nlc-logo

Engedélyezi, hogy az nlcafe.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.

Az örök lázadó – Kate Moss 40 éves – galéria

Tizennégy évesen indult a karrierje, ám mindig is a szupermodellek ellentéteként emlegették. Mind külsejével, mind viselkedésével kilógott a makulátlan életű és külsejű modellek sorából, mint amilyen Cindy Crawford, Claudia Schiffer vagy Elle Macpherson. Egyedi arcát az egész világ szerette, és súlyos botrányokkal kikövezett karrierje ellenére is sikerült a csúcson maradnia. Kate Moss ma 40 éves.
Zoratti Adrienn
f Ajánlom
18 Fotó megtekintése

Kate Moss 40 éves

Az első profi fotósorozat. Moss itt még csak 14 éves.
Még több +
A dél-londoni tini, aki hontalan- és árvagyerek-kinézetével egy életre átformálta a divatfotók világát.
Még több +
Az első Calvin Klein fehérnemű-sorozatát Mark Wahlberggel közösen készítette. Bár ki nem állhatták egymást, a két feltörekvő fiatal karrierjének ez a sorozat adta meg az indító löketet. Klein egy interjúban elárulta, hogy mind a két modell szörnyen problémás volt, és bár hasonlóan vad a természetük, talán pont ezért nem jöttek ki egymással. Ám éppen ez az ellentét tette az egyik legemlékezetesebb kampánnyá a közös munkájukat.
Még több +
1995-ben megkapta a „világ legkedveltebb modelljének” járó díjat, majd a Calvin Klein „ONE” parfümjének reklámjában láthattuk. Az Unzipped című mozifilmben próbálta ki először a színészkedést, októberben és januárban pedig a brit Vogue címlapján szerepelt. 1998-ban ismét a Calvin Klein arca lett, majd a Pradát is ő reklámozta. Egy évvel később pedig a L'Oréal választotta szépségnagykövetének.
Még több +
Örök barátnője a modellszakma másik fekete báránya, Naomi Campbell. Egy interjúban úgy nyilatkozott róla a feketepárducként is emlegetett szupermodell, hogy Moss utánozhatatlan. „Kate egy ikon. Mindig is közel álltunk egymáshoz és ez örökre így is lesz” – áradozott barátnőjéről Campbell.
Még több +
1994-ben jött össze az akkor már befutott színésznek számító Johnny Depp-pel. Óriási szerelem volt az övék, sokan hitték, hogy házasság lesz a vége.
Még több +
1998-ban mégis elváltak útjaik, ami annyira megviselte Mosst, hogy megindult a lejtőn. 2012-ben beszélt először a szakításukról, azt mondta, Depp volt az egyetlen férfi, aki mellett igazán biztonságban érezte magát. Évekbe telt, mire kiheverte a szakítást.
Még több +
Kate karrierje szépen ívelt felfelé, a tervezők és a fotósok kedvencének számított. Szokatlan, kortalannak tűnő külseje miatt az egyik legjobban foglalkoztatott modell lett. Ennek ellenére a szakítással nemcsak Deppet, de az addigi ragyogását is elvesztette. Partiról partira járt, falta a férfiakat, és úgy tűnt, valami örökre eltört a szépséges modellben.
Még több +
A korábban ragyogó szépségű modell egyre gyakrabban mutatkozott smink nélkül és kisírt szemekkel. Úgy tűnt, a millió dolláros bébit egyáltalán nem érdekli külseje, amivel vagyonokat keresett.
Még több +
2001-ben jött össze Jefferson Hackkel, akinek úgy tűnt, sikerül visszacsempésznie a ragyogást a vadóc lányba. Moss összekapta magát, és megismerkedésük után egy évvel már világra is jött kislányuk, Lili Grace. Bár a páros 2004-ben különvált, a mai napig szoros barátságot ápolnak.
Még több +
Az újabb szakítás azonban egyáltalán nem tett jót személyiségének. Bár továbbra is keresett modell volt, egyre züllöttebb életvitelét nem sokan nézték jó szemmel.
Még több +
2004-ben J. K. Rowling és II. Erzsébet oldalán a Buckhingham-palotában a sikeres nők tiszteletére rendezett fogadáson.
Még több +
Az abszolút mélypont. 2005-ben a Daily Mirror címlapon közölte, hogy egy lesifotós lekapta Mosst, amint sorban szívja fel a kokaincsíkokat. A drogbotrányért súlyos árat fizetett: úgy tűnt, karrierje kettétört, és anyaként is leszerepelt. A H&M visszamondta az őszi kampányszerződést, amely évi 4 millió fontot (közel másfél milliárd forint) hozott volna a konyhára. Emellett több nagyobb cég is elpártolt a modelltől, hiába kért bocsánatot. Voltak azonban, akik kiálltak mellette: a Dior-ház továbbra is foglalkoztatta, barátai, Naomi Campbell, Helena Christensen, Johnny Depp és Alexander McQueen is támogatásukról biztosították. Novemberben bejelentkezett egy elvonóra, amit végül mégsem csinált végig.
Még több +
A divatszakma és barátai bizakodtak, hogy a kokainbotrány és a félbehagyott elvonó ellenére Moss karrierje újra beindulhat. Egy évvel a címlap után ugyanis nagy visszatérést produkált a hippi modell: 2006-ban elnyerte az év modellje díjat a British Fashion Awardson, és ugyanabban az évben szerepelt a Pirelli naptárában. 2007-ben elkészítette első, 50 darabból álló kollekcióját a Topshoppal karöltve, ami hihetetlen sikert aratott, és munkájáért 3 millió font fizetséget kapott. Ám 2007-ben feltűnt Peter Doherty, aki egy pillanat alatt rombolt le mindent, amit Kate Moss újra felépített.
Még több +
Kate mindig is odavolt a rossz fiúkért. Ilyen volt az angol rockzenész, Doherty is, aki köztudottan meghitt kapcsolatban állt a drogokkal. Másfél évig tartó együttlétük alatt Kate Moss jobban lezüllött, mint előtte bármikor.
Még több +
Felbontott szerződések, drogbotrányok. Szinte naponta jelentek meg a sokkolóbbnál sokkolóbb képek egy valaha virágzó modellről, aki éveket öregedett a rocker mellett. A páros állandó vendége volt a partiknak, és már meg sem próbálták titkolni, hogy a drogok rabjaivá váltak. Lányát teljesen elhanyagolva élte a vad rock 'n' roll-életet. Karrierje ismét hanyatlásnak indult, korábbi támogatói is elpártoltak tőle.
Még több +
Amikor már végleg letett mindenki arról, hogy Kate Moss valaha is képes lesz kiszakadni a balhés Doherty bűvköréből, jött Jaime Hince. Bár sem nem szőke, sem fehér lova nincs, mégis megmentette a modell életét. Kate elhagyta Dohertyt a szintén zenész Hince kedvéért, letette a drogokat és az alkoholt, élete kezdett egyenesbe jönni. Az elhervadt virág újra kivirágzott, 2011 júliusában pedig a legfényesebben ragyogott: hozzáment szerelméhez, akivel azóta is boldogan élnek.
Még több +
Bár egész életét a nyilvánosság előtt élte, Kate Moss a mai napig képes meglepetést okozni az embereknek. A sokat megélt modell negyvenedik születésnapját egy Playboy-fotósorozattal ünnepelte: az egykori szupermodell újra régi fényében ragyog, és az egykori vadóc lány végre valóban beérett.
Még több +
Megosztás Facebookon