Szabadidő

A sorozat vége: ünnepeltél vagy káromkodtál?

  • Nők Lapja Cafe
  • Zoli
  • 2010. 08. 31.
Évekig, minden héten ugyanakkor leültél a tévé elé, lassan többet tudtál a szereplőkről, mint a munkahelyeden bárkiről, rajongtál és gyűlöltél, drukkoltál és átkoztál, miközben végig azt találgattad: mi lesz a vége? Hogy zárják le?
A sorozat vége: ünnepeltél vagy káromkodtál?

Nézd meg ezt is:
Club Rotation, avagy így alázzák meg a vidéki diszkókat »
Aztán eljött az utolsó alkalom, a végső randevú, és a forgatókönyvírók színt vallottak: ez a vége, ez az értelme, ennyit tudtunk és akartunk kihozni belőle. Elégedett voltál?
Attól függ – sorozata válogatja.

Olyan embert például nem igazán ismerek, aki elégedetten állt volna fel a Lost utolsó részét megtekintve. Nem sorolnám most a füstszörnytől az időutazásig azokat a kátyúkat, amelyek egyenként is elegek lettek volna a végzetes tengelytöréshez – lényeg a lényeg, a rajongók és érdeklődők többsége azzal állt fel a tévé elől, hosszan vakarva a fejét a purgatóriumi templomban idült mosollyal várakozó főszereplőket nézve, hogy „na, hát ez mégiscsak egy nagy hülyeség volt”.

Hamarabb, de ugyanilyen csúfosan állt bele a földbe a kis testvér, a FlashForward. Gondoljatok bármit, én alapvetően minden okos ötletnek drukkolok, itt sem volt másképp. Annyira újszerű, ötletes, képi világában és a castingban is minőségi rajtot vettek; szégyen, ahová a vége kifutott. Lehetett volna (például a Dextert feszítő, legfontosabb kérdéshez hasonlóan) akár mélyfilozófiai kérdéseket boncolgatni a predesztináció és a szabad akarat problémája kapcsán, de lehetett volna egy jó sci-fi akciót is csinálni belőle, húzós akciójelenetekkel, látványos képi világgal. Ehhez képest egyszerre bicsaklott a tartalom és a forma: nincs igazi válaszunk az ájulásos problémákra, de az akciójelenetek is kb. oda futottak ki, mint mikor Zsolt, Géza és Zsófi bohóckodik a pisztollyal az erdőben.

FlashForward
FlashForward


Apropó, magyar sorozatok! Emlékeztek a Szomszédok végére? Én nagyon vártam, hogy Horváth Ádám betartja az ígéretét, miszerint ha kaszát kap a sorozat, az utolsó részben felrobbantja mind a négy gazdagréti lakást – nehogy valami kontár folytatni akarja. Ehelyett ő maga kontárkodta el a végét, amikor is az összes főszereplő felszáll egy buszra, hogy elmenjek egy kastélyba valami önellátó nyaralásra, ahol az erdész majd kertészkedik, a fodrász levágja a hajukat, Jutka meg nyilván szépeket énekel. Sőt, az utazás egy szerepjáték lesz, ahol mindenki új identitást kap, mint a tanúvédelmi programban, új névvel, amit bele is mond a kamerába – ez a karaktert játszó színész valódi neve.
Halló, főnök úr, mi a túró ez? A frankó, valóságszagú, csirkeaprólékos meg taxisofőrös meg iskolai évnyitós évek után mi ez az elborulás? Értem én, hogy valahogy be kell zárni a boltot, de így? Hát akkor már inkább robbantunk volna tényleg.

Sokszor önmagában az időmúlás, azaz az a tény, hogy a sorozat túlélte saját halálát, már csak rossz befejezést tesz lehetővé. Hát le lehet-e jól zárni egy olyan, szingli csajokról szóló sorozatot, ahol az izgalmas alaphelyzetet, miszerint „kéne már egy pasi, komoly társ, akivel le tudom élni az életemet”, egyszerűen túlhúzzák, a szereplők pedig (dacára a legmodernebb retusálóprogramoknak és kozmetikai-sebészeti csodaszereknek) ráöregednek a figurára. A 44 éves Carrie Bradshaw már nyilván nem leendő gyermekei apját találja meg (hosszú kínlódás után) Mr. (John) Big személyében, de legalább a szerelmével élhet, és az ötvenes, jó karban lévő, a huszonéves pasival is elbíró Samantha is lehet vigasz sok-sok középkorú nőnek – ha ennyiben hagyták volna jó hat éve a sorozatot, nem is szerepelne a listámon. De könyörgök, két mozifilmet csinálni, az utóbbit a már menthetetlenül néni, hovatovább korkedvezményes nyugdíjra jogosult főszereplőkkel?! Ha az utóbbit is a lezárásokhoz számítom, akkor leszögezhetjük: a Szex és New York az egyik legméltatlanabb, legkínosabb befejezést kapta a kultsorozatok közül.

Szex & New York 2.
Szex és New York 2.


Ugyanakkor szerencsére az is gyakori élmény, hogy úgy állok fel a fotelből, hogy egyszerre gyászolok, mert vége van, és örülök, mert csodálatos, okos, nívós vége lett a sorozatnak. A Drót (The Wire) például ilyen lezárást kapott annak idején: azt a világot, amelyet az első évadban építeni kezdtek, egyszerre zárja le, szünteti meg és teremti új formában újjá az utolsó epizód. Körbeér, ciklusba fordul, megmagyaráz, és magasabb szintre emel azzal, hogy a fontosabb karakterek megjelennek az előző évadban megismert, a gettóban szokásos módon túl hamar felnövő gyerekek alakjában. Egyszerre logikus és mégis mellbevágó a szükségszerű metamorfózis.

Becsülettel ment el a Harmadik műszak is, bezárva a felrobbantott rendőrséget (ugye-ugye, Horváth Ádám, gyáva népnek nincs hazája), és szintúgy szépen búcsúzott a Vészhelyzet, az utolsó évadban fontos visszatérőkkel, de az utolsó pillanatig is komolyan vett, új belépőkkel.

Vészhelyzet
Vészhelyzet


Az utolsó epizód, a végső üzenet, a  lezárás egy, a végjátékban döcögő sorozatot is felemelhet, és büszkén vihet az elmúlásba – ugyanakkor képes arra is, hogy jól pofán verje a várakozásokkal teli rajongót. Nem lehet eléggé hangsúlyozni: amíg nem fújták le a meccset, még bármikor eshet egy (ön)gól, amíg nem pörög le a végső stáblista, még el lehet szúrni. És ha rossz, ha nagyon rossz, akkor úgy érzed, hogy éveket loptak el az életedből, hogy azok a szerda esték pocsékba mentek, hogy minek néztem évekig, ha ez a butaság a vége?

Tipp: a Hivatalos néző korábbi tévékritikáit összegyűjtöttük egy blogba. Itt olvashatod! »

Tévéműsor a neten: www.nlcafe.hu/tvmusor »

Szponzorált hirdetések

Kapcsolódó hozzászólások
Ehhez a cikkhez még nem érkezett hozzászólás

Hirdetés Valentin 2012

Vallj szerelmet 150 karakterben és nyerj!

Vallj szerelmet 150 karakterben és nyerj!

Nagyon szeretsz valakit, vagy szerelmes vagy? Akkor játssz velünk! Lepd meg őt (vagy Őt) egy kedves üzenettel, és nyerj! »


Kapszulás kávéfőzők
Már 20 200 Ft-tól

Hajvasalók
Akár 5000 Ft alatt

E-Book olvasók
Már 19 900 Ft-tól

Márkás Parfümök
Már 5430 Ft-tól

 

Itt a Nők Lapja Café februári bögrés játéka! Megnyerheted a Nők Lapja Café egyedi virágos bögréjét!

Sorsolás: 2012-03-01

1000 macska
Birgit Adam, Beate,...:
Online ár:
5 099 Ft

Eredeti ár: 5 999 Ft
15% megtakarítás
További könyvajánlatok: Még több könyv

LEITZ

Nyerj stílusos WOW Nexxt tűzőgépet és vigyél színt az irodádba!

Sorsolás 2012-02-16