Tíz sorozat, ami már igazán véget érhetne

Megosztás
 
Még több megosztás ▾
Még hány városban helyszínelnek a Helyszínelők? Hány évadon át kell hanyagolnunk a Hacktiont ahhoz, hogy az m1 végre abbahagyja? Mi történhet még a német autópályákon tizennyolc év után, amit ne láttunk volna eddig?
Írta: TóCsa - Gloria2012. 09. 15. Szabadidő rovat 

10. A dél-amerikai szappanoperák

Évadok száma: megszámlálhatatlan

Tíz sorozat, ami már igazán véget érhetne


Igen, tudjuk, hogy Armando összejött Lucisitával. Azt is, hogy Carlos valójában nem Lucisita öccse, hanem az eltitkolt gyermeke. Arról is van fogalmunk, hogy Esteban igazából Armando apja, aki titkos pártfogóként próbálja terelni fia életét, és azon sem lepődünk meg, amikor Lucisita halála után feltűnik a színen a nő egypetéjű ikertestvére. Vajon kié lesz a családi örökség? Valljuk be, ez már senkit nem érdekel! Besokalltunk attól, hogy a szereplők egymás hátához beszélnek, csakhogy a néző egyszerre láthassa mindkettejük arcát, ahogy az összes klisés fordulatot is borzasztóan unjuk. Halál a latin szappanoperákra!

9. CSI: A helyszínelők
Évadok száma: 13 + Miami helyszínelők (10) és New York-i helyszínelők (9)

Tíz sorozat, ami már igazán véget érhetne


Ha az ember este szörföl a tévécsatornák között, meglepően tapasztalhatja, hogy van, amikor egyszerre több helyen is futnak a Helyszínelők, pedig Gary Sinise ide, Laurence Fishburne oda, azért van egy bizonyos határa annak, hányféle bűneset után lehet nyomozni a helyszínelők speciális módszereivel. Hiába a három sorozat változó szereplői és helyszínei, azért az a harminckét (!!!) évad, ami a Helyszínelőkből lement, már sok a jóból. Ezt alátámasztani látszik a lassacskán csökkenő nézettség is, így titkon reménykedhetünk abban, hogy a helyszínelők hamarosan elveszítik munkájukat.

8. NCIS: Tengerészeti helyszínelők

Évadok száma: 10 + NCIS Los Angeles (4)

Tíz sorozat, ami már igazán véget érhetne



Nagyjából ugyanaz, mint a Helyszínelők, csak mindez az amerikai haditengerészet és a hadsereg kötelékében, ráadásul itt is két helyszínen, két különböző szereplőgárdával. Aaaargh!!!!

7. Cobra 11

Évadok száma: 18 (!!!)

Tíz sorozat, ami már igazán véget érhetne



Úgy tűnik, a kölni autópálya-rendőrség tagjának lenni legalább annyira izgalmas elfoglaltság, mint mondjuk egy vegasi helyszínelő munkája, ugyanis nincs olyan bűnténytípus, amivel ennyi évad során ne gyűlt volna meg a bajuk. Közben a szereplők is folyton cserélődnek, és csak egy dolog állandó: minden részben össze kell törni egy-két kocsit a nézők szórakoztatására. Ennek sosem lesz vége...

6. Hacktion

Évadok száma: 3

Tíz sorozat, ami már igazán véget érhetne


Az Infrastruktúra-védelmi osztag hackeres, a 24-et idéző jelenetei láttán meglehetősen keveseknek megy fel az adrenalinszintje, pedig a producer azt nyilatkozta, hogy az évadok száma a széria nézettségétől függ. Ennek függvényében már az első után abba kellett volna hagyni...

5. Star Trek és Stargate
Évadok száma: túl sok

Tíz sorozat, ami már igazán véget érhetne


Tudjuk, per pillanat egyik sorozathoz sem készülnek új epizódok, de ez sajnos nem marad így sokáig. A Star Trek és a Stargate kiirthatatlan. Az első már a hatvanas évektől kezdve folyamatos visszatérő, a másik pedig a kilencvenes évtizedtől borzolja az idegeinket. Amikor a fő sorozatok véget értek, akkor jöttek az ún. spin-offok, amik a főszálhoz kapcsolódó történeteket meséltek el, általában új hősökkel. Amikor spin-off sem volt, akkor jött egy mozifilm. Amikor mozifilm se volt, akkor egy tévéfilm. Amikor tévéfilm se volt, akkor egy DVD-film. Most épp egy Star Trek mozifilmtől félünk. Elég!!!!!!!!!!!!!!!!!!!

4. True Blood + Vámpírnaplók

Évadok száma: True Bloodból 5 már készen van és berendelték a hatodikat, a Vámpírnaplók pedig a 4. évadánál tart

Tíz sorozat, ami már igazán véget érhetne



Az Alkonyat-széria a mozikban novemberben ér véget, és titkon reménykedünk, hogy Robert Pattinsonnal és Kristen Stewarttal együtt az erotikus vámpírtörténetek is kimennek a divatból. Bár most még egyáltalán nem unjuk, a louisianai kisvárosi pincérnő vérszívós kalandjai lassan mégis kezdenek túl hosszúvá nyúlni. Különösen riasztó a gondolat, hogy a szériának alapul szolgáló Charlaine Harris könyvsorozat lassan a tizenharmadik részhez ér, úgyhogy félő, hogy a sorozatot se hagyják abba annyi évadig... A Vámpírnaplók alaphelyzete pedig már annyira emlékeztet az Alkonyatéra (17 éves lány szerelmes lesz a majdnem 200 éves vámpírba...), hogy azt már az elején is csak egy ásítással konstatáltuk.

3. Gyilkos elmék
Évadok száma: 8

Tíz sorozat, ami már igazán véget érhetne



Az FBI Viselkedéskutatási Egységének kalandjait bemutató sorozat azzal próbál különlegessé válni, hogy a nyomozók a bűnözők fejével próbálnak meg gondolkodni. Viszont a tévéképernyőkön annyi különleges képességű nyomozót (van, aki az elhunytak szellemével beszél, van, aki látja a közelmúltat...) láthatunk, hogy egy-egy új szakosodással még nem vesznek meg minket. Persze, aki nem túl agyalós, könnyed esti krimire vágyik, annak bejöhet a dolog, de mi, többiek nem sok könnycseppet hullatnánk érte, ha abbahagynák.

2. Rex felügyelő
Évadok száma: hamarosan forgatják a tizenhatodikat

Tíz sorozat, ami már igazán véget érhetne



Kezdjük azzal, hogy a rendőrkutyák élettartama igencsak véges. Bármennyire is szeretnénk, ritkán élnek tizenhat évig, de ha el is érik ezt az életkort, már rég nincsenek szolgálatban. Folytassuk azzal, hogy az már régen baj, ha egy sorozat olyan hosszú, hogy egyes színészek ki-be járogatnak különböző szerepekben, egyszer bűnözőt, máskor pedig rendőrt alakítva. Említsük meg azt is, hogy Rexnek már számos gazdája volt, így rajta kívül a széria szereplői folyton változnak. Végül, de nem utolsósorban jegyezzük meg azt is, hogy az eredetileg osztrákként induló sorozatból a 11. évadtól kezdve valamiért olasz széria lett, mi pedig már rég elveszítettük a fonalat...

1. Szellemek nyomában/Ghost Hunters

Évadok száma: 8

Tíz sorozat, ami már igazán véget érhetne



Akinek még nem volt szerencséje ehhez a "dokumentum" sorozathoz, az sem maradt le sokról. Két férfi és még 3-4 "alkalmazott" járja az Egyesült Államok városait, és szellemekre vadásznak a technikai felszerelésükkel (elemlámpa és társaik...) Néhány epizódon keresztül még szórakoztató, hogy a sötétben ők mindig meglátják a romos templom vagy a 200 éves könyvtár szellemeit, de sajnos a kamera pont lemarad róla. De a nyolcadik évad után a "Pedig esküszöm, hogy láttam" és az "Istenem!  Valami megérintett! mondatok elég unalmassá válnak, tekintve, hogy a tévénéző ebből aztán semmit nem lát. Aki szellemet akar keresni, tegye. Csak ne kelljen ezt nyolc évadon át néznünk. 

Amiknek még bizalmat szavazunk!

Tíz sorozat, ami már igazán véget érhetne

Igenis vannak remek tévéműsorok. Tuti, hogy néznénk még legalább 3-4 évadon keresztül a Modern család című sitcomot, amit itthon az HBO ad, de hamarosan látható lesz az RTL2-es csatornán is. Annak is örülnénk, ha még 10 évadon át nyomoznának Los Angeles utcáin a SouthLAnd (Terepen) főszereplői. A hamarosan ötödik évaddal jelentkező műsort jelenleg az egyik legütősebb és legigényesebb sorozatnak tartják. Itt nincsenek mentalisták, és írók sem kezdenek nyomozásba, de van minden más, a rózsaszín maszlag nélkül. Itthon sajnos még nem látható, de mi a jövőben is bizalmat szavazunk a zombikkal teli The Walking Dead című sorozatnak.
Ami pedig a "csajos" sorozatokat illeti. Tetszik vagy sem, nekünk szükségünk van a Grace klinikára, és Patrick Dempsey tökéletesen belőtt hajára, és a Glee-től sem szeretnénk még pár évig búcsút venni.
Legfrissebb a címlapról:
Mennyire szereted magad? Teszteld!
Kapcsolódó hozzászólások
A hozzászóláshoz be kell jelentkezned!

Gillie 2012-09-15 08:57

Téged se kényszerít senki pisztollyal, hogy bármit is nézz, meg az nlc újságíróját se. Más ettől még nézheti.

 

A sorozatoknak egyébként meg - többek között - azért van akkora divatja, mert ugyan van egy szál, amit végigvisznek, de ha nem követed, akkor sincs semmi gond. Simán megnézheted önállóan is.

 

Ami meg szubjektív szempont: nekem sokkal inkább van időm 40 percre lerogyni egy sorozatepizód elé, mint megnézni egy nagyfilmet. 

mickamacka 2012-09-15 08:52

a kockakonfekció már a sorozatnézéssel is megvan, kedves Pöttöm. 

mickamacka 2012-09-15 08:50

filmekkel kiegyeznék. Na nem olyannal, amit már mindegyik keresk. csatorna leadott legalább kétszer...és 2001-es mozifilm, hogy már a videótékában is ingyen utánad dobják!  

 

Legalább péntek este megszánhatnák az embert, ha már végignyöszörgi a hetet a sorozatokkal...reggeltől, késő estig... övön aluli, hogy nincs nap, ami feloldozást adhatna. Büntetés! 

 

Egyébként hozzáteszem, ugyanígy nem érdekel egyik celeb esküvője,  kínlódása és válása a pasikkal, nőkkel, exszel, Norbi értelmes feje, Rubin Réka orrműtétje, mellműtétje, fenékműtétje, századrangú Barátok közt "Művésznő" luxusnyaralása a nagy és gazdag Ő-vel sem. 

Mégis adják főműsoridőben orrba-szájba...és ha meguntam, akkor majd hátulról dugják belém Rubin Réka orrát. 

 

Siralmas és szégyenletes, ha valóban már csak erre erre van igénye az embernek egy egész napi gürc után. 

Egyébként bizonyára igen, ha nem csökken a nézettség. 

 

 

 

 

 

 

 

Torolt_felhasznalo_544962 2012-09-15 08:34

hát a star treken erősen meglepődtem én is a sorban :-o mert?? részint épp enm is csinálnak belőle max nagyfilmet (szóval effektive rég végetért a sorozat. akkor hogy hagyják abba???? ), részint mi van?? látott egyáltalán valaha egy részt si ebből a cikkíró?

 

de az aranyos, hogy a gleet, meg a grace klinikát bezzeg hú, az kell... 

 

hát ízlések és pofonok. én amradnék pl asdtar treknél, vagy az ncis-nél (ami nagyon jó humorral megírt részeket tartalmaz)

 

sőt, én azt se gondolom hülyének aki végignéz egy full latin szappanoperát. ha neki az tetszik!!!

 

hát evvel a cikkel az nlc.. hmmmm.... azért mint tudjuk ízlésről vitatkozni felesleges... hát kösz, hogy kockakonfekcióba akarjátok kedves nléc szorítani a fejeket. ahol az ncist vagy a true bloodot veri a glee, meg a zombi.. hát tényleg, mennyivel több az értelme azoknak:D:D:D nem lehet,h oygc sak ízlés dolga?:)

mickamacka 2012-09-15 08:33

Jééézusom, kapásból felsoroltál egy vagon sorozatot! 

Ebből hármat aktívan követtél.

 

A sok költői kérdés mellett, amivel megostromolnálak téged vagy hozzád hasonló nézőket, egyet muszáj:

 

na jó, kettőt:

 

hogy van neked időd, türelmed, lelkesedésed követni nem is egy sorozatot? nem felejted el, kinek mi a neve, mivel ért véget az egy héttel ezelőtti, Isten se tudja már milyen lényegtelen tartalmú, erőlködve megszülető rész? 

 

nem lenne jó, ha inkább normális, másfél órás, igényes, mai filmeket adnának, amit nem kell követni,  ahelyett, hogy  "hogy is volt", meg "nem láttam, mert nyaraltam" meg "elfelejtettem ki kivel van", ilyen BGD, meg olyan BSG... helyszínelők egész listája, vámpírosból kapásból kettőt tudok, kórházasból is minimum uannyi. 

 

Egyébként szerintem óriási buli lehet a csatornának olcsón megvenni egy-egy évadot, amit aztán éjjel-nappal nyomathat, amit nem kevés havi díjért  kapcsolok el...aztán még ki is derül, ezt zabálja a magyar ember....még péntek este is, mikor szentségel az ember, hogy fingja sincs mi megy a tévében...persze fingja sincs, mert az 812. részt adják valami Isten verte sorozatból. PÉntek este!!! 

 

Igaz, el lehet kapcsolni: a másik nagy sikerű kereskedelmi csatornára...úúúgyis mind a kettőn a buziságokat látod szimultán. Addig, míg nem jön álom a szemedre. (persze tudom, van más, ismeretterjesztő csatorna is, lehet nézni, jó is, csak nem non stop...ha meg filmet akarok, elmegyek moziba, miközben fizetem a tévét, szuper)

 

van sorozat, amit szeretek: félévente látok belőle egy részt. 

Gladys 2012-09-15 08:21

Olyan cikket is írjatok, hogy mit néznétek ezek helyett, hogy mi is tudjunk fújolni :D

 

Mikor a címet olvastam, rogton a Barátok kozt ugrott be nekem, nem is tudom hányadik résznél tartanak már De ha valaki szereti, nézze bátran, sose zavart semelyik sorozat sem, csak a kedvenceim szoktak akkor, mikor vége lett.

Sarkofag 2012-09-15 07:46

Ez a cikk teljességgel felesleges. Tudod: ha nem érdekel ne nézd. Aminek nem lesz nézettsége, elkaszálják. Úgy tűnik az NCIS-re és társaira van kereslet, szóval még mindig megy.
Az már egy más tészta, hogy jó sorozatokat elvágnak, gagyiságok tömkelegei meg futnak.
És az is más lapra tartozik, hogy a magyar tv-k csak ezeket a nyomozós akármiket futtatják, meg a kórházas izémizéket.Ezer éve nem nézek tv-ben sorozatot.
Ja, és azért mert nem szereted a sci-fit kedves cikkíró, még nem kell osztani. Sajna az SG-Universe-t is elkaszálták két évad után, pedig akkor kezdett csak igazán jó lenni. Az original SG-t én sem szeretem, az Atlantis viszont már jobb volt. De a BSG mindenekfelett :D

Nők Lapja Cafe 2012-09-15 07:46

Még hány városban helyszínelnek a Helyszínelők? Hány évadon át kell hanyagolnunk a Hacktiont ahhoz, hogy az m1 végre abbahagyja? Mi történhet még a német autópályákon tizennyolc év után, amit ne láttunk volna eddig?

Nők Lapja Café: Tíz sorozat, ami már igazán véget érhetne

Nyereményjáték Bögre áprilisban

Bögre áprilisban

Megnyerheted a Nők Lapja Café egyedi bögréjét!

Játszom
Nyereményjáték Orbit

Orbit

Nyerj egy évre elegendő Orbit Bubblemint rágót és egy rágó adagolót!

Játszom

Címlapon

Legjobbak

VV6: Zsófi letépte Aurelióról a ruhát – videó

VV6: Zsófi letépte Aurelióról a ruhát

Bevodkázott a cuki lány.
Facebook lájkok száma
Együk, vagy ne együk?  10 tévhit az étkezésben

10 tévhit az étkezésben

Ehetünk-e tojást, vagy inkább korlátozzuk a...
Facebook lájkok száma
Sztárénekesek vintage reklámokban

Sztárénekesek vintage reklámokban

A napjainkban egyre divatosabb stílusból a hírességek...
Facebook lájkok száma
Állatkertbe vitték Katalinék György herceget – tündéri fotók!

Állatkertbe vitték Katalinék György herceget

Húsvéti nyúl helyett erszényesnyulat „kapott” a...
Facebook lájkok száma
Így hasznosítsd a maradék kalácsot!

Így hasznosítsd a maradék kalácsot!

Ételt márpedig nem dobunk ki!
Facebook lájkok száma
Babát vár Tila Tequila

Babát vár Tila Tequila

Megmutatta kismamapocakját a biszex valóságshow-sztár.
Facebook lájkok száma
Rókákkal barátkozik a húszéves természetfotós

Rókákkal barátkozik a húszéves természetfotós

Egy fiatal finn srác könyvtár vagy kocsma helyett az...
Facebook lájkok száma
3 generáció, 1 kérdés: Mit jelent számodra a húsvét?

3 generáció, 1 kérdés: Húsvét

Anya, lány és unoka
Facebook lájkok száma

Programok húsvétvasárnapra

A háromnapos hétvége számtalan izgalmas programmal...
Facebook lájkok száma
Erre jó a nedves vécépapír

Erre jó a nedves vécépapír

A nedves toalettpapír használata közel sem annyira...
Facebook lájkok száma

Legtöbbet megosztott cikkek

Cukiság: egymással csacsogó macskák

Cukiság: egymással csacsogó macskák

Amikor egymás között vannak a cicák…
Facebook lájkok száma144
3D nyomtatás: naponta 10 házat lehet kinyomtatni

3D nyomtatás: naponta 10 házat lehet kinyomtatni

Gyors és környezetkímélő megoldás.
Facebook lájkok száma81
Kiakadtak a netezők Ördög Nóra ruháján

Kiakadtak a netezők Ördög Nóra ruháján

Nem voltak megelégedve a stylist aznapi döntésével.
Facebook lájkok száma49 Hozzászólások száma20
Uniós döntés: az akácon kívül mi van még veszélyben?

Uniós döntés: az akácon kívül mi van még veszélyben?

Szerdán megszavazta az Európai Parlament azt a...
Facebook lájkok száma37 Hozzászólások száma10
Vekerdy: kell a házi feladat vagy sem?

Házi feladat

Mit kell csinálni a „nemszeretem” dolgokkal? Dr....
Facebook lájkok száma36
Életeket mentene meg a bringázás elterjesztése

Életeket mentene meg a bringázás elterjesztése

Sőt új munkahelyeket is létrehozna.
Facebook lájkok száma33 Hozzászólások száma78
Fergeteges fotók: a mesehősök köztünk élnek

Fergeteges fotók: a mesehősök köztünk élnek

Az utca embere mint rajzfilmkarakter. Nem hiszel majd...
Facebook lájkok száma29
Cuki fotó: óriás wombattal barátkozik György herceg

Cuki fotó: óriás wombattal barátkozik György herceg

Ausztráliai körútjuk során Sydney-ben a hercegi párt a...
Facebook lájkok száma23 Hozzászólások száma42

© 2014 NLC - Nők lapja café. sanoma média budapest zrt. Minden jog fenntartva | impresszum | médiaajánlat | közönségszolgálat | felhasználási feltételek | adatvédelem