Szabadidő

Top 5 hétvégi program

Ez az ünnepi hétvége, annak köszönhetően, hogy október 23-a vasárnapra esik, csak kétnapos. Eldönthetjük, hogy a rendelkezésre álló időben a forradalmat ünnepeljük, vagy más programot választunk.

Szigligeti Süllőfesztivál
Mikor? Október 22–23., szombat–vasárnap
Hol? Szigliget, strand
Mennyiért? Nem tudni
Ha már hiányzik a Balaton, érdemes egy kanyart tenni arrafelé ősszel is. Persze nem Siófokra vagy Füredre kell gondolni, hanem az olyan helyekre, ahol strandolás és mértéktelen ivászat híján is történhet valami érdekes; például Szigligeten. A Süllőfesztivál alatt, ami elsősorban gasztrofesztivál, egyrészt meg lehet kóstolni a csúnya fejű, ám állítólag annál finomabb halat ezerféle módon elkészítve, másrészt hagyományokat is lehet őrizni. Lesz néptánc, borkóstoló, sőt még jazz is.

Kések, kések, hatalmas kések
Mikor? Október 21., péntek
Hol? Műcsarnok, Budapest
Mennyiért? 1900 Ft
A „Sírba visztek” – A Bizottság a Műcsarnokba megy kiállítás megtekintése mellett pénteken a Kistehén tánczenekart is érdemes meghallgatni. Persze a kiállítás bármikor látogatható, de a Wahorn András, fe Lugossy László és ef Zámbó István szellemi termékeit ránk borító nagyszabású, múltidézésnek viszont nem minősíthető tetemrehívás mellé simán elfér egy kis nyugató muzsika is.

Chicken exit
Mikor? Okt. 22., szombat
Hol? Mappa Klub, volt Trafó
Mennyiért? 500 Ft
A Chicken Exit pont azért jó, amiért rossz: nem járnak oda férfiak. Ha van bátorságunk hozzá, hogy szakítsunk a hétvégi szórakozásunk kliséivel, arra is rájöhetünk, hogy nem csak attól lehet jó egy buli, ha megtaláljuk benne a helyszínen tartózkodó legkellemesebb hímet, és kutyás-macskásat játszunk vele.

56′-os ünnepség
Mikor? Okt. 23., vasárnap
Hol? A Kossuth téren, Budapesten
Mennyiért? Ingyenes
Semmi sem kötelező szerencsére ma már, viszont ha érzünk valamiféle affinitást a nemzeti ünneplésre, akkor válasszuk a Kossuth téri rendezvényt. Nyilván az sem lehet teljesen semleges, de abban azért biztosak lehetünk, hogy a gyerekeink nem fognak szélsőséges ostobaságokat hallani, pláne amennyiben az úgynevezett olvasóligetben tartózkodunk, ahol a szabadságharc korabeli irodalomból hallhatunk remélhetőleg értelmes szempontok alapján kiválasztott passzusokat ismert színészek szájából.

Hobo-nagykoncert
Mikor? Okt. 22., szombat
Hol? Pécs, ifjúsági Ház
Mennyiért? 2500 Ft
A Pécsi Ifjúsági Ház bezár, az utolsó estéjüket pedig azért ünneplik Hobóval, mert sok sikeres koncertet adott ott. Ha valamelyik a kettő közül szívügyünk, akkor mindenképpen menjünk el, mert ilyesmiben nem lesz részünk ezután egyhamar. Hobo ráadásul nagykoncertet ad, ami azt jelenti, hogy a teljes munkásságát felöleli a műsor, így biztos, hogy nem futunk bele mondjuk egy versmegzenésítő-estbe.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top