harminchat éves vagyok, és magának egy vasa sincs, és komisz és huszonhárom éves, és szemtelen és csinos, és feleségül akar venni egy gazdag majmot. És minden hiába, ha én meg nem mentem magamat, én ismerem magamat, én csupa temperamentum vagyok: az lesz a vége, hogy könyörögni fogok, hogy ne nősüljön meg, és beleharapok a nyakába és leöntöm vitriollal és megszúrom a konyhakéssel, de mégse engedem nősülni, és akkor itt állok, és vagyok egy jómódú vén majdmitmondtammicsoda, akinek van egy fiatal szeretője, és akkor maga minden nap meg fog engem verni, és én akkor fel fogom akasztani magamat. Ez az egész, édes fiam, semmivel se több, se kevesebb.

(Az Így szerettek ők című irodalmi szerelmes könyvben megjelent írás kibővített verziója)

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top