Siker vagy bukás? A 2012-es olimpiai dalt elemeztük

A Muse brit alternatív rockzenekar Survival című új dala lett a 2012-es londoni olimpia hivatalos zenéje. A Compact Disco énekesével, Walkó Csabával, Kessel Kriszta zenei újságíróval, Abaházi Csaba rádiós műsorvezetővel értékeltük azt a számot, amit hamarosan a mindenki dúdolni fog. Dúdolni fog?



„A dal írásakor az olimpia járt az eszemben, hiszen ez az eltökéltségről és a győzelembe vetett hitről szól” – mondta el Matt Bellamy, a zenekar frontembere. A Survival a játékok idején többek között akkor csendül fel, amikor a versenyzők megérkeznek a stadionba, de hallható lesz a éremceremóniák felvezetésekor és a nemzetközi televíziós közvetítések alkalmával is.

„Az énekes kimagaslóan énekel, ezzel a hanggal – ha lenne ilyen olimpiai szám – biztosan nyerne”

Siker vagy bukás? A 2012-es olimpiai dalt elemztük„A dal monumentalitása vetekszik a November Rain című örökzöld slágerrel. Érezhető, hogy sok Queent hallgattak a fiúk, de ez jót tesz a dalnak” – osztotta meg a Nők Lapja Caféval véleményét Abaházi Csaba, a Class FM műsorvezetője, aki arra a kérdésre is választ adott, hogy vajon mennyire alkalmas buzdításra a MUSE dala. „A sportolói lét viszonylag unalmas dolog lehet, mert ugyan vannak kimagasló pillanatai, a napi edzések, a felkészülés időszakában monotonabb egy sportoló élete. Ez jól megjelenik  ebben a felvételben, a dal nagyjából azonos tempójú, néhány kiugróbb váltással. Az énekes kimagaslóan énekel, ezzel a hanggal – ha lenne ilyen olimpiai szám – biztosan nyerne!”

„Szokni kell, de ütni fog!”

Siker vagy bukás? A 2012-es olimpiai dalt elemztükWalkó Csaba, a Compact Disco frontembere első hallásra furcsának tartotta a Muse dalát, de szerinte hamar megszokják és meg is szeretik majd az emberek. „A Queen Bohemian Rhapsody című dala jutott róla eszembe, ugyanolyan összetett, több részből felépülő szám. Az biztos, hogy még szokniuk kell az embereknek, de mindenképpen egy különleges dalról beszélünk, amit szerintem nagyon fognak szeretni az emberek” – mondta a Nők Lapja Cafénak Walkó, aki azt is hozzátette: kissé elfogult, hiszen nagy rajongója a brit csapatnak. „Szerintem egy ilyen monumentális dal tökéletes a buzdításra, ez ugyanis illeszkedik a olimpiához. Gondoljunk csak Freddie Mercury Barcelona című slágerére” – zárta le az énekes-dalszerző.

Túl patetikus

A Compact Disco énekeséhez hasonlóan, Kessel Krisztina zenei újságírónak is azonnal a Queen ugrott be a Muse szám hallatán. „Az eltökéltség és a magasztos győzni vágyás mellett elég sok Queent, egy kis Beatlest és sajnos néhány hangnyi Andrea Bocelli kísérőzenekart is hallani vélek a dalban. A Muse nem az a zenekar, amelyik általában félne a túlzásoktól, de szöveggel együtt ez már olyan patetikus, hogy inkább illene egy nagyszabású háborús rockoperába, mint az olimpiai stadionba” – értékelte a Muse dalát az újságíró.

Emlékeztetőül összeszedtünk az elmúlt évek olimpiai indulóit.

Peking (2008)



Athén (2004) – Björk: Oceania (nyitóünnepség nyitódala)



Sydney (2000) – Vanessa Amarosi: Absolutely Everybody




Atlanta (1996) – Gloria Estefan: Reach


Barcelona (1992) – Freddie Mercury: Barcelona




Szöul (1988) – Koreana: Hand in Hand


A magyar csapatnak is szoktak írni olimpiai dalt. 2004-ben Király Linda és Gáspár Laci tette.




 

Hozzászólások

A hozzászóláshoz be kell jelentkezned!

genre24 2012-07-03 22:14

K I T  erdekel  az  olympiai  dal"

Ki  emlekszik  egyaltalan  bermely  elobbire????????

 

Ugylatszik,  a  NokkLapja  mar  teljesen  kifogyott  a  topikokbol........

Torolt_felhasznalo_879276 2012-07-03 20:06

Nem vagyok egy Muse rajongó (a gyerekem viszont igen), de ez a dal eléggé jó. Főleg az instrumentális részek jönnek be, a vokális részek nekem kevésbé tetszenek, de összességében - bár szokni kell kicsit - jó lesz ez olimpiai nótának teljesen.

Persze, kicsit más stílus, mint a Carreras-Brightman féle Amigos para siempre, de nem is 1992-t írunk már :D 

szatizita 2012-07-03 19:51

Csak azért ,mert nem valami nyálas, *****villantós celeb énekel ,nem jelenti azt hogy megbukik a dal.Ez egy k.va jól sikerült dal lett:

hufur 2012-07-03 19:49

Folyt. köv.

jól hallgatható, nem túl elvont, de nem is gagyi.

De legalábbis én szívesen meg fogom hallgatni többször. 

hufur 2012-07-03 19:46

Nem akartam én kezdeni a topicot, de nálam kiverte a biztosítékot, hogy még arra se lehetett időt szánni, hogy mondjuk Björk-től ne valami távol-keleti kommentárral és mikrofon-röcögtetéssel színesített változat kerüljön fel ide.

Az új zene a többséghez képest pedig igencsak jól sikerült darab, lelkesítő

Nők Lapja Cafe 2012-07-03 19:46

A Muse brit alternatív rockzenekar Survival című új dala lett a 2012-es londoni olimpia hivatalos zenéje. A Compact Disco énekesével, Walkó Csabával, Kessel Kriszta zenei újságíróval, Abaházi Csaba rádiós műsorvezetővel értékeltük azt a számot, amit hamarosan a mindenki dúdolni fog. Dúdolni fog?

Nők Lapja Café: Siker vagy bukás? A 2012-es olimpiai dalt elemeztük

Igényes egyedülállók társkeresője
Elittárs: regisztráljon és találja meg az elvárásainak megfelelő társat!

További információk>>>