Mosogatógépek
Már 59 890 Ft-tól

Hadd kezdjem egy személyes vallomással: egészen tavaly májusig, a Düsseldorfban szervezett döntőig elég kritikus voltam az Eurovíziós Dalversennyel. A hatalmas arénában tomboló harmincötezer rajongó a világ minden tájáról, egy vállalható magyar versenyző (Wolf Kati) és a személyes jelenlét kellett ahhoz, hogy azt gondoljam, mégis van értelme és létjogosultsága ennek a versenynek – idén már ötvenhetedszer.
Hogyne, a végeredmény, a pontozás engem is elkeserített. Sőt, mivel azóta se lettünk Európa kedvencei (enyhén szólva), idén se számítok arra, hogy a magyar színekben induló Compact Disco dobogós helyet csíp el. De erről majd később – előbb inkább arról, hogyan is dőlt el, hogy Walkó Csaba zenekara utazik Azerbajdzsánba.
Szoláriumban felejtett félcelebek
A Magyar Televízió Kunigunda úti központjában szombat este visszafogott, közszolgálati tehetségkutató-hangulat volt. Az RTL és a TV2 körül ilyenkor durva tömegjelenetek zajlanak, az MTV-nél ehhez képest mindenkinek jutott ülőhely, és a szemlélődő celebek hada is igen ritkás volt. Az előtérben Berki Krisztián és DJ Dominique között zajlott a Szoláriumban Felejtett Félcelebek középdöntője, de egyébként inkább a versenyzőkhöz vagy a versenyhez kötődő ismert arcok jelentek meg. Például Rácz Gergő, aki szerzőtársával, az egyben zsűritag Rakonczai Viktorral kísérte a másik zsűritag Wolf Katit a nagy sikerű Szerelem, miért múlsz című dalt előadva. A két férfi egyébként tizenöt éve még a V. I. P. nevű fiúegyüttes tagjaként a 12. helyen végzett az írországi döntőn.
Időközben befutott Rákay Kálmán „Philip” és Csiszár Jenő is. A köztévé láthatóan eltanulta a kereskedelmi csatornák gyakorlatát a belső munkaerő cirkuláltatásáról, hiszen Philip az M1 és az M2 intendánsa, míg Csiszár az MTV-n futó Magyarország, szeretlek! című műsor egyik állandó szereplője. Sőt a műsor zenekarának egyik háttérénekese, Veres Mónika is kapott egy dalt, amivel a tegnapi döntőig menetelt – de róla majd a megfelelő helyen.
Először ugyanis Gundel Takács Gábor és Kapócs Zsóka jelent meg, ismertetni a szabályokat: a nyolc döntősből négyet juttat tovább a közönség, egy telefonszámról legfeljebb tíz szavazatot leadva (alapdíjas szám, szóval nincs miért vadászni a voksokat). A műsor végén összegezve százezernél is több szavazatot számláltak. A zsűritagok bemutatása immár a hagyományosnak mondható, bombasztikus imázsfilmekkel történt (persze azt, bocsássa meg a világ, nem tudom valami hatalmas egyéni teljesítményként értékelni, hogy valaki intendáns – kinevezték, oké).
Király Linda kihagyta a kellékgitárt
Elsőként a Király testvérek mutatkoztak be, és utólag már elmondható, hogy még ezzel jártak a legjobban. Míg a többi versenyző hihetetlenül felszívta magát a döntőre, velük annyi történt, hogy Király Linda nem vitt be magával kellékgitárt, így jobban részt tudott venni a csettintős-karlengetős koreográfiában. Igen, jól látni, hogy gyerekkoruktól erre vannak trenírozva, és igen, elképesztően sajtókompatibilis a sztori, a műfaj, a három szereplő. De eközben egy alig középszerű dallal és felejthető zenei élménnyel előrukkolni (Linda artisztikus fejhangja ellenére is ezt gondolom), az kevés.
A zsűri körbenyalta a produkciót, de később kiderült, hogy ma este mindenkiről szuperlatívuszokban beszélnek, minden versenyzőben új világsztárt azonosítanak. Ami nyilván túlzás, bármilyen ügyes volt a második versenyző, Gyurcsík Tibor is. Az X-Faktorból kiesett srác Take That-es pólóban énekelt, fricskát adva azoknak, akik versenydalát lopásnak tartják. Ettől persze még nem fog kevésbé hasonlítani a szám a Take That Reach out című slágerére... a pöttöm testfestett táncosok pedig enyhén szólva nem mozogtak szinkronban Tibi mögött. Mentségükre legyen mondva, a nagyon hideg kőpadlón mezítláb kellett várakozniuk, ez bárkinek rongálná a motivációját.
Megasztárosok az X-faktorosokkal
Gyurcsík kapcsán csak az egyik dolog a versenyre általában jellemző plágiumgyanú (a sugárzóan tehetséges Caramel például egy Michael Jackson-számot nem tudott kiverni a fejéből, amikor a dalát írta). A másik a másodközlésjelleg. Csak hevenyészve összeszámolva az érintetteket: Gyurcsík és Wolf Kati az X-Faktorból érkezett, Caramel, Tóth Gabi, Walkó Csaba (Compact Disco) és Heincz Gábor pedig megasztáros múlttal bír. Sőt Veres Mónika több Megasztár-szériában is vokálozott.
Tóth Gabi produkciója (túl azon, hogy egész ügyesen megközelítette Rihannát és Pinket) leginkább arra döbbentett rá, hogy mostanra tényleg profi celeb és előadó lett a tapolcai Pokolgép-rajongó, darabos kamaszlányból. Őt követte a Compact Disco, és itt derül ki először, hogy ha valóban a dalok versenyéről van szó, akkor toronymagasan esélyesek. A Király-produkcióra már nem is emlékeztem.
Amit még felednék, azok Kapócs Zsóka körkérdései: itt arra kérte a versenyzőket, hogy mondjanak egy mondatot, miért őket kéne tovább juttatnia a nézőknek. Mi van itt, Való Világ, nyomjátok az SMS-t, ejtsük ki Alekoszt? Jöjjön inkább egy kicsit szürreális, de jópofa dalbetét, a félig svédül előadott Waterloo Ónodi Eszter és Jordán Adél párosától. Cuki.
Ilyet még nem látott a köztévé
A második blokk Fábián Juli és Zoohacker produkciójával indul, és a hajamat leteszem. A különleges hang, a kiváló dal mellett a csapat egy komplett videoklipet mutat be élőben, nagyon okos és finom ötletek, a „képernyő-graffiti” mindent vitt. Csiszár Jenő agyondicséri, joggal, ilyet már rég nem látott az a tévé, ahol az Önök kérték ment, ugye. Caramel jön, ez nem a csúcsforma és nem egy csúcsdal, még a vokalista is rosszul szól. De azért dicsérethegyek, ahogy az őt követő Veres Mónikának is, aki még Nika néven a sikertelen Lola volt (követhető ez még?), majd foglalkoztatott háttérénekesnő lett. Itt is ez a baj, hogy „nem jön előre”, nem nyílik ki eléggé, a technikailag tiszta és érzelmileg is átélt énekléssel inkább csak támogatja, nem pedig vezeti, uralja a dalt. Nem úgy Biga, az utolsó versenyző, aki egy igazi profi, és most is jól dolgozik, figurában is hozza, amit kell.
Újabb szürreális betét jön: kamarakórus adja elő a Dingdongot. Igen, AZT, a Csonka Pici-félét. Ugorgyunk.
Megvannak az eredmények, a közönség a Király testvéreket, Caramelt, a Compact Discót és Heincz Gábort juttatta tovább (azaz két Megasztár-győztest, és két Megasztár-középdöntőst, vicces ez). A zsűri 2:1:1 arányban Walkó Csaba zenekarát hozza ki győztesnek.
A bő kétórás műsor végén tehát csak győzött a minőség, a zenei élményt szűken mérték (bár legalább minden mikrofon szólt), és a zsűri összetételére, vélt kompetenciájára továbbra sincs magyarázatom (bár a TV2 anno Balázs Klárit ültette be zsűritagnak, aki elméletileg énekesnő, gyakorlatilag meg csak azt kérdezgette, hogy összejöttek-e már az éneklő párok). A műsorvezetők teljesítménye is csak abban az összevetésben értelmezhető, ahol Ördög Nóra az összehasonlítási alap. De mégiscsak küldünk egy minőségi produkciót az európai nemzetek színe elé, a többi meg itt marad, határon belül.
Illetve Philip nyilván idén is utazik, de azzal meg nem lehet mit kezdeni.
Legújabb a címlapról:
Övkisokos – mi a trend idén?
patkanyfog 2012-02-13 13:24
Nagyon profik a táncosok. Jó a koreográfia. Čs a nötöl sem semmi, hogy ennyi ugrálás mellett így tudott teljesíteni hangilag. (Bár ez a musicalénekeseknél is gyakran így van.)
turtundi 2012-02-13 11:34
Nekem valahogy nem tetszett a műsor. Olyan gagyi hatása volt. Csak én érzem így?
mesécske 2012-02-13 08:08
Nekem annyi bajom volt ezzel a rendszerrel, hogy a nézők szavazatainak kellett volna eldöntenie, ki is képviselje az országot. Hisz a fesztiválon is sms szavazatok alapján dől el a győztes /elvileg/. Tehát nem értem, miért kellett szavazni, ha úgyis Csiszár és Wolf Kati döntötte el, ki képviselje az országot. Na ez a röhej.
Ja, és szeretem a Compact Discot, nem ezért írtam, amit. Bár én mást láttam volna szívesen Bakuban.
A Királyékról annyit, hogy rettenetes volt! Lindának nagyon szeretem a hangját, de azok a szájhúzgálások, grimaszolások! De ez mind semmi a két fiútesóhoz képest, akik egy gagyi lagzi zenében reppeltek. Ők nem égtek ettől?
acapella11 2012-02-13 00:30
Az egyik nagy kedvencem! ;)
A másik emlékezetes dal számomra: http://www.youtube.com/watch?v=n5Sju9fTLUk
patkanyfog 2012-02-12 23:51
http://www.youtube.com/watch?v=uiH4BFTELME
patkanyfog 2012-02-12 23:50
Čs végül... sajnos ez a szám 2009-böl úgy lemossa az összes eddigi magyar dalt, hogy még... sajnos...de ez szerintem rohadt jól el lett találva. Totál eurovisiora is való: http://www.youtube.com/watch?v=uiH4BFTELME
kicsim1978 2012-02-12 23:08
A hátamon a szőr feláll a Király Tesóktól!Az a vonyíkolás !Jajj!!!
patkanyfog 2012-02-12 22:56
Jaj, ki se bírnám, hogy ne osztályozzam öket... :) Kiélem magam. :D
Számomra:
1. hely: Fábián Julanna elöadói képességekben toronymagasan ver mindenkit- a szám is élöben sokkal jobb, mint a felvételen.
2. hely: Biga!!! Számomra nagyon nagy meglepetés volt, mekkora természetességgel állt ki. Töle megvettem ezt a nem túl nagy durranás számot is és a hangja is a helyén volt.
3. hely: Compact disco. A dal szerintem jó, de a srácnak kevés az elöadói gyakorlata.
4. hely: Gyurcsík Tibor Jó volt az elöadó is a zene is, csak abszolút nem az én stílusom. Hogy Take that koppintás e? Nem tudom, nem ismerem a zenekart.
5. hely Tóth Gabi: Szerintem jó elöadó...de ez az üvöltös szám... belefáradtam a végére.
Čs innentöl kezdve a számomra ciki kategória...Caramel: kínos ez a Michael Jackson koppintás nagyon. (Föleg a nyögdécselések, meg a hangos levegövételek miatt... ezt csak Jacko tudta jól csinálni.) Király Linda... ez a hang, ez a szemrángás, ez a hajzat... a tesvéreire inkább no comment... marha kínosak voltak. Čs végül Veres Mónika...hát, nem minösíteném. Mert az már nekem lenne kínos.
(Mindent a youtube-on néztem meg utólag, nem tudom mennyire voltak frissek a videók.)
3 hozzászólás
4 hozzászólás
10 hozzászólás
18 hozzászólás Már 59 890 Ft-tól
Már 14 900 Ft-tól
Már 14 990 Ft-tól
Csodaszép virággyűjtemény ruhák, kiegészítők, párnák és takarók díszítésére
Lesley Stanfield
Online ár: 2542 Ft
Egy csodálatos szenvedély anatómiája és technológiája
Rechnitzer János
Online ár: 1683 Ft
Játék a DZT oldalán! Nyerj egy csodálatos hétvégét Berlinben!
Sorsolás 2012-06-30