Anyanyelvükön beszélnek az ebekkel a kutyanapköziben

Fotós: Szebeni-Szabó Róbert Nézd meg a többi fotót is képgalériánkban!

Ahogy az autó az erdőhöz közelít, máris nagy az izgalom a kocsi hátuljában. Robi és Kata többnyire együtt dolgoznak – amíg egyikük elindul a délelőtti sétára a kutyákkal, a másik begyűjti a „bejárósokat”. Kutyapanziójukban nyoma sincsen kenneleknek. A panziós állatok lakásban, matracokon alszanak, a napot pedig a szabadban, erdőben mozgással töltik.

Erdei túránkra összesen hét kutyussal indulunk, három közülük „külföldi”, diplomaták házőrzői. Az orosz és Costa Rica-i ebeket anyanyelvükön szólítják a felvigyázók, ők pedig spanyolosan, vagy éppen oroszosan ülnek, fekszenek, játszanak. A két kutyakiképző egyetlen fegyelmező eszköze a hangja (a labdán és jutalomfalatokon kívül).

Rohangálás estig, a játékot csak az ebéddel szakítják meg. Hazafele a kocsiban nagy a fegyelem, mindenkinek helyben kell maradnia. A tapasztalt kutyagondozók rögtön észreveszik, melyik ebbel kell éberebbnek lenni, de azt is tudják, hogyan lehet leszoktatni az otthon hagyott kutyust az egész napos ugatásról, vagy megtanítani arra, hogy kapunyitáskor ne lógjon meg.

„Vannak visszajáró kutyáink. Főleg a sok utazással járó munkát végzők veszik igénybe a panzió szolgáltatásait, de olyanok is felkeresnek minket, akiknek nincs idejük eleget sétálni a kutyájukkal vagy a szállítását nem tudják megoldani” – mondja Gárdos Péter ügyvezető. „Az állatokat körültekintő papírmunka után fogadjuk be. Tudnunk kell, mit eszik a kutyus, mit nem szeret, mitől fél, mennyi a mozgásigénye… Ha a gazdi szeretné, a külön főzést is meg tudjuk oldani.” Sok kertes házban élő úgy gondolja, a nagy kert elég a kutyának, ezért nem mozdul ki vele. Pedig a kutya szeret játék közben elfáradni. Nagyobb veszély, hogy a mozgásszegény életmódtól depressziós lesz.
 
Másik helyszínünkön, Vácrátóton harminc kutya is megfér egymás mellett. Ámon Viki hatalmas házban vigyáz a kutyákra, falkában tartja őket. Itt sincs szükség kennelre ahhoz, hogy a kutyák ne menjenek egymásnak, bár Viki profiljához a problémás kutyák rehabilitálása is hozzátartozik.
Ahogy belépünk az ajtón, nekünk sem kérdés, ki a főnök. Itt Viki az „alfa”. Azt mondja, ha húsz kutya van nála, neki egyszerre huszonegy felé kell figyelni. Néhány kivételtől eltekintve pár nap alatt a problémás állatokat is beszoktatja a falkába – így mindenki együtt mehet a patakpartra kirándulni, a zuhogók hullámaiban ugrálni, türelemjátékot játszani. A nagy melegben pedig volt, hogy a helyi fagyizóban hűsítették magukat az ebek…

„Van, aki azért hozza a kutyáját, mert megharapta, vagy odakapott a kisgyerekéhez, esetleg otthon tartják kennelben és depressziós a kutya. Mindenkinek igyekszem segíteni, de előfordult már, hogy majdnem azt mondtam a gazdinak, rossz helyen jár, amikor a kapuban egy nagytestű, őrjöngő állat várt, akit a gazdája is alig bírt visszafogni. De a falkában belőle is békés kutyát faragtunk.”

A kutyák szabadon játszhatnak a hatalmas kertben, imádják a hűsítő tavat. Egy határozottan elnyújtott „hééé”-ből mindenki ért, a szemtelenebbek pedig hangpofont kapnak – azaz Viki a kezébe fog két üres kannát, és összecsapja őket.

Amíg nem nyugszanak meg a kutyák, nem kezdődik el az ebéd, úgyhogy hamar rájönnek, hogy ülő helyzetben érdemes ácsingózni a falatokért. A példamutató cane corso, Jethro (Viki saját kutyája) egy hatalmas fejrázással készül hozzá az ebédhez.

Fotós: Szebeni-Szabó Róbert Nézd meg a többi fotót is képgalériánkban!

A kutyapanziós azt mondja, a kutyáknak három dologra van szükségük: mozgásra, korlátokra és szeretetre. Nála olyan az élet, mint egy táborban, ahol a gyerekek jól érzik magukat; rengeteget mozognak, de tudják, hogy vannak szabályok.
„Ha a kutyával probléma van, el szoktam beszélgetni a gazdival is. Nem elég, ha nálam jól viselkedik az állat, ezt otthon is el kell várni tőle. Hatalmas harcokat vívok például a barátnőmmel, akinek a bull terrierje nyakából úgy kell leimádkozni a Swarowskival kirakott csontmedált, de tervben van már a hozzáillő lila tüllruha is… Vannak furcsa gazdik… Egyikük egyszer azzal hívott fel, hogy hozná a kutyáját, de szeretné, ha főznék neki. Mondtam, hogy semmi akadálya, de amikor elmagyarázta, hogy a húst, borsót és répát pontosan hány centis kockákra szeljem, majd főzzem őket külön vízben, mondtam, hogy sajnálom, de nincs hely. Igyekszem kezelhető, élhető társat faragni az ebekből, ehhez viszont az állat gazdájának is el kell fogadni Cesar Millan elveit, ami alapján dolgozom. A legnehezebben azt értik meg a kutyatulajdonosok, hogy a kutya nem ember, ezért nem emberként kell kezelni.”

A kutyák közben kitűnően feltalálják magukat a kertben. Nem morognak, nem ugatnak; ahogy Viki mondja, ilyenkor „csak” kutyák – boldogok és kiegyensúlyozottak. A gazdik pedig meglepődve tapasztalják, mennyivel nyugodtabb, harmonikusabb kutyát kapnak vissza.

Köszönjük a Dogmopolite és a Dogparadiso kutyapanziók közreműködését!