Szabadidő

Elkényeztetik a héten az igényes sorozatrajongókat

Máris megérkezett a Downton Abbey második évada, és a Trónok harca harmadik szezonja is bemutatkozik a héten. Jó dolog most sorozatrajongónak lenni.

Trónok harca – Indul a 3. évad!

HBO, április 1., 22:00

Elkényeztetik a héten az igényes sorozatrajongókat

A „Halottak, ozt kóricálnak” vagyis a Walking Dead mellett ma az amerikai televíziózás másik legfontosabb sorozata egyértelműen a Trónok harca, ami úgy újította meg a fantasyt a tévében, mint több mint egy évtizede a Harry Potter és A Gyűrűk Ura tette ugyanezt a mozikban. A komplett királyjátszmákat megszégyenítő bonyolultságú történetben annyi a szereplő és a helyszín, mint égen a csillag, de a lenyűgözően vezetett, fordulatokban gazdag (ez az a sorozat, ahol aztán tényleg egyik szereplő sincs biztonságban és bárki – de tényleg bárki – bármikor meghalhat) sztori ennek ellenére is remekül követhető, ráadásul beszippant nőt, férfit, öreget és fiatalt egyaránt. Vigyázat, függőséget okoz, és mivel George R. R. Martin könyvei közül pont a harmadik számít a legnagyobb közönségkedvencnek, így nem véletlen, hogy a várakozások most komolyabbak, mint eddig bármikor.

Forró nyomon, Máté Krisztina műsorvezető ajánlásával

RTLII, április 3., 20:30

Elkényeztetik a héten az igényes sorozatrajongókat

„Mindig olyan témákat választunk, amiről azt gondoljuk, hogy valamiért foglalkoztatja az embereket, vagy ha egyéni problémát mutatunk be, akkor az a célunk, hogy abban sokan magukra ismerjenek. Így találtunk rá az e heti legforróbb témánkra is. Manapság mindenki a prevenció fontosságát hangsúlyozza, és azt, hogy a betegségeket sokkal könnyebb megelőzni, mint gyógyítani. Ehhez képest, ha elmész orvoshoz, hogy fáj valamid, kapsz egy időpontot szakvizsgálatra, mondjuk mától számítva fél évvel későbbre. Találtunk egy konkrét esetet is, ahol valaki öt hónappal későbbre kapott szakorvosi vizsgálatra beutalót, közben pedig belehalt. Az egyetlen megoldást a magánkórház jelenti, de arra meg keveseknek van pénzük. Egy másik izgalmas témánk pedig az lesz, hogy olyan embereket mutatunk be, akik a szabálysértési bírságokat a kifizetése helyett inkább közmunka vagy börtön formájában dolgozzák vagy ülik le, gyakran nem pénztelenségből, hanem egyszerűen csak kíváncsiságból.”

A Simpson család – A film, Somogyi Zoltán, a 8:08 – Minden reggel műsorvezetője ajánlásával

RTL Klub, április 6., 19:30

Elkényeztetik a héten az igényes sorozatrajongókat

„Nekem a Simpson mozifilm igazi kedvenc, amit jó társaságban sokszor is meg lehet nézni, mert mindig lehet találni benne valami új poént, amin lehet egy nagyot nevetni. Az elmúlt években amúgy is divatosak lettek a magyar tévékben a felnőtteknek szóló rajzfilmek, de a Simpson családban az a jó, hogy úgy tudja elkerülni az elvárt politikai korrektséget, hogy közben mégsem durva vagy trágár. Nem finomkodik, mégsem ordenáré módon ront rá az emberre, de ettől azért még benne vannak azok a gondolatok, amitől ez az egész nem puszta hülyéskedés, hanem szól is valamiről, és beszól minden olyan oldalnak, ami megérdemli. Mindez ráadásul nem csak Amerikában, hanem nálunk is érvényes, mert gyakran univerzális témákkal – mint a filmben a környezetszennyezés – foglalkozik.”

Downton Abbey, 2. évad 1–2. rész

STORY4, április 6. 17:00 és április 7. 20:00

Elkényeztetik a héten az igényes sorozatrajongókat

Van annak azért pozitív oldala is, ha egy sorozat némi késéssel fut be hozzánk. Például nem kell várnom fél évet két évad elkészülése között, hanem az első után rögtön nekifuthatok a másodiknak is, ahogy most ezt a STORY4 is teszi a zseniális Downton Abbey-vel, ami egyfajta elegánsabb, kifinomultabb, intelligensebb és angolosabb verziója a latin-amerikai szappanoperáknak, ráadásul történelmileg is teljesen hiteles. A most induló második évad például az 1916-os somme-i csata idején indul és az 1918-as spanyolnátha tombolásának idején ér majd véget, de mindez természetesen csak a hátteret jelenti az angol urak és hölgyek, valamint a szolgálóik mindennapi életéhez.

Haláli hullák hajnala

VIASAT3, április 7., 22:00

Elkényeztetik a héten az igényes sorozatrajongókat

A hamarosan mozikba kerülő Eleven testekről mindenki úgy beszél, mint az első romantikus zombikomédiáról, pedig ez a cím valójában a Haláli hullák hajnalát illeti meg, aminek már a poszterén is egy virágcsokorral álldogáló fickó állt, körülötte egy seregnyi véresszájú élőhalottal. Persze itt nem egy zombi lesz szerelmes egy élő emberbe, hanem hősünk éppen egy zombitámadás idején próbálja meg visszahódítani a barátnőjét, aki nemrég szakított vele. A néhány haverral és a szülőkkel megspékelt csipet-csapat egy angol pubban barikádozza el magát az élőholtak elől, de sajnos a sör fogyóban (ez súlyos hiba), a jukebox dalaira még a zombik is ropják és ez a kibékülés dolog se nagyon akar összejönni. Az utóbbi évek legeredetibb brit vígjátéka nem zsákbamacskát árul, hanem romantikát és zombikat.

Egy barbár férfi, aki a csajozás miatt lett színész
Ezért könyörög Gwyneth Paltrow

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top