Szabadidő

Ez a Sherlock még Robert Downey Jr.-nál is menőbb

Nyáron nem szokás új sorozatokat útjukra indítani, az m1 mégis megtette. A modern Sherlock bebizonyítja, hogy csilliódolláros akciók nélkül is lehetnek izgalmasak a nyomozó kalandjai.

Kommandó

Ez a Sherlock még Robert Downey Jr.-nál is menőbb

Film+, július 16., 21:00
Ha még nem láttad:
Tény: A Kommandó nem egy csajmozi. Viszont ez az a film, amiben minden megvan ahhoz, hogy kapjunk tőle egy nagy adag nyolcvanas évekbeli retrót, amikor az akciófilmek főszereplői még nem színészek, csak kigyúrt izomkolosszusok voltak, a történetnek pedig nem kellett bonyolultnak lennie. Elég volt annyi, hogy Schwarzi lányát elrabolják, aki ezért egy kisebb sziget lakosságát kiirtja. Mindehhez ilyen király dumák társulnak:
„– Emlékszel, amikor azt mondtam, hogy téged foglak utoljára kinyírni?
– Igen.
– Hazudtam.”

Valamint: „Ne zavarják a barátomat. Hullafáradt.”
Miért nézd meg?
Ha akarod látni a filmtörténet egyik legcoolabb beöltözős/fegyverkezős jelenetét, valamint nagyokat szeretnél nevetni a már-már parodisztikusan kemény párbeszédeken, akkor ez a te filmed.
Figyeld!
A filmben 88-an halnak meg, amiből Schwarzenegger 81-et magára vállalt. Nem kis teljesítmény.

Blue Valentine

Ez a Sherlock még Robert Downey Jr.-nál is menőbb

Cinemax, július 17., 20:00
Ha még nem láttad:
Még Ryan Gosling is tud pocakot növeszteni és kopaszodni. Természetesen csak egy szerep kedvéért. A Blue Valentine-ban alig ismerünk rá az Őrült, dilis, szerelem szépfiújára, vagy a Drive – Gázt! hősszerelmesére. Ez az igazán nagy színészek ismérve. A film egy házasság kálváriáját mutatja be, pontosabban a történet elejét és a végét. A rendező a saját élményei és szülei félresikerült házassága alapján írta meg a sztorit, ami már ezért is rendkívül mély és húsbavágó lett. Egy menthetetlen kapcsolat mentési kísérletei, és két, első blikkre össze nem illő ember összejövése. Ezt kapjuk ettől a filmtől, és higgyük el: ez nem kevés.
Miért nézd meg?
Mert ez az egyik legigazabb film a szerelemről, ami valaha készült. Persze pont ezért nem annyira rózsaszín, mint amilyennek a szerelmet látni szeretnénk.
Figyeld!
A film végén gyönyörűen egymásra vágták a boldog esküvő pillanatait a szakítás momentumaival. A boldogság képeit beárnyékolja a valóság.

Gimiboszi

Ez a Sherlock még Robert Downey Jr.-nál is menőbb

TV2, július 19., 21:05
Ha még nem láttad:
A gimis vígjátékok általában a tinédzser közönségnek szólnak, de nem a Gimiboszi. Az itt még szemtelenül fiatal Reese Witherspoon játssza a filmben Tracy Flicket, a nyomulós, karrierista diáklányt, aki mindent megtesz a legjobb jegyekért és az iskolai sikerekért. A lányt azonban személyes okokból meggyűlöli az egyik tanára (Matthew Broderick), aki igyekszik keresztbe tenni neki ott, ahol csak lehet. Kettejük már-már abszurdba hajló iskolai küzdelméről mesél ez a film, annyira ironikusan, amennyire csak lehet. A gimis társadalom képét ügyesen tükrözi a valódira, a film vége pedig tökéletesen megmutatja, hogyan születnek a politikusok nemcsak Amerikában, hanem akár nálunk is.
Miért nézd meg?
Mert mindenki ismert a gimiben olyan stréber lányt, aki mindenáron diákelnök akart lenni, és a film bizonyítja, hogy az irántuk érzett ellenszenv máig sem múlt el.
Figyeld!
Egy rövid visszaemlékezést, melyben megmutatják, hogy mi lett a vége annak, amikor a diáklány Tracy összejött az egyik tanárával. Szenzációsan vicces.

Sherlock

Ez a Sherlock még Robert Downey Jr.-nál is menőbb

m1, július 21., 21:10/m1, július 22., 22:20
Ha még nem láttad:
Miközben a mozikban Robert Downey Jr.-nak és Jude Law-nak köszönhetően tombolt a Sherlock Holmes-láz, az angolok nem ijedtek meg az amerikai mamutprodukció árnyékától. Volt egy tervük, miszerint modern környezetben élesztik újjá a klasszikus hőst, de közben megtartják az író, Arthur Conan Doyle eredeti történeteit, miközben mindezt nyakon öntik némi fanyar, brit humorral. Ehhez Benedict Cumberbatch és Martin Freeman képében tökéletes párost találtak, ráadásul az egyes részek kb. másfél órásak, így önálló filmként is élvezhetők. A fő ellenfél itt is a zseniális szuperbűnöző, Moriarty, és garantáljuk, hogy a nyomozás izgalma, valamint a főhős sármja mindenkit magával ragad.
Miért nézd meg?
Mert ha lemaradsz, kimaradsz. A sorozat egyes évadjai mindössze háromrészesek, és az m1 a hétvégén szombaton adja a középső részt, vasárnap pedig már le is zárja a szériát. Bár az epizódok között van összefüggés, szerencsére önállóan is élvezhetők.
Figyeld!
A klasszikus krimitörténetek és karakterek közé sikeresen vegyítették a CSI – Helyszínelők sorozat hangulatát és eszközeit, de mindezt úgy, hogy ne legyen zavaró.

Távol Afrikától

Ez a Sherlock még Robert Downey Jr.-nál is menőbb

STORY4, július 22., 18:10
Ha még nem láttad:
Karen Blixennek kalandos élete volt. Miután férjhez ment unokatestvéréhez, együtt indultak Afrikába, hogy ott egy paradicsomi állapotokat idéző farmon boldoguljanak. A boldogság nem tart sokáig, mivel a férfi megcsalja feleségét és szifilisszel fertőzi meg. A nő ennek ellenére Afrikában marad, de a férjétől különválik. Egyedül próbál helytállni a farmon, de szerencsére megismerkedik egy nagyon kék szemű, szőke herceggel (pontosabban kalandorral), Denysszel. Karen Blixen önéletrajzi regényéből enyhén giccses, de közben gyönyörű, sokadjára nézve is megunhatatlan, klasszikus love story született, két csodás színésszel (Meryl Streep és Robert Redford) a főszerepben.
Miért nézd meg?
Az ilyen típusú mozikra szokták azt mondani, hogy tipikus Oscar-díjas mozi. Kosztümös, sztárok vannak benne, egzotikus tájak, nagy ívű történet, elátkozott szerelem… A Távol Afrikától igazi archetípusa az Oscar-filmeknek.
Figyeld!
A repülőgépes jelenetet, melyben Meryl Streep felszállás előtt megkérdi Robert Redfordot, hogy „Mikor tanultál meg repülőt vezetni?”, és ezt a választ kapja: „Tegnap”.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top