Szabadidő

Ez az Amerikai pite felmelegítve is isteni!

Tizenhárom évvel az eredeti film után a bránermajszter és a pitedugó visszatérnek, és szórakoztatóbbak, mint valaha. Az új pite-mozi annyira vicces és bájos, hogy még azt is elfelejtjük neki, hogy ez már a sorozat nyolcadik része.
Ez az Amerikai pite felmelegítve is isteni!


Amerikai pite – A találkozó

Hihetetlen, de a pite-sorozat már a nyolcadik epizódjához (ebből négy csak DVD-n jött ki, az egy szem Eugene Levyt leszámítva teljesen más szereplőgárdával) érkezett, és épp ezért nem is lenne nagy hír egy új rész bemutatója, ha nem trombitálták volna össze azokat, akik csak megfordultak az első részben. Az alkotók szerencsére nem a mai fiataloknak próbáltak kedvezni, hanem azoknak, akik ezekkel a figurákkal nőttek fel, így a nosztalgiafaktor nem csekély. A mozi közönsége már néhány név megemlítésekor erőteljes röhögésbe kezdett, ami azt jelzi, hogy a kultusz máig kitart. A szereplők már felnőttek és harminc felé járnak, így a „kit döntsünk ágynak” problematika is háttérbe szorult (persze Stifler számára ez még mindig központi kérdés), helyette a házassági és párkapcsolati gondok dominálnak. Persze mindezt nem drámai formában, hanem vígjátékba illően adják elő. Nem értjük, hogy annyi elbaltázott folytatás után hogy sikerülhetett új életet lehelni a sorozatba, de az osztálytalálkozóra készülő csapat mókája jobb, mint fénykorában. A dumák fergetegesek („Lefordítottam a Karamazov testvéreket latinra. Poénból”), a szituációk viccesek (egy ájultra itatott, meztelen tinilány éjjeli becsempészése a szülői házba, Jim farka az átlátszó fedő mögött…) és az érzelmi rész is működik. Irigyek vagyunk, hiszen mindenki azt szeretné, hogy az ő érettségi találkozója is ilyen pazar legyen.

Rendezte: Hayden Schlossberg, Jon Hurwitz
Szereplők: Jason Biggs, Alyson Hannigan, Seann William Scott
Eredeti cím: American Reunion
Korhatár: 18
Forgalmazza: UIP-Duna Film
Értékelésünk: 4/5

Titanic 3D
Idén van száz éve, hogy a hatalmas óceánjárót elnyelte a nagy kékség, és tizenöt éve, hogy az erről szóló film minden létező rekordot megdöntött, amit csak egy mozifilm felállíthatott. Az évforduló és a 3D technika párosa elég indokot jelentett James Cameron számára az újrabemutatóra, és George Lucasszal ellentétben ő komolyan vette a feladatát. Nem alibi 3D-ben süllyed a hajó és jön a jéghegy, hanem valódi a térhatás, szóval parasztvakítás ide vagy oda, ez bizony működik. Persze a célközönség nagy része nem annyira az effektekért vált jegyet, hanem DiCaprio és Winslet tragikus románcáért, ami ugyan a Céline Dion-dal megszólalásakor átmegy enyhén cikibe, de igazából a megasláger lejárt szavatosságát leszámítva nem járt el a film fölött az idő. Amikor Jack lerajzolja Rose-t, vagy amikor a hajó orrában romantikáznak, még mindig működik, a fiú tragédiájakor pedig szem nem marad szárazon. Persze ahhoz a 3D már kevés lesz, hogy a harmincas nők újra Leo posztereivel tapétázzák ki a szobájukat, de az lehetséges, hogy a mai tiniknek egy Leo-poszter is beficcen a Pattinson-plakátok mellé. James Cameron pedig a popcornmozi legnagyobb guruja. Ennyi.

Rendezte: James Cameron
Szereplők: Leonardo DiCaprio, Kate Winslet, Billy Zane
Eredeti cím: Titanic
Korhatár: 12
Forgalmazza: InterCom
Értékelésünk: 5/5

Csak a szél
A közelmúlt romagyilkosságait feldolgozó Csak a szél Berlinben óriási sikert aratott és díjjal távozott a fesztiválról, ám sokak szerint a film politikai üzenete, nem pedig a minősége miatt részesült ekkora dicsfényben. Természetesen a kritikák leginkább olyanoktól jöttek, akik nem látták a filmet, de e hét csütörtöktől már mindenki a saját szemével győződhet meg a díjazás jogosságáról. A Csak a szél egy falusi, elképesztően szegény körülmények között élő roma család egy napjának története abból az időből, amikor a cigányságot rettegésben tartotta a gyilkosságsorozat. A film legfőbb erőssége, hogy a végkifejletig semmi igazán drámai dolgot nem mutat, egyszerűen a hétköznapi életképekbe csempészi be azt a fajta feszültséget és fenyegetettséget, ami akkoriban az ott élőket jellemezte. Drámáról van szó, ami feszült thrillerként működik, és amiben többségében amatőr szereplők nyújtanak kiváló alakítást. A Csak a szél egyik legfőbb erőssége épp a visszafogottsága, és az utolsó pár percben sajnos pont ezt felejti el. A végén a kevesebb több lett volna.

Rendezte: Fliegauf Benedek
Szereplők: Sárkány Lajos, Toldi Katalin, Lendvai Gyöngyi
Korhatár: 16
Forgalmazza: Budapest Film
Értékelésünk: 4/5

A bosszú jogán

A bosszú jogán majdnem teljesen átlagos bosszú-thriller lenne a dühöngő Nicolas Cage-gel, ha a feleségét megerőszakoló gonosztevőt maga küldené a másvilágra, de nem így történik. Egy igazságosztó idegen – mondhatni szívességből – teszi meg ezt hősünknek, viszont később, az asszonyka felépülése után ő is szívességet vár cserébe, méghozzá nem kicsit. Mivel a titokzatos segítő mögött egy titkos szervezet áll, a kérését nem illik visszautasítani. A bosszú jogán sokkal jobb film annál, mint amit az utóbbi években Nicolas Cage-től megszokhattunk, viszont a szereplők (főleg a titkos szervezet) motivációi kissé homályosak és erőltetettek maradnak, és a sztori vége is eléggé összecsapott, de aki az ilyen apróságokon túlteszi magát, egy fogyasztható és szórakoztató akció-thrillert kap jutalmul.

Rendezte: Roger Donaldson
Szereplők: Nicolas Cage, January Jones, Guy Pearce
Eredeti cím: Seeking Justice
Korhatár: 16
Forgalmazza: Budapest Film
Értékelésünk: 3/5

Együtt az ég alatt
Egyes rendezők úgy érzik, hogy egyetlen filmbe akár két-három mozira elegendő gondolatot is bepakolhatnak. Így járt el Jan Schomburg is, aki egy viszonylag unalmas indítás után látszólag krimiirányt vesz a német párocska sztorijával, miután a férj váratlanul öngyilkos lesz, és rengeteg megválaszolatlan kérdést hagy maga után. A néző elkezd izgulni és érdeklődni a történet iránt, ám Schomburg egyszer csak cserbenhagyja, és elviszi teljesen más irányba a történetet egy új férfi színre lépésével. A gond csak az, hogy előtte annyira felcsigázta nézőjét a krimis vonal iránt, hogy mindenki a titkok megoldására kíváncsi, nem pedig arra, hogy a nő hogyan kezd életet egy új férfi oldalán.

Rendezte: Jan Schomburg
Szereplők: Sandra Hüller, Georg Friedrich, Felix Schmidt-Knopp
Eredeti cím: Über uns das all
Korhatár: 16
Forgalmazza: Mozinet
Értékelésünk: 2/5

Nyócker 8D
Nyolc évvel az eredeti film bemutatója után a nyócker ugyan sokat változott, de nem annyit, hogy ez az animációs film már ne volna aktuális. A régi film rajongói kedvéért megjegyeznénk, hogy itt nemcsak a 3D-re váltás szolgáltatott ürügyet az új premierre, hanem az is, hogy az alkotók alaposan újravágták és a mai korhoz igazították a művet (pl. Dopeman Himnusza is belekerült). A sztori azonban a régi. Nyóckeres kölykök utaznak vissza az őskorba, hogy némi manipulációval olajmezőket csempésszenek kedvenc kerületük alá, de a meggazdagodásnak ára van. A hirtelen megjelenő sok olaj felkelti a világhatalmak figyelmét. Jópofa karakterek, máig menő dumák és működő 3D jellemzik az új változatot, de nem vagyunk biztosak abban, hogy szükség volt erre az új változatra.

Rendezte: Gauder Áron
Korhatár: 16
Forgalmazza: Csorba és Lakatos Kft.
Értékelésünk: 3/5

Francia hétvége
Nagy családi nyaralás a francia tengerparton a legkülönbözőbb generációk részvételével. Perpatvarok, a helyi tinidiszkó meglátogatása, napozás, mulatozás és persze sok érdekes ember. A hátteret mindehhez a Skylab nevű űrállomás lezuhanása szolgáltatja (innen az eredeti cím).

Rendezte: Julie Delpy
Szereplők: Julie Delpy, Aure Atika, Eric Elmosnino
Eredeti cím: Le Skylab
Korhatár: 16
Forgalmazza: Cirko Film – Másképp Alapítvány

Szemünk fénye
Roméo és Juliette találkoznak és egymásba szeretnek. Tökéletes kezdet egy romantikus filmhez és mesébe illő a folytatás is, a két fiatal összeházasodik és gyerekük születik, Adam. Egy nap azonban kiderül, hogy a kis Adam beteg. A történet mégsem vesz drámai fordulatot, mert a szülők töretlen optimizmusa és jókedve minden problémát legyőz.

Rendezte: Valérie Donzelli
Szereplők: Valérie Donzelli, Jérémie Elkaim, Brigitte Sy
Eredeti cím: La guerre est déclarée
Korhatár: 12
Forgalmazza: Cirko Film – Másképp Alapítvány

 

 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top