Szabadidő

Kitüntették külföldön a magyar színésznőt

A legjobb színésznő díját kapta a belgiumi Liege filmfesztiválján Hámori Gabriella A vizsga című filmben nyújtott alakításáért.

A színésznő Michel Galabru francia színésztől, a nemzetközi zsűri elnökétől vehette át a Policier filmfesztivál díját. A bűnügyi filmeket felvonultató filmmustrát idén hetedik alkalommal rendezték meg Liége-ben. Hámori Gabriella korábban New Yorkban és Los Angelesben is díjat kapott ezért az alakításáért.

Bergendy Péter A vizsga című filmje, amelyet a nemzetközi közönség először tavaly nyáron a Karlovy Vary-i Filmfesztiválon láthatott, azóta a világ számos filmfesztiválján sikert aratott. Az ügynökthriller 1957 karácsonyán játszódik, amikor az államvédelem tisztjeinek vizsgát kell tenniük, hogy bizonyítsák az új rezsimhez fűződő hűségüket. A filmben Hámori Gabriella mellett Kulka János, Nagy Zsolt, Scherer Péter és Elek Ferenc alakította a főbb szerepeket.

Kitüntették külföldön a magyar színésznőt

 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top