nlc.hu
Szabadidő
Mi a kedvenc helyed Magyarországon?

Mi a kedvenc helyed Magyarországon?

Egy hely, amit megszerettél, ahová visszajársz, mert szép, hangulatos, mert jó ott lenni. Ahol meg lehet élni a tökéletes pillanatot... Kollégáink és olvasóink ajánlanak hazai, féltitkos élményt.

Mi a kedvenc helyed Magyarországon?„Életem egyik legtökéletesebb pillanatát idén augusztus 20-án éltem át, Szarvason. A tűzijátékot fáklyás felvonulás előzte meg a Körös holtágán, Szarvas apraja-nagyja részt vett rajta kenuval, vízi dodzsemmel. A fáklyás felvonulás után leparkoltunk a vízen és onnan néztük a tűzijátékot. Úgy éreztük magunkat, mint valami romantikus filmben.”

„A Szabadság-híd és Erzsébet-híd közötti szakasz Duna-parti lépcsőin órákig napoztunk anyukámmal gyerekkoromban. A Falk Miksa utca hangulata a régiségboltokkal és a nagy, öreg fákkal, két lépés után teljesen kiszakít a közeli belvárosi őrületből.”

„A Nagy-Kevély a Pilisben. Lenéztem a hegyről, és szabályosan tátva maradt a szám.”

„Számomra Csókakő ilyen hely. Csodálatosan nyugodt és rendezett falu, az erdőben olyan a csend, hogy az első néhány percben szinte fáj, aztán pedig nem akarod otthagyni, mert rájössz, hogy ez a természetes.”

Mi a kedvenc helyed Magyarországon?„Kis piros motorvonattal kimenni Pilisvörösvárra a csajom szüleinek a telkére, faház, hintaágy, málnaszörp. Rengeteg gulyáslevest enni, nagyon csípősen, nagyon sok csipetkével. Pár hete született kiscicákat abajgatni, elsétálni a kisváros közepéig, Magyarország legjobb lángosát betolni még forrón az Ibolyánál, piacon alkudozni bőrövre, esetleg felmenni az Emilhez fagyiért. Este pedig jóllakottan eldőlni a ciripelést hallgatva, a legnagyobb kánikulában is hűvös völgyben – nincs az az all inclusive, pezsgős vacsorás, nagyon külföldi nyaralás, ami ennél többet tud.”

„A Kolon-tó, Izsák mellett. Vadlesről távcsővel madarakat figyelünk, az ingoványos tó partján kóborolunk, a homokbuckákat rójuk. Szép, békés kora őszi táj barátságos emberekkel, saját főzésű ételekkel.”

„Sokat üldögélek egy balatonszemesi stégen húsz éve. Tinikoromban titokzatosabb szerepe volt, mert barátnőmmel ott vallottuk meg titkainkat egymásnak, vagy ismerkedtünk a szomszéd srácokkal, vagy szövetkeztünk a tesómmal. Később ugyanezeken a deszkákon napoztam nyáron, tanultam érettségire, egyetemi vizsgákra tavasszal, és közben évekig ábrándoztam a nagy szerelemről. Pont mint Jane Austen, mindent le is írtam, csak nem íróasztalnál, hanem a stégen.”

Hol a kedvenc helyed Magyarországon?„Az esztergomi Bazilika környékét ugyan mindenki ismeri, de az egyik arcát szinte csak a helybéliek előtt tárja fel. A nappal nyüzsgő turistaparadicsom este tizenegy után teljesen kihalttá válik. Fantasztikus a tövében lévő falnál ücsörögni és nyári tücsökciripelésre a lenti várost, a hömpölygő Dunát és a szemközti Párkányt kémlelni. Jártam fel olvasni elemlámpával, borozgattam ott barátokkal és randihelyszínként egyenesen utolérhetetlen – akár a téli hidegben is.”

„A Fertő-tó partja az, ahova imádok visszajárni, szeretem azokat a csónakházakat, amik vékony falábbakkal ácsorognak a vízben. Télen-nyáron nagyokat lehet sétálni és van a környéken egy-két kiváló étterem (Ráspi, Panoráma), utóbbiban olyan halászlevet csinálnak, hogy lemész tőle hídba!”

„Az én tökéletes helyem a szülőfalumban, Bánrévében van. Ez az egyetlen hely, ahol megnyugszom, ahol bármerre nézek, zöldet látok. A falu utolsó utcájából indul egy régi, köves út a Sajó-partra, száz méter után már nem látni lakóházakat. A bal oldalán szántóföld, a jobbon mocsár és rét, előttem pedig a hegyek és a folyó. Ez az a hely, ahol a levegő valóban édesebb és a színek tényleg élénkebbek.”

„Az én titkos helyem Balatonfüreden van, a kikötőtől nem messze. Egy kicsi utcában, igazi szocreál ház, ahol három dolgot árulnak: velős pirítóst, fröccsöt és málnaszörpöt. Műanyag tálca, szőlőlugas, napernyő, mindez egy családi ház udvarában. Valahogy az az érzésem lesz tőle, hogy velős pirítóst enni kiváltságos és tiltott dolog, mint amikor a szesztilalom idején a csempészklubokba csak jelszóval lehetett  belépni. A velőt tojással, pirospaprikával és jó sok hagymával adják, a fröccs pedig vékony falú vizespohárban érkezik, Michelin-csillagot neki!”

Mi a kedvenc helyed Magyarországon?„A füzérradványi kastély parkja valami döbbenet: több száz éves fák, elképesztő panoráma, bármelyik skót kastéllyal felveszi a versenyt. A gyerekekkel voltunk ott tavaly ősszel, amikor a fák színesek voltak, a kölykök a fűben rohangásztak, bármennyi időt képes lettem volna ott maradni.”

„A balatonfüredi Kiserdő számomra a hely a tökéletes pillanat megélésére. A helyieken kívül kevesen ismerik, pedig nyugalmat és árnyat adó, békés, ősfás park. Ideális  sétára, futásra, ücsörgésre, mélázásra, első és többedik randira. Varázslatos hely, amit tavasztól őszig ajánlok kipróbálásra.”

„Ecseren a Varázslovarda nekem a nyugalom szigete. Bárkit viszek oda, mindenki odavan az ottani békességért, állatokért, emberekért.”

„A Hévízi-tó őszi-téli reggeleken… gyönyörűen gőzölög a napfelkeltében.”

„Nekem Zsongorkő ilyen, a Mecsekben. Sokat jártunk oda gimnazistaként. Évek óta nem jártam arra, de ma is feltalálnék bármelyik ösvényen a Jakab-hegyi kolostorig.”

„Kóka és Isaszeg között Pest megyében van egy fenyves. Mielőtt levered a sátorvasat, körültekintően ügyelsz a hangyákra és arra, hogy a löszdomboldal – még biztonságos – széléig merészkedj, hogy a pároddal összebújva nézhessétek a naplementét, miközben a tájon honos pillangókat fotózzátok kihasalva a sátorból.”

„Rákóczifalva, ahol tizenkét évesen átúsztam a Tiszát. Ott vadkempingeztünk évekig a lakatlan parton… húsz-huszonöt éve egyszerűen maga volt a mennyország, a parti fűzfák alatt lakni a senki földjén, a halászokkal és a helyi gulyással dumálni este a tábortűz mellett.”

Mi a kedvenc helyed Magyarországon?„A Bükk-fennsík, az őserdő után végig fel a hegytetőre, és ott hirtelen egy hatalmas szakadék, mintha a föld szélére ért volna az ember. Lélegzetállító.”

„Bármilyen budai háztető, ami elég magasan van ahhoz, kicsorduljon az ember nyála a kilátástól. Szerintem minden embernek fel kéne mennie hetente egyszer a háza tetejére, hogy húsz percre csak bámulja az eget.”

„Van fent a Pilisben egy hely, úgy hívják, Urak Asztala. Autóval oda nem is lehet eljutni, csak bicajjal, és komoly emelkedőket kell legyűrni, viszont ez nagyon jó, mert ez biztosítja, hogy sosincs tömeg, aki oda eljut, az megdolgozott érte. Régen egy katonai bázis volt, ma is látszanak az elhagyott tanktárolók, és különféle romépületek. Szeretem. Azt hiszem egyik hétvégén újra feltekerek oda…”

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top