nlc.hu
Szabadidő
Elbukott Oscar fiatalítási kísérlete

Elbukott Oscar fiatalítási kísérlete

James Franco és Anne Hathaway házigazdáskodásának bejelentése után reménykedhettünk abban, hogy az Akadémia egy fiatalosabb, lendületesebb és ötletgazdagabb show-val rukkol elő, de sajnos hiába. Egyébként nyert A király beszéde, az este legnagyobb vesztese pedig a tízből nullázó A félszemű lett az utóbbi évek legunalmasabb és legkiszámíthatóbb Oscar-gáláján.

Elbukott Oscar fiatalítási kísérlete

Szerelmi háromszög Reese Witherspoonnal » 

A legtöbb háromórás megadíjátadó rendezvényből a sallangok elhagyásával jól összevágható egy szórakoztató egyórás összefoglaló, de a 83. Oscar-gála kapcsán a tévéadóknak még így is biztosan vért kell izzadnia a hasznos anyagért, mivel ami ebben a gálában említésre méltó volt, az mind belefér kb. húsz percbe. Ha Hollywoodban annyi fantázia lenne csak, mint ami ezen a díjátadón átjött, az amerikai filmipar már rég becsődölt volna. A politikai korrektségre már-már kínosan vigyázó és totális érdektelenségbe fulladó műsorvezető-páros, Celine Dion ultragiccses előadása a tavalyi év halottaira való megemlékezéskor, a borzalmasan nyálas gyerekkórus a show zárásaként mind-mind szégyellnivaló pillanatok, és senki ne mondja már, hogy a legkézenfekvőbb választásnak tűnő Steven Spielberg helyett nem találhattak volna valaki izgalmasabbat a legjobb film Oscarjának átadására.

Elbukott Oscar fiatalítási kísérlete

Azt, hogy kb. hétpercenként szakították meg az adásmenetet reklámmal, már réges-rég megszokhattuk, de hogy újításként szimplán csak visszatértek a rég megkopott formulákhoz, felettébb kiábrándító. A beharangozott animált hátterek nem voltak eléggé látványosak, a legjobb jelölt dalok előadásától pedig a tavalyihoz hasonlóan igazán megkímélhették volna a nagyérdeműt, lévén az Akadémia ultrakonzervatív tagjai az igazán ütős filmnóták helyett mindig is a lassúzós nyálasságokat kedvelték jobban, és úgy tűnik, képtelenek megszabadulni ezen rossz szokásuktól.

A díjazottak kapcsán a legnagyobb baj, hogy aki figyelemmel kíséri a különböző szakszervezetek korábbi díjátadóit, az ma már 90%-os valószínűséggel meg tudja mondani az Oscar-nyerteseket is, márpedig ez sokat von le a show izgalmaiból. Papírforma szerint vitt haza díjat Natalie Portman, Colin Firth, Christian Bale és Melissa Leo, az egyedüli meglepetést az Eredet legjobb operatőr díja jelentette. A király beszéde legjobb film és legjobb rendezői díja igazi megalkuvás, ami az Akadémia legrosszabb éveinek döntéseit idézi (Az angol beteg, Szerelmes Shakespeare…), amikor mindig egy kiszámítható és szerethető kommersz mozit jutalmaztak a valóban előremutató alkotások helyett. Egy olyan mezőnyben, ahol még ott figyelt a Fekete hattyú, az Eredet, a Winter’s Bone vagy a Toy Story 3, ez igazi véteknek számít.

A díjazottak: Christian Bale, Natalie Portman, Melissa Leo és Colin Firth
A díjazottak: Christian Bale, Natalie Portman, Melissa Leo és Colin Firth

Hogy azért valami jót is mondjunk, az Eredet cselekményére felhúzott kisfilm, melyben James Franco és Anne Hathaway megpróbál behatolni Alec Baldwin álmaiba és azon belül más filmek jeleneteibe, egész jópofa volt, Billy Crystal vendégeskedése megidézte a régi szép időket, a tavalyi év néhány filmjének átdolgozott videoklipes változatán lehetett nevetni, Melissa Leo aranyosan káromkodott, és a matuzsálemkorú Kirk Douglas is produkált két-három emlékezetes percet a meglehetősen spontánnak tűnő, szándékosan elhúzott díjátadójával.

A sztárok persze gyönyörűek (Jennifer Hudson nagyon lefogyott, Scarlett Johansson pedig úgy tudja kimondani a „sound” szót, hogy abba beleborzongunk…) voltak, a ruhaköltemények parádésak (a túlzásokat ezúttal sikerült elkerülni), de ennyire töketlen, gyáva és megalkuvó show-t már régen produkált az Akadémia. Ha jövőre is ilyen lesz, nem érdemes ébren maradni.

 A díjazottak listája

Legjobb film: A király beszéde

Legjobb rendező: Tom Hooper (A király beszéde)

Legjobb férfi főszereplő: Colin Firth (A király beszéde)

Legjobb női főszereplő: Natalie Portman (Fekete hattyú)

Legjobb férfi mellékszereplő: Christian Bale (The Fighter – A harcos)

Legjobb női mellékszereplő: Melissa Leo (The Fighter – A harcos)

Legjobb animációs film: Toy Story 3

Legjobb adaptált forgatókönyv: Aaron Sorkin (The Social Network – A közösségi háló)

Legjobb eredeti forgatókönyv: David Seidler (A király beszéde)

Legjobb díszlet: Robert Stromberg, Karen O’Hara (Alice Csodaországban)

Legjobb operatőr: Wally Pfister (Eredet)

Legjobb jelmez: Colleen Atwood (Alice Csodaországban)

Legjobb dokumentumfilm: Inside job

Legjobb rövid dokumentumfilm: Strangers No More

Legjobb vágás: Angus Wall és Kirk Baxter (The Social Network – A közösségi háló)

Legjobb külföldi film: Egy jobb világ (Dánia, Susanne Bier)

Legjobb maszk: Rick Baker és Dave Elsey (A Farkasember)

Legjobb eredeti filmzene: Trent Reznor és Atticus Ross (The Social Network – A közösségi háló)

Díjak száma:

A király beszéde – 4
Eredet – 4
The Social Network – 3
The Fighter – A harcos – 2
Toy Story 3 – 2
Alice Csodaországban – 2

Legjobb betétdal: „We Belong Together” (Randy Newman, Toy Story 3)

Legjobb animációs rövidfilm: The Lost Thing

Legjobb rövidfilm: God of Love

Legjobb hangvágás: Richard King (Eredet)

Legjobb hang: Lora Hirschberg, Garry A. Rizzo és Ed Nowick (Eredet)

Legjobb vizuális effektusok:

Paul Franklin, Chris Corbould, Andrew Lockley és Peter Bebb (Eredet)

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top