Szabadidő

Sokan nem tudtak SMS-t küldeni az eurovíziós elődöntő alatt

Volt, akinek másnap reggel is folyamatban volt még az SMS-küldése, de a köztévé megvédte Tóth Gabi győzelmét.

Forrás: MTVA: Zih Zsolt
Forrás: MTVA: Zih Zsolt

Sokan panaszkodtak a technikai bakikkal bőségesen tarkított szombati eurovíziós elődöntő után, hogy gond volt az SMS-szavazással. A dal című műsorban a köztévén a negyedik továbbjutót a közönség szavazta meg, és végül Tóth Gabit segítették a döntőbe. „Én próbáltam Kállay-Saunders Andrásra kétszer is küldeni SMS-t még a szavazat lezárása előtt 10 perccel, és még reggel is folyamatban volt a küldése” – írta például a Nők Lapja Café fórumában vasárnap reggel Cipő24, és máshol is rengeteg hasonló panaszt lehet olvasni a neten.

Az egyik versenyzőnek, Gallusz Nikinek is feltűnt a probléma, ők is azok között voltak, akiket a közönség szavazatai juttathattak volna tovább. „Sok barátom mondta, hogy nem lehetett rám szavazni, ezért hátraszaladtam az öltözőbe, ahol szintén többen panaszkodtak arra, hogy nem működik a rendszer” – nyilatkozta az énekesnő a Borsnak.

Tóth Gabi nagy fölénnyel nyerte a közönségszavazást

Így az is felmerül, hogy más lett volna a sorrend, ha az SMS-eket rendben el lehet küldeni, a köztévé viszont védi az eredményt. „Több tízezer szavazat érkezett, Tóth Gabi pedig kétszer annyi szavazattal nyert, mint amennyit az utána következő versenyző kapott, vagyis meggyőző fölényre tett szert” – írták a bulvárlaphoz eljuttatott közleményükben. Sokan azt gondolták, hogy ha nem kapnak válasz sms-t, akkor nem ment el a szavazatuk. A cég közleményéből azonban kiderült, hogy  a sikeres szavazatokról – mivel nem emelt díjas sms-ről van szó – nem küld visszajelzést a szolgáltató. Az MTVA ugyanakkor azt kérte a szolgáltató cégtől, hogy minden beérkezett panaszt vizsgáljanak ki.

Azt azért elismerték, hogy az elfogadhatónál több hiba csúszott a műsorba, és ígérik, hogy dolgoznak ezek elhárításán. A legfeltűnőbb technikai baki a gyengélkedő hangosítás volt, Vizy Mártonnak gerjedt a mikrofonja a szám elején, ezért Gallusz Nikivel megismételhették az Európának szóló himnuszukat, a műsorvezetők és Wolf Kati mikrofonja is elnémult vagy recsegett néha. Kállay-Saunders András arra panaszkodott, hogy nem működött a fülhallgatója, miközben énekelt. A zsűri a szavazatok felmutatásához használt táblagépekkel is hadilábon állt, Rakonczai Viktor egyszer például elvesztette a fonalat, hogy hány pontot is adott, Wolf Katinál meg szavazás közben kikapcsolt a képernyő.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top