“Semmi másra nem vágytam, mint hogy tetovált, punk csaj legyek”

Gondolom, Magyarországon ez mindennapos helyzet. Németországban is így van?

Németországban sokkal gyakoribb. Magyarországon nagyon ritkán fordul elő velem, Németországban ezrével kapom a leveleket, gyakran megállítanak az utcán… jólesnek ezek a pillanatok, de máig kicsit furcsa nekem, hogy az internetről bárki tud rólam fényképet szerezni és jó minőségben kinyomtatni, és egyszerűen nem tudom megszokni, hogy folyton szembetalálom magam magammal egy képen. Ráadásul sokszor teljesen elfeledett fotók kerülnek így elém. (Nevet.)

Mielőtt leültünk volna beszélgetni, körbekérdeztem néhány ismerősömet, hogy mi az az egy-két szó, ami rögtön beugrik nekik rólad, és a legtöbben azt mondták, hogy te egy igazi díva vagy. Annak tartod magad?

Az ember hiába próbál kézzel-lábbal kitörni a skatulyákból, sajnos így is ez marad meg az emberekben. A főiskola alatt semmi másra nem vágytam, mint hogy egy tetovált, punk csaj legyek valami underground filmben, de ez nem jött össze. (Nevet.) Azt reméltem, hogy egyszer majd lesz egy projektem, ami miatt kopaszra kell vágatnom a hajamat vagy lilára befesteni, de ezek valahogy elkerültek. Ha ma találnának meg valami hasonlóval, még mindig ugrálnék a gyönyörűségtől. Van ez a nagy máz rajtunk úgy általánosságban és mi ezen belül keressük az igazunkat, a szépséget, a gyötrelmet és a valódiságot a kosztümök mögött. Egész életemben vágytam valami extrémre.

A Kaland című filmben Fotó: kaland-film.hu

Új filmedben, a Kalandban is kosztümös dívát alakítasz, és Szabó István készülő mozija, Az ajtó is hasonló stílusú alkotásnak tűnik. Ez már az a bizonyos skatulya?

Magyarországon egy színésznő nincs abban a helyzetben, hogy csak úgy dobálja a forgatókönyveket. Én rengeteg filmet visszamondtam a pályám során, de általánosságban azt kell mondjam, nem nagyon van lehetőségünk megválogatni, hogy miben játsszunk. Úgy érzem, a lehetőségeimhez képest ezek nagyon jó választások, izgalmas szerepekkel.

A Kabaré bemutatója óta sokkal intenzívebb a jelenléted itthon. Jól érzem azt, hogy te már nagyon vágytál haza?

A színház már nagyon hiányzott. A filmes világban nem érzem azt, hogy olyan sok időt kihagytam volna. A színpad viszont évekig kimaradt az életemből, ami igazán fájó volt.

Amikor az amerikai ügynökségednek bejelentetted, hogy filmezés helyett inkább hazajönnél kicsit színházazni, nem kapkodták a fejüket?

Nem értették a dolgot. Az lett végül a megállapodás, hogy ha bármilyen nagy szereppel megkeresnének, akkor azoknak prioritást adok. Szerencsére mindent össze lehetett egyeztetni, mert a forgatásaim pont nyárra estek. Valahol ők is örülnek ennek, mivel jó szakemberek, és tudják, hogy egy színész tehetségét a színház ápolja leginkább. Persze más okai is voltak a hazajövetelemnek. Nagyon szeretek itthon lenni a családom és a barátaim közelében, ők örökké hiányoznak külföldön.

Berlin, New York, Budapest. Melyikben mit szeretsz?

Berlinben a színházat és azt, hogy olyan nagy terek vannak. Még nem álltam ott színpadon, mert német nyelven nem érezném magam magabiztosnak. Azt is imádom, hogy ott mindenki biciklivel közlekedik, én is. Nagyon laza város és szeretem az egyszerűségét. New Yorkban mindenki egy kicsit elegáns, szofisztikált és a város híres a kis fekete ruhás nőkről. Az egy nagyon finom hely, legalábbis abban a közegben, ahol én mozgok. Budapest pedig az otthon, ahol én vagyok én.

„Hatvanévesen is tudnék lazán egyik városról a másikra szökkenni” Fotó: Sanoma Archív/RTLKlub Sajtóklub

Ha elképzeled a hatvanéves Marozsán Erikát, akkor a fentiek közül melyik városban látod önmagadat?

Nem látom, mit hoz a jövő, de ha hatvanévesen is tudnék lazán egyik városról a másikra szökkenni, ahogy azt most teszem, azt hiszem, elégedett lennék.

Hazaérve nem bánt egy kicsit, hogy a kint forgatott munkáid nagy részét Magyarországon be sem mutatják?

Van egy weboldalam, és most végre rávettem magam és egy kis klipet készítettem oda a filmjeimből, ahol mindegyikből van egy apró részlet…

Ezt úgy képzeljük el, hogy ülsz a laptop előtt és molyolsz egy vágóprogrammal?

Nem, valakivel együtt, kettesben csináljuk. Engem nagyon érdekel a filmkészítés ezen aspektusa is, és szeretném is megtanulni a jövőben. Inkább csak a magam szórakoztatására. Azt még nem tudom, vannak-e vele ambícióim.

Amikor visszanézed a régi filmjeidet, kritikus vagy magaddal? Látsz valami fejlődést az újabb alakításaidban a régiekhez képest?

Nem szeretem visszanézni magam és nem is érzek fejlődést. (Nevet.) Viszont azt látom, hogy mikor éreztem magam jól egy forgatás alatt és mikor volt nehézkes a munka. Persze az, hogy egy film jó lesz-e, nem feltétlenül attól függ, hogy én jól éreztem-e magam a forgatáson. Van, amikor iszonyatosan jól érezzük magunkat, mégis pocsék lesz a végeredmény és a fordítottjára is akad példa. Az alakítás minősége pedig gyakran nem is a színészen múlik. Egy jelmez, egy smink vagy akár egy operatőr a fényeivel is tehetségessé tudja tenni az embert.

A Kaland forgatásán hogy érezted magad?

Jól. Nagyon jók voltak a kollégák, Csányi Sanyival mindig élmény együtt dolgozni. Iszonyatosan figyelmes. A viszonyunk valahol a fickós barátság és a távolságtartó figyelem között ingadozik. Néha azt érzem, hogy ő a legjobb haverom, ugyanakkor mindig felfedezek benne valami újat. A magánéletben nem szoktunk összejárni, de nagyon szeretjük egymást. Sipos József a film rendezője, magával ragad az intelligenciájával és a végtelen türelmével. Szeret a színészekre, a kollégáira hallgatni, képes akár mindent bármikor újragondolni egy jó ötlet vagy megfejtés miatt, ugyanakkor határozott elképzelései vannak a filmről, amit csinál. Az operatőrrel már a főiskolán is dolgoztunk együtt, már akkor híres volt arról, hogy olyan képeket kreál, mint egy festmény.

Kislányod, Sára érkezése óta változott a munkához való hozzáállásod?

Míg régebben nagyon lelkiismeretesen rengeteg időt szántam a szerepekben való elmélyülésre, most csak innen-onnan tudok időt lopni. Éjszaka lefekvés előtt… Ugyanakkor azáltal, hogy az ember folyton érzelmileg felfokozott állapotban dolgozik – rengeteg jó értelemben vett munka van egy gyerekkel –, ezért valahogy jobb kondiban van. Nem fizikailag, hanem már kevesebb idő is elég ugyanarra a feladatra. Próbálok pozitívan alkalmazkodni a helyzethez. Most nyáron volt az első film, aminek a forgatására Sára nélkül mentem egy másik országba, és nem volt kellemes. Szívesebben tudom magam mellett még akkor is, ha ezért kevesebbet tudok pihenni.