Szabadidő

Egy magyar bűvészlány hihetetlen története

Mindössze ötéves volt, amikor bekerült a bűvészvilágba; tizennégy évesen pedig már külföldre szerződtették le. Kezdeti nehézségek, piszkos ajánlatok, és megannyi lemondás – íme Czékmann Katalin vallomása egyenesen Los Angelesből.
Bezzeg a mai fiatalok…! Szeretnék új értelmet adni ennek a mondatnak! Olyan 30 év alatti magyar fiatalokat mutatunk be új sorozatunkban, akik az élet valamely területén kimagasló eredményeket érnek el, de itthon igencsak keveset vagy semmit sem tudunk rólunk. Legyen az egy középiskolás matekzseni, egy hollywoodi maszkmester vagy a világversenyre készülő magyar tánccsoport.

Ha létezik olyan a világon, hogy tipikus gyerekdolgok, akkor a “ha egyszer felnövök…” kezdetű mondatok azok közé tartoznak. Emlékeztek még arra, amikor egyik nap űrhajósok akartunk lenni, másnap meg már pilóták vagy éppen elnökök? Szentül hittünk abban, hogy egyszer tényleg ott találjuk majd magunkat. Aztán idővel – a realitás talajára lépve – egyszerre kitisztult előttünk a kép, és rájöttünk, hogy se Télapó, se varázslat, se semmi nem létezik.

Az élettől kapott “ütések” megerősítették

 

Albert Einstein egyszer azt mondta, csak kétféleképpen élhetjük az életünket. Vagy abban hiszünk, hogy a világon semmi sem varázslat, vagy pedig abban, hogy a világon minden varázslat. Czékmann Katalin az utóbbi mellett tette le a voksát.

Egy magyar bűvészlány hihetetlen történetePedig, a kezdetben egészen más célzattal lépett be az egyik budapesti művelődési ház ajtaján: színésznő akart lenni. A sors azonban más lapot osztott neki. “Az intézményben sajnos nem volt színészképző, viszont pont akkor indult a bűvészkurzus. Anyukám megkérdezte, hogy mit szólok a dologhoz, s bár valójában nem nagyon érdekelt az ötlet, gondoltam: miért is ne, kipróbálom magamat” – mesélte a huszonéves, Los Angelesben élő lány, aki – az időeltolódás miatt – kissé álmosan ült a webkamera elé. Amikor azonban szóba került a történet folytatása, a fáradtsága egyetlen pillanat alatt elillant. “Egyszer csak azon kaptam magamat, hogy érméket tüntetek el, kártyákat varázsolok elő, s, hogy bemutatót tartok otthon a szüleimnek, testvéreimnek a trükkjeimből. Nagyon összetartó családból jövök, épp ezért szerencsére mindnyájan támogatták a próbálkozásaimat” – meséli a kezdetekről.

A fiatal lány előbb csak hobbiként tekintett a bűvészkedésre, ám ahogy folyamatosan fejlesztette magát, és egyre jobb lett, rádöbbent, hogy ez az ő útja. Tízévesen, amikor más gyerekek még játszottak, ő már élete első bűvészversenyére készült. S bár akkor már jó pár fellépésen túl volt, az volt az első alkalom, hogy szakmai zsűri előtt állt színpadra. Katalin tizenöt éves korára elnyerte az összes szakmai díjat Csehországból, Szlovákiából és Ausztriából is. Tizennégy évesen leszerződtették Dubaiba, tizenhat évesen egy luxushajón kezdett el dolgozni, húszévesen pedig már Las Vegasban lépett fel a hét minden napján.

Piszkos ajánlatokkal bombázták – de ő nemet mondott

Katalin a kitartása, az akaratereje, és a folyamatos gyakorlás mellett legfőképp a szülei, valamint a kiváló mesterek támogatásának és szeretetének köszönheti azt, hogy mára oda sikerült elérnie, ahova. “Büszke vagyok arra, hogy mindent önerőből értem el. Nem származom ugyanis gazdag családból, a felmenőim nem dolgoztak soha a szórakoztatóiparban, ezért nem tudtak segíteni. Persze lett volna lehetőségem különböző úton-módon gyorsan hírnevet szerezni (ha érted, hogy mire gondolok…), de ilyen áron nem akartam sikeres és elismert bűvésznő lenni” – folytatta Kata, akit a piszkos ajánlatok csak még jobban megerősítettek abban, hogy külföldön, a nullából építsen karriert.


A kezdetek
 

Sok dologgal nem számolt – a honvággyal, vagy éppen azzal, hogyan lehet úgy fenntartani egy párkapcsolatot, hogy nincs állandóság az életében. “Az elején nehéz volt, de mára már hozzászoktam ahhoz, hogy csak háromévente látom a családomat. A szerelem persze más tészta… nemrég ért véget pont egy hosszú párkapcsolatom a munka miatt. Egyszerűen lehetetlen úgy együtt lenni valakivel, hogy szinte csak a technika segítségével tartjátok a kapcsolatot. Képtelenség” – mondta a bűvészlány.

Miután szépen kiveséztük, hogy elképzeléseink szerint milyen is a tökéletes párkapcsolat, már csak egyetlen kérdésem maradt. Vajon mikor láthatja a magyar közönség azt a lányt, akire mindnyájan joggal lehetünk büszkék? “A visszaköltözés Magyarországra jelenleg elég szürreálisnak tűnik, mivel nemrég lettem amerikai állampolgár, mellette pedig még rengeteg dolgot szeretnék elérni kint. Viszont izgalmas dolog lenne különböző showkat vinni Magyarországra, ha a sors úgy hozná, nagyon örülnék” – mosolygott a fiatal lány, aki eddig a világ ötvenkét pontján szórakoztatta már az embereket, s bizony volt, hogy olyan hírességek is jegyet váltottak az előadására, mint például Johnny Depp vagy David Copperfield.

Mint mondja: a legcsodálatosabb érzés számára az, hogy az egész bűvészszakma elismeri a tehetségét. “Régen én is indultam különböző bűvészversenyeken, mostanra viszont már szerencsére annyira elismernek a szakmában, hogy ezekre a megmérettetésekre (például a tavalyi angliai bűvész világbajnokságra) vagy bűvészgálákra már díszvendégként invitálnak meg. Emellett nemrég felkeresett a japán televíziótársaság, s úgy néz ki, hogy hamarosan a tévében is menni fognak a videómegosztóra feltöltött rövid trükkfilmjeim” – zárta beszélgetésünket a műsoraival jelenleg Los Angeles-Las Vegas-Peking között ingázó Katalin, hozzátéve: úgy érzi, a tengerentúlon révbe ért.

Miss Katalin fellépése Pekingben

 

Főbb díjai, jelölései
1997 – A 2. Csehország Magic Festival első helyezettje (junior kategóriában)
1998 – A 3. Serbian Magic Festival második helyezettje (junior kategóriában)
1998 – A 3. Magyar Nemzeti Bűvészfesztivál első helyezettje (junior kategóriában)
1998 – A 4. Nemzetközi Bűvész Verseny Magyarországon első helyezettje – Az Év Mágusa
1999 – A 44. Ausztria Bűvész Kongresszus második helyezettje
1999 – Csehország Bűvész Koktél Rendezvény első helyezettje és Grand Prix nyertese
1999 – A 12. Országos Corodini Bűvészverseny Magic Cup Magyar rendezvény első helyezettje
1999 – A 7. Szlovák Magibor Bűvész Fesztivál 3. helyezettje
2008 – Las Vegas Magic Starring Joseph Gabriel and Katalin Tokyo, Japánban legtöbb jegyet eladott bűvész show dij
2008 – A The Magic of Joseph Gabriel and Katalin műsort Nevadában az év legjobb
showjának jelölték (a nézők szavazata alapján)
2009 – Nemzetközi tévéshow World Magic Awards egyik nyertese a My Network TV-n USA
2009 – A Legendás Kodak Színházban rendezett 53. It’s Magic Show azaz a Famous Hollywood Magic Castle rendezvény egyetlen női fellépője

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top