Szabadidő

Harcsa Veronika kajával bűnözött, Péterfy Bori tériszonyos volt a Szigeten

Varga Zsuzsa plafonról lógott, Puskás Peti az öccse buliján hatódott meg. Sztárok meséltek nekünk a kedvenc szigetes pillanataikról.

Harcsa Veronika kajával bűnözött, Péterfy Bori tériszonyos volt a SzigetenDopeman
Lezavarták a Nagyszínpadról

Elég sűrű nap volt, amikor a Run DMC előtt léptünk fel a Nagyszínpadon a Kartellel. Ott maradtunk a színpad mellett az amerikaiak koncertjén is, de annyira féktelenül buliztunk, hogy a nagy sztárok a testőreikkel szabályosan lezavartak minket onnan. Rögtön ezután volt egy Dopeman-koncertem is egy sátorban, ahol annyira meleg volt, hogy vedeltem a hideg vizet és le is öntöttem magam, aminek eredményeként teljesen elment a hangom. Gőzöm sincs, hogy tudtam úgy végigcsinálni a koncertet, de valahogy sikerült… 
                                                                                                      

Harcsa Veronika kajával bűnözött, Péterfy Bori tériszonyos volt a SzigetenSP (Éder Krisztián)
Prince bűvöletében

Kedvenc szigetes élményem a tavalyi fesztiválhoz kapcsolódik, de igazság szerint többször nem is voltam még (idén viszont ismét kilátogatok). Az egyik kedvenc csapatomra voltam kíváncsi, a Hurstre, de a legnagyobb élmény mégis a Prince-koncert volt. Végigtomboltam az egész show-t. Hihetetlen energiával és profizmussal nyomta végig azt a pár órát. Inspiráló volt és egyben nagyon jó kikapcsolódás is.

 

Harcsa Veronika kajával bűnözött, Péterfy Bori tériszonyos volt a Szigeten

 
Bihal Roland
Szemétszedési mámor

Amikor utoljára a Szigeten voltam, még nagy sátrazós időszakomat éltem, és egy hétig élveztem a koncerteket. Mivel elég rendmániás és tisztaságfüggő vagyok, ezért a legpozitívabb az volt, amikor több száz söröspoharat összegyűjtöttem, és kaptam cserébe pólót, frizbit. Nagy kaland volt összevadászni.

 

 

 

Harcsa Veronika kajával bűnözött, Péterfy Bori tériszonyos volt a SzigetenJuliette Lewis
Az első stage diving

Óh, a Szigetet nem tudom elfelejteni. Ott ugrottam be első alkalommal a közönség soraiba a színpadról, húszezer ember közé. A magyarok meg tudnak vadulni a koncerteken, de emellett nagyon szerető közönség. Körbehordoztak a kezükön, de senki nem próbált megfojtani, amiért nagyon hálás vagyok. Ez volt az egyik első fesztiválfellépésem, máig élénken él bennem.

 

 

Harcsa Veronika kajával bűnözött, Péterfy Bori tériszonyos volt a SzigetenHarcsa Veronika
A nagy zabálás

A hétköznapi életben szeretek odafigyelni arra, hogy esténként már csak keveset és könnyűt egyek, és egyébként is az egészséges életmód híve vagyok. Viszont egy olyan fesztiválon, mint a Sziget, az ember könnyen kivetkőzik önmagából, így adódott, hogy életem legemlékezetesebb gasztroélményei között tartok számon egy éjjel fél kettőkor elfogyasztott churrost. Abban a percben semmi nem eshetett volna annyira jól, mint a forró olajból éppen kiemelt, csokival töltött, cukorban meghempergetett tészta.

Harcsa Veronika kajával bűnözött, Péterfy Bori tériszonyos volt a Szigeten
Brasch Bence
Hippihangulatban

2010-ben voltam a Szigeten. Akkor játszott pont a Muse is. Soha előtte nem jártam még a fesztiválon, szóval eléggé meglepődtem, amikor megláttam a rengeteg embert és a nagy tömeg ellenére hatalmas nyugalmat tapasztaltam. Mindenki szeretett mindenkit. Hihetetlen volt! Ráadásul még a Muse is hatalmas koncertet adott. Sosem felejtem el!

 

 

Harcsa Veronika kajával bűnözött, Péterfy Bori tériszonyos volt a SzigetenPrieger Zsolt / Anima Sound System
Lila papírfecni Prince-től

A tavalyi Prince-koncerttől eleinte csak egy nagy haknit vártam, közben meg kaptam egy magával ragadó, igazi élményt. Egyszerűen minden tökéletes volt: a zene, a kisugárzás, a zenészek, a dalok. A végén a feleségemmel még egy emléket, egy lila papírdarabot is eltettünk, amit a Purple Rain című dal alatt egy konfettiágyúból lőttek ki a közönségre a színpadról. Most is őrizzük.

 

 

Harcsa Veronika kajával bűnözött, Péterfy Bori tériszonyos volt a SzigetenVarga Zsuzsa
Az elhagyott csíkos pulcsi esete

Táncoltam végig Prince- és Scissor Sisters-koncertet, lógtam a plafonon Justice-on, hallgattam végig énekes kedvű olaszok által megerősített Radioheadet, voltam Molokón, Morcheebán, de ezt a sort nem folytatom. A miliő, a mindig életmentő hotdog, a hajnali találkozások régi barátokkal, és az a gyönyörű csíkos pulcsi, amit egy kisbuszban hagytam el…. Egy egész életre elég élmény. Kb. tízszer, de lehet, hogy többször fellépőként is volt szerencsém a Szigeten járni, és mert nagyon sok és sokféle a közönség, ezek hatalmas bulik voltak mindig.

Harcsa Veronika kajával bűnözött, Péterfy Bori tériszonyos volt a SzigetenPéterfy Bori
Tériszony és kötélpálya

Tavaly nem tudtam kint lenni, mert éppen szültem, de tavalyelőtt kint jártam, és akkor nem csak koncerteztem, hanem a koncert utáni napon is kint lógtam a barátaimmal. Sétáltam velük, amikor egyszer csak hallom, hogy a nevemet ordítják a magasból. Kiderült, hogy a kötélpályát üzemeltető srác nagy rajongóm, és meg akart hívni egy grátisz csúszásra. Én pokolian tériszonyos vagyok, és éppen elég izgalom az életemben az, hogy minden este színpadon vagyok, viszont a barátaim mentek, és nekem már ennyi is bőven elég volt, hogy beleéljem magam. (Nevet.) Ráadásul ezek a napok voltak azok, amikor utoljára kellemesen berúghattam (fény…) a gyermekem születése előtt.

Harcsa Veronika kajával bűnözött, Péterfy Bori tériszonyos volt a SzigetenNémeth Juci
Az első fellépés

Életem első szigetes fellépésekor voltam először a Szigeten 1997-ben. Vidékiként valahogy féltem tőle, hogy ott akkora szabadság van, amit nem tudok kezelni. Sosem felejtem el Goldie, az aranyfogú elektroguru koncertjét, letepert az energia, a Nagyszínpad élménye. Az Animával a hét évem alatt minden évben Nagyszínpadon voltunk, speciális, bizsergető, de feszült érzés volt annyi ember előtt játszani. Ott mindig nagyon oda kellett tenni magunkat. De imádtam a Nagyszínpadot, volt terem ahhoz, hogy kiéljem magam.

Harcsa Veronika kajával bűnözött, Péterfy Bori tériszonyos volt a SzigetenPuskás Peti
Családi élmények

A legkedvesebb Sziget-élményem talán az, amikor három éve az öcsém először lépett fel a fesztiválon. Akkor már tizedik alkalommal „szigeteltem”, nem hittem volna, hogy bármi is meg tud lepni, de megtörtént. Amikor néztem, ahogy az akkor 16 éves öcsém ott áll a VOLT színpadon és DJ-zik. Több száz ember ugrált egyszerre, beálltam én is közéjük, és eszméletlenül büszke voltam rá. Hatalmas buli volt!

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top