Szélesvásznú TV-k
Már 14 990 Ft-tól
Több mint kétszáz dal érkezett be az M1 által meghirdetett dalversenyre, amin az Eurovíziós Dalfesztivál idei magyar számát és előadóját keresik. Ebből az előzsűri húszat választott ki, ezek három tévéműsorban versenyezhetnek egymással.
A show-műsorba például Caramel Vízió című szerzeménye is bekerült, és összességében is nagyon sok a tehetségkutatókon felbukkant fiatal. Az első körben bennmaradt előadók között szerepel az Anti Fitness Club, Gallusz Niki, Pély Barna, Király Linda Király Viktorral és Király Benjaminnal, Kállay-Saunders András, Kökény Attila, Puskás Peti, Tóth Gabi és Tolvai Renáta.
A legjobb húszból két elődöntő és egy döntő során választják ki a győztest. Mindkét elődöntőből négy dal kerül a nemzeti döntőbe, ezek közül hármat a négytagú zsűri, egyet a közönség választ. A döntő első részében a nézők szavazatai döntenek arról, melyik szám kerül a végső négybe, majd a zsűri választja ki, melyik dal képviseli Magyarországot május 22. és 26. között az 57. Eurovíziós Dalfesztiválon az azerbajdzsáni fővárosban, Bakuban.
A végső húsz dal, amelyből választanak: Molnár Tamás Lesz, ami lesz (előadó: Anti Fitness Club) |
Legújabb a címlapról:
Övkisokos – mi a trend idén?
nem_érdekelsz 2012-01-10 17:15
Tóth Gabi dalát még nem is hallottuk, a többi általad felsorolt pedig nem is fog versenyezni :)
torrance 2012-01-10 17:06
igen!:)
mitvigyek 2012-01-10 16:50
bár nem ismerem az induló számokat, és az előadók közül sokaknál csak felvontam a szemöldököm, azt azért tudni kell, hogy ez egy dalverseny, tehát nem az előadó személye dönt. egy ütős számot egy kevésbé ismert, ám jól éneklő ismeretlen is elvisz a hátán... nem?
torrance 2012-01-10 16:42
Kicsit nagyon csalódott vagyok, mert kevésbé ismert előadók esélyt sem kaptak az elődöntőbe. Pl. Tandi Flóra..
Mama501 2012-01-10 15:48
Itt tényleg csak az országok szimpátia, vagy unszimpátia szerint megy a szavazás. Talán most megsajnálnak bennünket, magyarokat és valami helyzést lehet elérni, de ha mégjobban megutáltak bennünket, akkor semmi helyezés,m hiába van akárkinek, akármilyen jó hangja.
Torolt_felhasznalo_738772 2012-01-10 15:40
Isten mentsen Muri Enikőtől. Úgy a nemlétező macskám is nyervog. Egyébként tök mindegy ki lesz, mert országok közt megy a jópofizás, nem az énektudást pontozzák. Messze nem azt.
eeeper 2012-01-10 15:34
Tóth Gabi!!!!egyértelmű... vagy Vera. Nekik ütős hangjuk van, személyiséggel párosítva. Szóba jöhetne még Janicsák Veca, Muri Enikő, De semmiképpen sem: Vastag testvérek, Király L. Norbi.
Pindi 2012-01-10 15:16
Én nagyon várom már. Remélem, vmivel jobb helyezésünk lesz, mint tavaly. Ezek közül nem tudom, ki a legjobb:S
3 hozzászólás
4 hozzászólás
10 hozzászólás
18 hozzászólás Már 14 990 Ft-tól
Már 19 900 Ft-tól
Már 14 900 Ft-tól
Csodaszép virággyűjtemény ruhák, kiegészítők, párnák és takarók díszítésére
Lesley Stanfield
Online ár: 2542 Ft
Játék a DZT oldalán! Nyerj egy csodálatos hétvégét Berlinben!
Sorsolás 2012-06-30