Szabadidő

Magyar banán termett a kánikulában

Nem hiábavaló az izzasztó hőség: gyümölcsöt hozott egy szabad ég alatt álló banánfa a Fővárosi Állat- és Növénykertben. Őszre derül ki, beérik-e a magyar banán, de a pesszimista szakemberek szerint biztosan nem lesz finom.

Magyar banán termett a kánikulábanÜnnepélyes közleményben tudatta csütörtökön a Fővárosi Állat- és Növénykert, hogy banán termett náluk. A dolog különlegessége az, hogy nem üvegházi növényről van szó, sőt még télen sem viszik fűtött helyre, hanem teljesen szabadföldi növényként fejlődik. Üvegházban növekvő banánjuk már volt, most azonban egy „igazi” termésről van szó – olvasható a lelkes beszámolóban.

Hanga Zoltán állatkerti szóvivő szerint a hazai éghajlat finoman szólva nem ideális a banánnövények számára, így vagy üvegházban szokták őket elhelyezni, vagy a téli időszakban viszik fűtött helyre. A most termő növényt viszont az állatkerti szakemberek a leghidegebb időszakban is egyszerűen csak „becsomagolják”. Úgy látszik, a növény környezetében igen kedvező lehet a mikroklíma, annál is inkább, mivel szélvédett helyen van, ugyanis észak felől egy nem túl magas, de a szelet felfogó épület védi.

Bár a gyümölcsök már megjelentek a növényen, természetesen még nem értek be – tudósított Hanga. Az, hogy erre egyáltalán sor kerül-e, a nyár végi, illetve a kora őszi időjáráson múlik majd. Ugyanakkor már most biztosak abban, hogy ha be is érnek a gyümölcsök, biztosan nem lesznek igazán jóízűek. A szóban forgó növényt ugyanis nem gyümölcstermésre, hanem rosttermelésre nemesítették.

És már kezdtünk megijedni, hogy végleg eltűnhet a banán a polcokról, mi lesz velünk…

Magyar banán termett a kánikulábanA közismert banán eredetileg Délkelet-Ázsiából származik. Bár a gyümölcsöt termő növényt gyakran „banánfának” nevezik, valójában egy lágy szárú, évelő, egyszikű növény, amely azonban fatermetűre nő. Az ültetvényeken termesztett növények többnyire nemesített fajták, illetve hibridek. A növény ázsiai őshazáján kívül ma már Dél-Amerikában, illetve Afrikában is nagy tömegben terjesztik, rendszerint monokultúrás ültetvényeken. A legnagyobb termelőnek India számít, a világ banántermésének egynegyede itt keletkezik.

A gyümölcsön kívül – amit nyersen és sütve is fogyasztanak – a növény más részeit is felhasználják. A banánlevelek számos országban eldobható tányérként szolgálnak, a banánhéjat sok helyen eltüzelik, a banánnövény rostjaiból pedig bútor, divatáru, sőt még hangszórómembrán is készül.

 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top