Szabadidő

Csajos sorozatok: hiányozni fognak?

  • Nők Lapja Cafe
  • Hivatalos néző/Zoli
  • 2011. 09. 04.
Úgy tűnik, a „női sorozatok” műfajából az elmúlt tíz évben kihozták, amit lehetett. A Született feleségek az utolsó évadra fordult rá, és a pályatársak is kínlódnak.

Született feleségek
Született feleségek
Mintha csak tegnap lett volna, hogy megismertük, majd talán meg is kedveltük a Született feleségek című sorozatot. Máskor viszont ellenkezőleg: úgy érezzük, ezer éve nézzük. A készítői mindenesetre úgy döntöttek, hogy nyolc évad után befejezik a forgatásokat. Állítólag időugrásos jelenettel. A széria kifejezetten jókor indult, épp a tetőponton vette át a stafétát. A hasonló ideig futó Szex és New York 2004-re kifulladt, a főszereplő szinglik megöregedtek, anyukák vagy „tartós kapcsolatosok” lettek. Közben a parázó szingli nézők élete is átalakult, a közvélemény másra vágyott. Már nem volt lázadó és divatos a 400 dolláros szandálban billegő, öntudatos nagyvárosi szingli csaj. A logikus továbblépést is meg kellett zenésíteni, ehhez pedig zseniális terepet kínált a polgári kertváros a jól-rosszul (kifelé jól, befelé kifejezetten diszfunkcionális módon) működő családokkal és az azokat összetartó feleségekkel. Az év egyik legnagyobb dobása volt a Született feleségek elindítása, kiváló szereplőválogatás, ügyes koncepció és megvalósítás (a narráció főszerepbe emelése – nálunk Liptai Claudia hangján – nagyon jól működött), rengeteg lehetőség. Új idolok, új szerepmodellek, új „jó csajok”, új fórumok a nők (illetve itt: asszonyok) problémáinak taglalására.

A dicső kezdet pedig divatot teremtett, a csajos sorozatok új hulláma indult el (mára szinte mind meg is buktak), előre elnézést kérek a felsorolásért, de elég hülyén fordítják nálunk a címeket. Szóval a Rúzs és New York (mondtam) is a szinglicsajos hiányt próbálta pótolni, de az anyacsatorna minden küzdelme kevésnek bizonyult, az üzletasszony-trió házassági ügyei, illetve párkeresése az amerikai nézőket pont ugyanúgy nem érdekelte, mint a magyar nőket. A Született szinglik (khm) szintén gyengén muzsikál, az igazit kereső negyvenes anyukát alakító Courteney Cox a Jóbarátok Monicája óta nem dobott nagyot; a bulvársajtó mocskos világát bemutatni vágyó Dirt is hamar kimúlt.

Rúzs és New York
Rúzs és New York


Teri Hatcher
Teri Hatcher
A Született feleségek utolsó évada most ősszel kerül műsorra, és talán esetleg felvillant valamit abból, amiért a kezdetekkor annyira szeretni lehetett. Például a gyönyörű másodvirágzással induló Teri Hatcher komikusi képességeiből. A mára lárvaarcúvá műtött, 46 éves nő egy aranyos, szertelen, szeretni való harmincas anyukaként tűnt fel a Lila akác közben, az első évad legbájosabb, legviccesebb jelenetei az ő nevéhez fűződtek. Ám az elmúlt években teljesen lefoglalta a színésznőt az igyekezet, hogy divatikonná váljon, valamint a görcsös ragaszkodás a fiatalos külsőhöz (lásd még: étkezési zavarok). Félő, hogy ugyanoda, a korábbi „szupermenes” csúcs utáni hullámvölgybe tér vissza, ahonnan a Született feleségek felemelte.

Marcia Cross ennél stabilabb-okosabb módon működik, már most tudja és közli is, hogy a sorozat őrülete után elsősorban és leginkább anyuka akar lenni, az ikreivel foglalkozni. A minilatin Eva Longoria viszont fejest ugrik a filmezésbe – ehhez azt kell eldöntenie, hogy a nagyon erős képekkel dolgozó sorozat után a Jennifer Aniston (aki a Jóbarátok óta is mindig mindenhol ugyanazt a figurát – Rachel – adja elő) által kijelölt utat követi, vagy színésznő lesz-e inkább, úgy igazán. Bree és Gabrielle is szépen, centire kidolgozott karakterek voltak, utóbbi pedig nem kis mértékben Eva megjelenésére épült: hatalmas feladat lesz ezt meghaladni.

Felicity Huffman
Felicity Huffman
Főleg úgy, hogy a szó eredeti értelmében vett igazi színésznő egyetlenegy volt csak a csapatban: Felicity Huffmant tehetsége magasan kiemelte a szereplőgárdából. Nem véletlen, hogy míg Teri leginkább plasztikai műtétekre szakított időt a sorozat forgatása során, addig Felicity képes volt kiváló filmek sorát leforgatni. A Transamerica például Golden Globe-ot, és Oscar-jelölést is hozott neki! Úgy van ez, ugye (bocsánat a profán példáért), hogy a Megasztárban is volt Rúzsa Magdi, meg volt a kiesés másnapján nyuszis magazinban villantó, illetve az azóta is csak bulvárban utazó, egyébként énekesnők.

Egyszóval a csajos sorozat műfaja épp most látszik lepihenni. Megfutottuk a lehetséges köröket, párkeresés a nagyvárosban, házasélet a Lila akác közben, válás, nagymamaság, innen már nincs hova tolni a cselekményt. A Szex és New York dögös Samathája most augusztusban lett 55 éves – egy újabb 7-8 évig futó sikerszériában már nem lehet rábízni a végzet asszonyát.  Egyébként általános problémáról beszélünk: a Helyszínelők-szériáktól Doktor House-ig minden nagy múltú sorozat legfőbb kérdése, hogy a középkorú főszereplők meddig és kiket tudnak az idő múlásával a képernyő előtt tartani.

Legújabb a címlapról:

Övkisokos – mi a trend idén?
Kapcsolódó hozzászólások
A hozzászóláshoz be kell jelentkezned!

SunnyPoint 2011-09-04 17:19

Tudnátok segíteni abban, hogy hol tudom megnézni a Dr. Addison c. sorozat legújabb részeit (szinkronosan), ami a storyn megy. Péntek este már képtelen vagyok olyan sokáig ébern maradni.

Lirian 2011-09-04 16:58

Nekem hiányozni fog! Eredeti nyelven néztem, úgy még élvezhetőbb, és a nyelvgyakorlásra is egész jó. Izgalmas volt, kíváncsi vagyok az új évadra. Hát igen, a Dr. House, Született Feleségek, Grace Klinika mind olyan "kedvenc" amik már a 8. évet tapossák, így hamarosan véget érnek. :(

Tim-Tim 2011-09-04 11:40

:)

dinamiqs 2011-09-04 09:43

Jol van, ez a cikk tetszik. Vegre.

Fashionista 2011-09-04 08:05

Én imádom a csajos sorozatokat, kár, hogy már nem lesz több :(

kivancsi 2011-09-04 01:30

Oszinten orulok, hogy az unalmas szuletett felesegeknek vege!!!!!!!!!!!!!!!! Elejen meg en is neztem amikor kezdodott nehol meg humorosnak is talaltam, aztan atcsapott unalmasba mindig ugyanazok a szteretipiak jottek benne, szanalmassa fejlodott! VEGRE VEGE!!!!!!!!!!!!!!

N?k Lapja Café 2011-09-04 01:30

Úgy tűnik, a „női sorozatok” műfajából az elmúlt tíz évben kihozták, amit lehetett. A Született feleségek az utolsó évadra fordult rá, és a pályatársak is kínlódnak.

Tovább a cikkre...

Hirdetés Szabadidő

Fogadd el! – KézenFogva Alapítvány az elfogadásért

Fogadd el! – KézenFogva Alapítvány az elfogadásért

Május 16-án a budapesti Műjégpályán mindenki kipróbálhatja, hogy hogyan állná meg a helyét, ha nem látna, nem tudna járni vagy nem hallana semmit. A fogyatékos emberek világa sokkal érdekesebb, mint azt elsőre gondoljuk! A kihívások teljesen mások, a hangsúlyok eltolódnak. A hétköznapi problémák eltörpülnek, az életünk teljesen más színben tűnik fel. »

Fesztivál a Leghűségesebb városban (X)

Fesztivál a Leghűségesebb városban (X)

Idén 20. alkalommal kerül megrendezésre a Volt fesztivál. A jegyeket már javában árusítják, hiszen alig két hónap van a fergetegesnek ígérkező jubileumi parti kezdetéig. »

  • Olcsóbbat.hu
  • Polc.hu
1 | 2
1 | 2

Német Turizmus (DZT)

Játék a DZT oldalán! Nyerj egy csodálatos hétvégét Berlinben!

Sorsolás 2012-06-30