Szabadidő

Konzervatív gyilkosságokat!

Agatha Christie mindig is az egyik legfontosabb érvem volt, ha azt kellett megindokolnom, hogy a hulláknak igenis helyük van a tévében. Ezt a missziót most a Story TV4 viszi.

Első körben persze olvasásra biztatok: jön az ősz, beszorulunk a lakásba, könyvet elő! Vagy a hosszú utazások, vagy a várakozások orvosnál, hivatalban, mind-mind jó alkalom. Ideális a kisalakú krimi, Agatha Christie pedig a műfaj Cadillacje, őt kell elővenni.

Agatha Christie otthonában
Agatha Christie otthonában

Persze pont akkor rizikós moziban, tévében, DVD-n megnézni valamit, ha jó, sőt bizonyos szempontból műfajteremtő volt az alapanyag. Sokszor nehéz megugrani a lécet – nemegyszer jártam így például nagy kedvencem, John Grisham filmadaptációival is, hogy a dohánygyár elleni perből fegyvergyár elleni per lesz, csavaros, intellektuális megoldásból ostoba utcai verekedés, mellékszereplőből a cselekmény központja. Ezerszer nyomtam már ki azzal a tévét, hogy „a könyv sokkal jobb volt”.

Emlékeztek például arra a borzalomra, amit pár éve műveltek A Pál utcai fiúkkal? Beleírtak egy sereg új szereplőt, részeges katonatisztet, prostituáltat, átrajzolták Janót, a tótot valamiféle hérosszá, épp csak a grundból nem lett bécsi kávézó, most komolyan. Marhára rizikós dolog kultikus könyveket vászonra vinni.

Örök kivétel persze Agatha Christie. A (laikus nézőnek meggyőző) korhű kulisszák, a könyvet a szükséges mértékben tisztelő forgatókönyv és a kiváló casting a sajátja a sorozatnak: David Suchet maga Poirot, Miss Marple örökébe pedig Joan Hickson passzolt leginkább. Az utóbbival ezt maga II. Erzsébet brit királynő is közölte a Brit Birodalmi Rend kitüntetés átadásakor: „Ön pontosan úgy alakítja a figurát, ahogy az ember elképzelte.”

De miért szeretjük ezeket a sorozatokat? Mert olyan jólesően, szivarszobásan-bőrfotelesen konzervatív szórakozást nyújtanak. Nem varázsol el technikai trükkökkel, akciójelenetekkel, „villantással” vagy nyílt erőszakkal. A gyilkosság általában amolyan slusszkulcs: kell az induláshoz, de csupán egy pillanat, és nem a tényével, hanem az eredményével és a következményeivel foglalkozunk vezetés közben. Nem lógnak belek, nem tolnak szupermikroszkóp alá anyagmaradványokat, és nem modelleznek röppályákat lézermicsodákkal.

Konzervatív gyilkosságokat!

10 év 10 nap alatt:
a tévében rondák vagyunk »

Gondolkoznak. Agyalnak. Verziókat állítanak fel, kikérdeznek, szimatolnak, próbálják kiszűrni a hazugságot, és belelátni a fejekbe. Felszín alatt áramlik a feszültség, gondosan nyírt brit bukszusok közt lopakodik, évszázados kastély tornyából les a gonoszság – egészen a nagy fináléig, amikor minden lehetséges elkövetőt összecsődítenek a hallba, és Poirot, illetve Miss Marple rámutat a gyilkosra.

Csodálatos fricska ez minden Helyszínelőknek és epigonjainak, minden kaszkadőrökkel és robbanásokkal cirkalmazott német sorozatnak, minden amerikai akciószériának. Ha nem lenne hülyeség, azt mondanám: méltóságteljes és biztonságos gyilkossági nyomozás folyik – de ehelyett elégedjünk meg azzal, hogy megállapítjuk, jelen esetben a sorozatok méltók a könyvekhez. Tiszteletre méltóan korszerűtlen dolgok ezek, mint ahogy az egyik nagyon drága töltőtollat reklámozzák azzal a szlogennel, hogy „tudjuk, hogy töltőtollal lassabban lehet írni. Ezért használjuk.” Agyonplasztikázott szőke nyomozócsaj helyett nyugdíjas néni; napbarnított, fogpasztamosolyú, deltás, kemény öklű zsaru helyett egy hiú, tojásfejű belga. Nem verik le a gonoszt, nem a modern technika élharcosai – de például Miss Marple két korty tea között tud olyat kérdezni, madárles közben észre tud olyat venni, amire egyébként sosem derülne fény. Jegyezzük meg ugyanakkor, hogy mivel Poirot-val szemben Miss Marple nem nyomozó, hanem jellemzően „belekeveredik” a bűnügyekbe, ha én az öreglány rokona lennék, nagy ívben elkerülném – nem életbiztosítás közel menni hozzá, hullanak a rokonok és ismerősök.

Poirot nyomozásban - részlet a Randevű a halállal című filmből
Poirot nyomozásban – részlet a Randevú a halállal című filmből

Miért szeretjük tehát őket? Személy szerint nálam ők a legfontosabb érvek a tévés hullák mellett; azaz egyáltalán nem törvényszerű, hogy mindig egyformán húzni kell a szánkat, ha tévés krimiről, tévében eljátszott gyilkosságról van szó. Agatha Christie ma már a világirodalom megkerülhetetlen ikonja, megfilmesített művei pedig olyan finoman dobják át a konkrét borzalmat (valakit megöltek) egy intellektuális fejtörővé, hogy abból lényegében veszélytelen és nem is színvonaltalan szórakozás lesz.

Oké, egy kisgyereknek nyilván ez is sok lenne, de itt legalább tudod, hogy mit kapsz, míg a hüvelygomba (bocsánat) meg a szilikonos, közönséges celebnépség, az napközben is belelóg az arcába a képernyőről.
Szeretjük őket azért is, mert míves munkák; a helyszínek, a kellékek, az atmoszféra önmagában is megfog, itt tényleg négyszáz éve nyírják a gyepet. Vonalas brit dolgok: felüdülés a sok számítógépes megfejtés után. És igen, szeretjük ezt a tempót is, direkt jó, hogy lassabb, bámészkodós, hogy hagy időt gondolkodni (és van is min), nem ránt végig a részen a villódzás… És persze szeretjük az agytornát, mert a finálé szinte mindig zseniális, ahogy az eredetileg eszköztelennek tűnő, gyenge főszereplők fölé tudnak nőni a legzseniálisabb bűnözőnek is, és egy váratlan fordulattal leleplezik.

Miss Marple - részlet a  Temetni veszélyes című filmből
Miss Marple – részlet a Temetni veszélyes című filmből

Rossz lenne, ha csak videojátékok lennének, és megszűnne a keresztrejtvény. Rossz lenne, ha csak ez a (különben kiváló) honlap maradna, és nem tudnánk minden héten a friss, nyomtatott Nők Lapját is kézbe venni. Rossz lenne, ha csak fotósok dolgoznának, és festők már nem – és rossz lenne, ha eltűnnének a hagyományos, konzervatív, minőségi krimisorozatok a tévéből.

Poirot-novellák: minden hétköznap 17.00 órakor a Story TV4-en.
Miss Marple: szombatonként 20.00 órakor a Story TV4-en.

Rendeld meg Agatha Christie könyveit a Polc.hu-n! »

Tipp: a Hivatalos néző korábbi tévékritikáit összegyűjtöttük egy blogba. Itt olvashatod! »

Tévéműsor a neten: nlc.hu/tvmusor »

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top