Szabadidő

Brad Pitt, Kate Winslet és Csányi Sándor együtt hódít

Locsolkodással, mértéktelen nassolással és némi részegeskedéssel kezdjük a hetet, hogy aztán fejest ugorjunk a valóságba, amit aztán alig győzünk némi romantikával, sok humorral és kedvenc sztárjainkkal feledtetni.
Fedőneve: Donnie Brasco
Fedőneve: Donnie Brasco

Húsvéthétfő délelőttjén az optimális választás valamelyik állatos csatorna (Animal Planet, Viasat Nature vagy Digi Animal World) lehet, hiszen az ott eséllyel feltűnő “állati” cukiságok kompenzálhatják talán legjobban az egyre ittasabb locsolkodók egyre bumfordibb vicceit. Komolyabb filmre ebben a rumliban úgysem tudunk odafigyelni. A délután nyilván a mosogatásé, pihenésé, sétálásé. Este romantikus-lovaglós-kardozós filmnek tökéletes A három testőr 1993-as verziója (m1, 20.20), például Charlie Sheennel és Chris O’Donnell-lel. A már nem annyira friss párok minden bizonnyal jókat fognak rötyögni az Amit még mindig tudni akarsz a szexről (RTL Klub, 20.40) című komédián, s magukon – Meryl Streep és Tommy Lee Jones közreműködésével. A Gravitációval idén sok szép elismerést begyűjtő Alfonso Cuarón rendezte Az ember gyermeke (Viasat3, 21.15) című mozit, mely egy lepusztult, kiégett, terméketlen, haldokló világban játszódik, ahol a jövő ígéretét egy törvényen kívüli, üldözött nő hordozza méhében. Aki ma este is bűnre szomjazik, annak a legjobb választás a megtörtént esetet elmesélő Fedőneve: Donnie Brasco (film+, 21.00) lehet, melyben szerintem élete legjobb alakítását nyújtja Al Pacino (ami nem kis szó!), a szintén igen remekül játszó Johnny Depp társaságában.

Az ember aki ott se volt
Az ember, aki ott se volt

Kedden a romantika kedvelőire Mátkaság és legényélet vár (Story4, 21.35), Jane Austen Büszkeség és balítélet című klasszikusának egzotikus indiai környezetbe helyezett filmátiratában. Vajon egy perdöntő szemtanú, vagy netán maga a gyilkos, esetleg egyik sem, csupán egy szerencsétlen balek az Az ember, aki ott se volt (Paramount Channel, 21.40) Joel és Ethan Coen remekbe szabott film noir-jában? Ki fog derülni a filmből, méghozzá Billy Bob Thorntonnak köszönhetően. A TLC ma induló Bizarr vonzalom (21.50, ill. 22.15) című reality-jében a szexualitás néha sötét, néha viszont éppen hogy humoros megjelenéseivel ismerkedhetünk meg, míg a Dollárpapával (m3, 20.50) a békebeli blődlik jótékony humorával kacaghatjuk ki magunkat.

Vágyaim netovábbja
Vágyaim netovábbja

Szerdán, a Duna TV tűzi műsorra Sir Arthur Conan-Doyle és Benedict Cumberbatch modern, Asperger-szindrómás mesterdetektívjét, Sherlockot (Duna, 21.45), méghozzá az első évad első részével, amikor a cigarettáról éppen leszokóban lévő Sherlock megismerkedik az Afganisztánból hazatért katonaorvossal, Watsonnal. Ma indul a kilencvenes évek közepének egyik “nagyikedvenc” sorozatának, a Borostyánnak ismétlése is (m3, 19.40), szintén az első résztől. Picit a mozikban szép sikert aratott Coming Out sztorija juthat eszünkbe a Vágyaim netovábbja (FOX, 21.50) című romantikus komédiáról, melyben Nina (Jennifer Anniston) a látszat kedvéért együtt él George-dzsal (Paul Rudd), aki viszont meleg, és aztán amikor házasságtól irtózó Nina terhes lesz Vince-től (John Pankow), Nina igazi barátjától, furcsa érzések és vágyak kezdenek benne ficánkolni. Csak a (gonosz) vicc kedvéért mondom, hogy a Hupikék törpikék 2. (HBO, 21.00) pont jó felvezetés a Trónok harca IV/3. részhez (HBO, 22.45). Mindeközben Csomagcsaták, Raktár- és Licitvadászok (Discovery Channel) ígérnek kikapcsolódást.

Poligamy
Poligamy

Csütörtökön először leckét kaphatunk abból, milyen az, amikor egy megszállott futballrajongó férfinak választania kell várandós felesége és kedvenc focicsapata között: az Egy férfi, egy nő és egy focicsapat (Cinemax, 20.00) Nick Hornby önéletrajzi regénye alapján készült, Colin Firth főszereplésével. A gyermekvállalás problémájával küzd (és a valóságban jelenleg újra apaszerepre készül) Csányi Sanyi is a Poligamy (Duna, 21.45) című, minapi magyar romantikus komédiában. Megosztó személyiség, de vitán felül a huszadik század végének egyik meghatározó politikusa volt Margaret Thatcher, a Vaslady, akiről ma a Spektrum ad egy korrekt portréfilmet (20.50-től). Később Jason Statham túlhajtva akciózza végig a Felpörgetve (RTL Klub, 22.05) című mozit, hiszen ha megáll, meghal.

Az őrület határán
Az őrület határán

Péntek este Thomas Jane, A megtorló (TV2, 22.50) bünteti azokat a nézőket ebben a szögegyenes cselekményű bosszúfilmben, akik inkább otthon tévéznek. Mások ekkor már régen Az őrület határán (FEM3, 21.10) imbolyognak Terrence Malick a háború lényegét, esszenciáját megfogalmazni kívánó filmes nagyesszéjében, ahol a normálist és az őrültet csupán egy vékony piros vonal választja el egymástól. Ez egy ilyen nap.

A felolvasó
A felolvasó

Szombat estére remek film a Millió dolláros bébi (ATV, 21.00), mely Oscar-díjat hozott a rendező-főszereplő Clint Eastwoodnak, Hillary Swanknek és Morgan Freemannek. Az öreg bokszedző és hűséges fekete segédje a túlkorosnak és tehetségtelennek tartott, azonban igen karakán, akaratos fiatal lányból farag bokszbajnokot. Fanfárok, tűzijáték, katarzis. Hasonlóan igényes film az Elah völgyében (Story4, 21.30) is, melyben egy apa (Tommy Lee Jones) jár utána Irakból veteránként hazatért, de hamarosan brutálisan meggyilkolt fia ügyének – nem kevés igen komoly kérdést felvetve. A felolvasó (SuperTV2, 22.00) is óriási történet – Kate Winslet Oscar-díjat kapott a szerepért -, melyben irodalmi, szerelmi és háborús élmények keverednek. Éjszakára. Felüdülésképpen egy igazi életigenlő történet arról, hogy az öregember még messze nem vénember: A leggyorsabb indián (Cool, 23.35) főszerepében Sir Anthony Hopkins remekel.

Z világháború
Z világháború

Vasárnap estére jöhet a Komfortos mennyország (SuperTV2, 19.30), melyből a tizennégy éves Susie szemléli az őt sirató családtagjait, barátait és iskolatársait, az ügyében nyomozó rendőröket, valamint gyilkosát, akit nagyon jól ismert életében. Alice Sebold bestsellerét a mostanában főként hobbitjairól ismert Peter Jackson alkalmazta filmre. Rock & roll az alternatíva, sok zselével, tánccal és Johnny Depp-pel: Cry Baby (Story5, 19.05). A budapesti jelenetek ugyan kimaradtak végül Brad Pitt Z világháború (HBO, 20.00) című zombi-apokalipsziséből, ami azonban ettől még komolyan fenyegeti az egész világot. Brad azonban kemény srác, bízhatunk benne. A mambó királyai (m1, 21.40) a kubai Castillo testvérek (Armand Assante és Antonio Banderas) voltak, azonban ez még nem biztos, hogy elég egy amerikai karrierhez. Az autentikus karibi hangulatáért a műfaj valódi királya, Tito Puente felel, aki önmagát alakítja e fergeteges ritmusú filmben. Aki nem tud aludni, az a A marihuána történeteével (Spektrum, 23.55) vigasztalódhat.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top