Szabadidő

Vizsgálják az eurovíziós SMS-szavazást

Többen panaszkodtak a hatóságnál, hogy hiába szavaztak volna, az üzeneteik nem mentek el.

Vizsgálat az eurovíziós SMS-szavazás miattEgyeztetési eljárást kezdeményezett dr. Bodonovich Jenő média- és hírközlési biztos a több közszolgálati csatornán is látható, A Dal – Eurovíziós dalválasztó műsor SMS-szavazása kapcsán – jelentették be kedden.

A biztos nyilatkozatot és adatot kért a Magyar Televízió képviselőjétől a szavazásról, miután a műsor első elődöntője után érkezett panasz hozzá. Ebben egy néző arról számol be, hogy bár a megfelelő időben küldte el a szavazatait, a szolgáltatótól arról kapott üzenetet, hogy a kézbesítés sikertelen volt. Az első levél után számos újabb panasz érkezett a biztoshoz.

Az első adás után a Nők Lapja Café olvasói is panaszkodtak az SMS-szavazásra, és Gallusz Niki is mesélte, hogy nem mentek el a rá küldött szavazatok. „Én próbáltam Kállay-Saunders Andrásra kétszer is küldeni SMS-t még a szavazat lezárása előtt 10 perccel, és még reggel is folyamatban volt a küldése” – írta például a fórumában másnap reggel Cipő24. Akkor Caramel, a Compact Disco, Heincz Gabi és a közönség szavazatainak köszönhetően Tóth Gabi jutott tovább a februári döntőbe.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top