Szabadidő

Básti Juli is visszatér a Társas játék 2. évadában

Bejelentette az HBO a Társas játék 2. szezonjának őszi indulását, ahol a sajtótájékoztatón feltűnt Básti Juli is, akinek figurája meghalt az első évadban.

A nyáron leforgatják, majd ősztől rögtön műsorra tűzik az HBO sikersorozatának, a Társas játéknak a második szezonját. Az új évad tizenhárom részből áll, és leginkább azért lesz különleges, mert teljes egészében magyar találmány. Míg az első széria egy izraeli sorozat alapján készült, a folytatáshoz már nem akadt ilyen mankó, lévén a hazájában csupán egyetlen évadot élt meg.

Mindenkit megtartottak

Krigler Gábor forgatókönyvíró elmondta, hogy mivel a szereplők a szívükhöz nőttek, ezért mindenkit megtartottak. Ez egyben azt is jelentette, hogy a Lénát alakító Martinovics Dorina nem azért nem vett részt a sajtótájékoztatón, mert kiírták a Társas játékból, pusztán csak színházi próbája miatt nem tudott eljönni. Természetesen lesznek új szereplők is, de amikor rákérdeztem a kilétükre, Herendi Gábor rendező sejtelmes mosollyal az arcán közölte, hogy ez az információ egyelőre a szigorúan titkos kategóriába tartozik. Ha a második évad jól sikerül, még arra is van esély, hogy a csehek és a románok a magyar forgatókönyvet veszik majd alapul, mivel arrafelé még csak mostanában forgatják az első évadot.

Básti Juli is visszatér a Társas játék 2. évadában

Pörgősebb lesz

Mivel az új évad esetében nem kötötte az alkotókat az eredeti recept, néhány változtatást is véghezvittek. Pörgősebbnek és filmesebbnek ígérik az új epizódokat, és további jó hír, hogy a helyszínek is változatosabbak lesznek: ezúttal kétszer annyi helyszínen forgattak, mint az előző szezon esetében. A sajtótájékoztatón ott volt Pokorny Lia (természetesen most műorr nélkül) és Simon Kornél is, akik már javában tanulják a szövegüket, és készülnek a hajnali ötös kezdésekre, ugyanis három hónapon át kell majd a Társas játék követelményei szerint élniük. Az esemény legnagyobb meglepetése kétségkívül Básti Juli jelenléte volt, akinek a karaktere az előző évadban meghalt. A művésznőből a nagy titkolódzás közepette annyit azért elárult, hogy a karaktere nem támad fel, ám valamilyen módon mégis visszacsempészték őt a sorozatba. Start ősszel, és már nagyon várjuk.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top