Szabadidő

Shakira a focirajongókat is boldoggá teszi Budapesten?

Shakira csütörtöki koncertjének az énekesnőn kívül lehet egy másik főszereplője is. Női szívek százai dobbannának egyszerre, ha valahol felbukkanna az énekesnő sármos focista párja, Gerard Pique is. Matekoztunk, térképet és menetrendet bújtunk, hogy kiderítsük, van-e remény.
Shakira a focirajongókat is boldoggá teszi Budapesten?
Shakira nem mellőzi a túlfűtött erotikát

A Nők Lapja Café először a koncert szervezőinél érdeklődött, vajon jön-e Pique is a budapesti koncertre, vagy Shakira egyedül kénytelen waka-wakázni. Azonban nem adtak tájékoztatást a kérdésben, így kénytelenek voltunk Pique csapatának, az FC Barcelona honlapján kutakodni. Kiderült, hogy a csapat edzője szerdára és csütörtökre adott szabadnapot játékosainak, így akár megoldható lehet, hogy a focista elkísérje kedvesét Budapestre.

Igaz, ebben az esetben több időt fog utazással tölteni, mint pihenéssel, ugyanis a hétvégi, Espanyol elleni bajnoki mérkőzés miatt pénteken délelőtt a hátvédet várja a kötelező edzés. Ráadásul az edzés utáni sajtótájékoztatón az énekesnő párja válaszol az újságírók kérdéseire. Így addigra mindenképpen vissza kell térnie csapatához, vagyis már a koncert után indulhat is vissza Spanyolországba.

Shakira, a focistafeleség

Shakira a focirajongókat is boldoggá teszi Budapesten?Mivel azonban a koncertturné más állomásán is feltűnt a híres focista (legalább ennyire feszített napirend mellett), egyáltalán nem elképzelhetetlen, hogy veszi a fáradságot és felszáll a repülőre csupán egy villámrandiért. Ághassi Attila, Sport Géza szerkesztője is megerősítette kérdésünkre, hogy akár még megfordulhat nálunk Piquet, hiszen csütörtökön pihenőnap van a Barcelonában.

Attila úgy tudja, hogy az énekesnő és párja Barcelonában, vagy annak környékén él együtt. „A valenciai kupadöntőn két hete ott volt Shakira is, majd az Osasuna elleni meccsen a barcelonai díszpáholyban csókolóztak a gól után.” Ehhez a manőverhez pedig vagy egy hangsebességű repülőre, vagy egy Barcelona közelében lévő lakásra van szükség.

Naptár a titkuk

Nincs könnyű dolga a párnak, hiszen Shakira minden egyes este más városban lép fel, a focistát pedig a szerződése és a kötelező edzések kötik a csapatához. Nekünk már azt is nehéz elképzelni, hogy a valós életben hogyan működhet egy ilyen számtalan nehezítő tényezővel megspékelt kapcsolat, de a jelek szerint őket nem zavarja a sok bonyodalom.

Ághassi Attila szerint nem lehetetlen, hogy a kapcsolat működőképes legyen időfelezés nélkül, erre pedig mi lenne jobb példa annál, hogy Shakirát gyakran látjuk meccseken, Pique pedig már több koncerten csápolt lelkesen szíve választottjának. Az mindenesetre biztató, hogy Shakira turnéja június 14-én véget ér, és Pique-nek is lesz egy hosszabb nyári szünete. Ha ezt a bő hónapot kihúzzák, akkor utána már annyit lehetnek együtt, amennyit csak akarnak.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top