A híradók véres valósága: kell ez nekünk?

Filmek, amelyeket meg kell nézni a Titanicon

Tizennégy éve, a kereskedelmi televíziók elindulásával egyetlen viszonyítási alapunk volt: a mindenféle változási hullámokban tépett-szaggatott, de valahol mégiscsak kiszámítható közszolgálati híradó. Az a hírműsor, mely bár szintén nem arról volt híres, hogy (akár a rendszerváltás előtt, akár az azt követő „médiaháborúkban”) kizárólag az anyagi, objektív igazság pártatlan bemutatására szorítkozna, de sosem vált tizennyolcas karikás thrillerré. Újonnan támadt vetélytársai, az RTL Híradó és a TV2 Tények hosszú ideig keresték a fogást a köztévé hírműsorain: míg a vetélkedők, szórakoztató műsorok, szappanoperák és „kibeszélőshow-k”, pláne a tehetségkutatók és valóságshow-k gyorsan lenyomták az MTV hasonszőrű műsorait, addig a közszolgálati híradó egész sokáig bírta a versenyt.

Fotó: Sanoma Archív/RTL KLub Sajtóklub

Olyannyira, hogy nem is saját pályán indultak meg ellene (zárójelben megjegyezve: most, 2011 tavaszán már az MTV sem ezen a pályán játszik – de ez most nem fontos). Hamar kiderült, hogy nem a tényszerűség, szakmaiság, hírfelderítés nívója az a csodafegyver, amivel le lehet nyomni a bejáratott hírműsort. Először a „celebesítés” lett a megoldás: nyilván sokan emlékeznek még arra TV2-s show-ra, melyben a hírolvasó Pálffy István „mi, a TV2 sztárjai” felkiáltással konferálta fel saját magát (is), majd bátran megnyalta egy nyuszi orrát. De annak idején az RTL-es Erős Antónia is bevállalt egy ágyban hasalós, csücsörítős sorozatot az egyik férfimagazinban – TV2-s kollégájához hasonlóan nem a szakmai, tényszerű profilt erősítve.

Rögtön tegyünk is azonban egy kis kitérőt, hogy megjegyezzük: sokkal elégedettebben néznénk a magyar celebek világára, ha abban az említett Erős Antónia klónjai lennének többségben. Mára ugyanis a jelek szerint (kollégájával, Szellő Istvánnal együtt) megtalálni látszik az arany középutat, ami a nyilvánosság megkövetelte szereplés és a szakmája által elvárt komolyság és felelősség együttes érvényesítéséhez kell. Nem „villant”, nem él sem nemi, sem családi életet a bulvárműsorokban, de ott van a baranyai falunapon is, ha például a cukorbetegség kapcsán kell tanácsot, vigaszt, reményt és példát adnia. Így van ez rendben.

A kereskedelmi híradók evolúciója azonban viszonylag hamar meghaladta a celebesítés szintjét, kiderült, hogy a tartalom és a forma fontosabb annál, hogy ki mondja, ki olvassa fel a súgógépről a szöveget. Gyors és nem mindig fájdalommentes áramvonalasítás zajlott: ma már kevesen emlékeznek rá, de bizony kezdetben a kereskedelmi híradók asztalánál három szék volt, külön ember, külön blokk a sporthíreknek. Ez a rész lett az első áldozat – nem lehet minden este olyan sporthírekkel szolgálni, amelyek a többség érdeklődését felkeltik, vagy még inkább, amelyek versenyezni tudnak a megelőző hírekkel.

Fotó: Sanoma Archív/press.TV2.hu

Ma ugyanis, és ez a lényeg, a tévé aljából csöpög a vér a híradók alatt. A TV2 Tények jó ideje masszívan nyeri a híradók párbaját, és ez nem véletlen: a visszafogottabb RTL-es vetélytárssal ellentétben szinte bűnügyi műsorrá változott. Az első tucat hírben szükségszerűen meghalnak, megsérülnek, eltűnnek emberek – szegény Várkonyi Andrea és Azurák Csaba a mosolygós beköszöntés után összeráncolja az arcát, és úgy is marad jó húsz percig, a lecsengetős kis színesig, miszerint bébiborjú született a bécsi állatkertben. Gyors és felületes híradásokat látunk arról, hogy milyen borzalmas is a világ körülöttünk, komolyabbnak láttatva a veszélyt, mint amilyen – egy, a biciklijéről leeső néni mindaddig csak egy szerencsés kimenetelű közúti baleset sérültje, amíg nem kerül be a híradóba. Onnantól viszont élő bizonyítéka annak, hogy ma minden nyugdíjas halálos veszélyben van, hogy a biciklistákra vérszomjas, őrült autósok vadásznak, hogy a kormánynak azonnal be kell avatkoznia, mivel már olyan szintre nőtt a baj, hogy a tévé is bemondta.

Szatír, gyilkos, repülőgép-baleset, robbantós öngyilkos, jégverés – mintha csak ebből állna az élet! És persze itt senki se akarja, hogy eltitkolják a rossz híreket, hogy hazudjanak nekünk, nem akarunk hamis biztonságot, elhazudott, szőnyeg alá söpört problémákat; de azt igen, hogy a kataklizmává növesztett tyúkperek helyét vegye át a TÁJÉKOZTATÁS, csupa nagybetűvel. Igen, melósabb, hosszabb távon megtérülő dolog ez így, de pont a tv2 sokszor bebizonyította már, hogy képes így is gondolkodni.

Mondjak példát? Annak idején Lagzi Lajcsi Dáridója is hozta a nézettségi csúcsokat, és nem volt akkora nagy meló felvételről leadni a playback mulatós nótákra tátogó vendéglátósokat. Ehhez képest drágább, nehezebb és rizikósabb volt a Megasztárt összerakni, igen. De míg előbbi műsornak Csocseszt meg Balázs Palit köszönhetjük, esetleg Máriót, a harmonikást, addig utóbbinak Rúzsa Magdit meg Molnár Ferenc Caramelt. Megéri igényesebbnek lenni.

Tény, hogy nem egy sokmilliós fórum nevében, nem a hivatalos nézettségelemző központ fő-főszakértőjeként mondom: sokan örülnénk, sokan néznénk újra szívesen a híradókat, ha lemondanának arról, hogy vérben ázzon a súgógép. Csak a magam, meg esetleg az e cikk alatt egyetértő kommenteket írók nevében kérem, nagyon szépen kérem vissza a híradónkat. Ahol a fontos hírek és érdekes történések sorakoznak, ahol okosan bemutatják és elmagyarázzák nekünk a körülöttünk lévő világot, ahol nem a képregényből és filmből ismert Sin Cityt vetítik rá az otthonunkra.

Szépen kérem, tessék ismét „rendes” híradót csinálni!