Szabadidő

Karácsonyi rajzfilmdömping – segítünk a választásban!

A magyar mozik tucatnyi gyerekfilmet és animációs mozit tűztek műsorra az elmúlt két hónapban, a dömpingben pedig nehéz kiválasztani, mit nézzünk a családdal. Az NLC segít.

A legünnepibbek

Minden évben kell lennie legalább egy mesének, ami karácsony táján játszódik, és feltűnik benne maga a Mikulás is. Idén ez a dicsőség a Mikulás mentőakciónak és a Csillaghercegnőnek jutott. Előbbi ugyan nem egy Karácsony Artúr, pedig próbál rá hasonlítani. Itt a Mikulás egyik manójának kell megmentenie a karácsonyt némi időutazás beiktatásával. Persze 3D-ben! A skandináv Csillaghercegnő azért lóg ki egy kicsit a sorból, mert élő szereplős film, ami némileg visszahozza a régi csehszlovák gyerekfilmek hangulatát, szerencsére azoknál lényegesen jobb trükkökkel és egy elvesztett karácsonyi csillaggal.

A Mikulás mentőakció 3D

 

Csillaghercegnő

A legviccesebbek

Oké, ez a két film nem annyira ünnepi hangulatú, ám annál humorosabbak, ráadásul a humoruk felnőttek számára is fogyasztható. A Derült égből fasírt 2. – A második fogásban egy zizi feltaláló keresztez állatokat különböző ételekkel, és ebből a találkozásból fura lények születnek, a Pulykalandban pedig időutazó pulykák a főszereplők, akik a fajukat szeretnék megmenteni attól, hogy ők legyenek a legnépszerűbb ebédmenü Amerikában hálaadás napján.

Derült égből fasírt 2. – A második fogás

Pulykaland

A leglátványosabb

Az Őslények országa és Denver óta tudjuk, hogy a dinók rajzfilmben is tökéletesen működnek, ám a Dinoszauruszok – A Föld urai több egyszerű rajzfilmnél. Olyan fotorealisztikus képi világgal mutatják be az őslények birodalmát, hogy ahhoz képest Spielberg Jurassic Parkja a kanyarban sincsen. Bónuszként: a főszereplő egy kis dinó, úgyhogy a cukiságfaktor garantáltan az egekben lesz.

Dinoszauruszok – A Föld urai

A legkisebbekhez szólók

Nem minden animációs filmtől várjuk el, hogy a felnőttekhez is szóljon, hiszen a legkisebbeknek szóló filmeknél még fontos szempont az egyszerűség. Az olasz Pinokkió, a skandináv Niko – Kistesó nagy bajban vagy a finn Üstökös a Mumin-völgy fölött leginkább a hat éven aluli gyerkőcöket veszi célba.

Pinokkió

Niko – Kistesó nagy bajban

Üstökös a Mumin-völgy fölött

A legkalandosabb

Van az a kor, amikor a srácok már vágynak némi kardozásra, jöhet egy sárkány és a finoman adagolt fantasy műfaj, de A hobbit-filmek a maguk élethű orkjaival még túl soknak tűnhetnek szülői szemmel. Nekik kínál tökéletes megoldást a Justin, a hős lovag.

Justin, a hős lovag

A legállatosabb

Cuki állatokból sosem elég, és ebben a kategóriában kétségtelenül a csíktalan kis zebráról szóló dél-afrikai Khumba nyújtja a legtöbbet, amiben egy szafariparkban fellelhető minden létező állatfaj felvonul, és közben kalandos is, színes is és vicces is. Mi mást kívánhatnánk még egy családi rajzfilmtől?

Khumba

A legjobb

Ha csak egyetlen rajzfilmet nézünk meg az ünnepek alatt, az vitán felül a Disney Jégvarázsa legyen. Az Andersen-mesén alapuló animációs film egy birodalmát jégbe borító, átokkal sújtott királynő, és az ő cserfes, minden lében kanál kishúgának története, ami minden ízében a Disney azon hagyományait idézi, amiket az olyan klasszikusoknál fektetett le, mint A szépség és a szörnyeteg vagy A kis hableány. Olaf, a csodásan humoros hóember felel a vidám pillanatokért, és még a dalbetétek is nagyon jók benne, pedig én ki nem állhatom a dalbetéteket.

Jégvarázs

 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top