Szabadidő

Végre Budapesten ad koncertet a Keane

Október 30-án végre Budapesten ad koncertet az angol Keane együttes!

 

Végre Budapesten ad koncertet Keane

A bandát Tim Rice-Oxley alapította 1997-ben. Az együttes kétszer nevet változtatott, majd Dominic Scott gitáros kilépett a csapatból, mert úgy gondolta, hogy soha nem lesz belőlük semmi. Tom Chaplin lett az új énekes – de ezzel a felállással egy vadonatúj hangzás is létrejött: britpop kizárólag billentyűs hangszerekre és dobra, ugyanis nem volt gitáros a csapatban.

Első igazi sikerükre 2004-ig kellett várniuk, ekkor a BBC év eleji áttekintésében már a Keane-t nevezte meg, mint a következő év várhatóan legnagyobb sikerét, és a májusban megjelent Hopes and Fears debütáló albummal ez a jóslat valóra is vált. Csak az Egyesült Királyságban kilencszeres platinalemez lett, 72 hétig szerepelt az angol slágerlistán, világszinten pedig közel 6 millió példányt adtak el belőle. Az Everybody’s Changing és a  Somewhere Only We Know dalok szinte minden országban kirobbanthatatlanok voltak a rádiókból.

Azóta minden albumuk az angol lista első helyén kezdett, többször szavazták meg aktuális lemezüket az Év Albumának Angliában. A The Beatles, az Oasis és a Radiohead mellett ők a negyedik angol csapat, akiknek több albumuk is szerepel a Best British Albums Ever Top 20-as listáján.

Májusban megjelent Strangeland című albumuk angol turnéja után bejelentették európai koncertjeiket is, amelyek között végre Budapest is szerepel, a csapat magyar rajongóinak is megmutathatja legendás élő fellépéseik hangulatát október 30-án a Petőfi Csarnokban. A budapesti koncertre belépőkhöz elsőként a hivatalos Keane rajongói klub tagjai juthatnak július 3-án 10 órától, 2 napon keresztül.
Július 6-án, péntek délelőtt 10 órától indul a teljes körű értékesítés ezen az oldalon keresztül, valamint az ismert jegyirodákban.

 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top