Szabadidő

A közönség mentette meg Tóth Gabit

Majdnem kiesett az énekesnő a technikai bakikkal tarkított magyar eurovíziós dalválogatón. Továbbjutott Caramel is, de Kállay-Saunders András kihullott, és hiába újult meg Krisz Rudi, egy L'art pour l'art Társulat-paródiához hasonlították az előadását.

Caramel, a Compact Disco, Heincz Gabi és a közönség szavazatainak köszönhetően Tóth Gabi jutott tovább A dal című műsor februári döntőjébe, ahol eldől, ki képviseli a magyarokat az idei Eurovíziós Dalfesztiválon Bakuban. Kiesett viszont többek között Kállay-Saunders András és Pély Barnáék népdalos megoldása.

Wolf Kati szíve csücske a Compact Disco

A legtöbb pontot a Compact Disco kapta az első elődöntőben. „Ha valaki úgy mutatja ezt meg nekem, hogy a Coldplay legújabb dala, azt is elhittem volna” – mondta a Sound of Our Hearts című számukra Rakonczai Viktor zeneszerző a zsűriből. Kiderült, hogy Wolf Katinak ők a szíve csücske, és szerinte biztos nyomot hagynának. A második helyen Heincz Gabi végzett, aki a finomságával, a szemtelenségével és a rock and rollal vette meg Rákay Philipet. A zsűri harmadiknak juttatta be a döntőbe Caramelt, akinél Wolf Kati attól tartott, hogy a magyar szöveg miatt nem jön át a lényeg, de megnyugtatták, hogy van angol verzió is.

A közönség kezeire bízták így többek Tóth Gabit, Kállay-Saunders Andrást, Pély Barnáékat, Gallusz Nikit és Vizy Mártont, Dancs Annamarit, a Kökény Attila – Bencsik Tamara-duót és Krisz Rudit.

Tóth Gabit imádták, mivel felrobbant tőle a színpad, viszont a zsűri szerint nem a legjobb dalával indult. Kállay-Saunderst, aki egy rózsát is előrántott a Tolvai Reninek írt száma végén, szerették és modernnek tartották, mégis kicsúszott az élmezőnyből. Pély Barna, Pál István „Szalonna” és Pál Eszter dalát vegyesen fogadták, volt, aki szerint nem sikerült tökéletesen a népzene vegyítése a volt megasztáros zsűritag stílusával, Philipet viszont megvették. Hadilábon álltak Gallusz Nikiék számával is, Rakonczai szerint más irányba megy az Eurovízió, Wolf Kati viszont pont odavalónak tartotta, és Vizy Márton zeneszerzőt többen le akarták beszélni az éneklésről.

Krisz Rudit nem bírták

A pontozásban alulmaradtak közül Krisz Rudit Csiszár Jenő annyival intézte el, hogy „a rádióban ezt úgy hívják, hogy elkapcsolási faktor”, Philip meg egy L’art pour l’art Társulat-paródiához hasonlította az előadását. Dancs Annamarit az operettes énekstílusáért kritizálták, és sokallták a színpadi táncelőadást, amit Philip úgy jellemzett, hogy „sok hűhó semmiért”. Kökény Attila és Bencsik Tamara dalát túl laposnak tartották.

Az élő műsor alatt nemcsak az előadók szórakoztattak, hanem az apró technika bakik is. Vizy Mártonnak gerjedt a mikrofonja a szám elején, ezért Gallusz Nikivel megismételhették az Európának szóló himnuszukat, és Kállay-Saunders is panaszkodott, hogy nem működött a fülhallgatója, miközben énekelt. Wolf Katinak a mikrofonja gyengélkedett, és a szavazatok felmutatásához használt táblagépekkel is hadilábon állt a zsűri, Rakonczai egyszer elvesztette a fonalat, hogy hány pontot is adott, Wolf Katinál meg szavazás közben kikapcsolt a képernyő.

A február 4-ei második elődöntőben az Anti Fitness Club, Gyurcsik Tibor, a Fábián Juli & Zoohacker, Kiss Gina, a Monsoon, Puskás Péter, a Sophistic, Tolvai Renáta, a Kiraly testvérek és Veres Mónika küzd meg a továbbjutásért.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top