Szabadidő

Club Rotation, avagy csúfoljuk ki a vidéki diszkókat

  • Nők Lapja Cafe
  • Zoli
  • 2010. 08. 24.
Ha azt gondolom, hogy a VIVA zenecsatorna műsorai és műsorvezetői a tizenéveseknek mutatnak példát, akkor a Club Rotation a lehető legrosszabb példa, amivel szinte csak a baj van. Gondolkodni kéne kicsit, fiúk.
Aki nem ismerné: a VIVA Tv-n péntek esténként fut egy olyan műsor, ahol jellemzően VJ Zola, ritkábban Ben vagy Ada felkeresnek egy diszkót, ahol tréfásnak szánt beszélgetéseket folytatnak az ott szórakozó fiatalokkal, szintúgy tréfásnak szánt játékokra veszik rá őket, illetve a közegen keresztül tulajdonképpen be is mutatják nekünk az adott települést, annak lakóit.

Forrás:vivatv.hu
VJ Zola
Forrás: Vivatv.hu
Ha létezik unfair, tisztességtelen műsor, akkor ez az. Az első percétől az utolsóig, a legelső bejelentkezéstől az elköszönésig szinte folyamatosan káros – és ezt komolyan gondolom.
Ezek a nagyon menő fővárosi tévések valami olyan hihetetlen arroganciával, lenézéssel érkeznek meg vidékre, ők annyira „le”-mennek egy-egy Budapesten kívüli diszkóba, amitől kinyílik a bicska az ember zsebében. Nem lehet másképp értelmezni azt, amikor a diszkóban egy-egy miniinterjúra megtalált fiatalt szántszándékkal kellemetlen helyzetbe hoznak, hülyeségeket kérdeznek tőle, hogy a válaszba belezavarodva maga is hülyének tűnjön. Mert vidéki, mert szakmunkás, mert neki nem a menő ruházati cég adja ingyen a szponzorruhát, hanem a piacon vette a hamis márkajelzéses cuccot.

Holott csak arról van szó, hogy egy kiskunhalasi vagy komlói tizenéves nem szokott országos tévében szerepelni, pláne nem kamerák előtt beszélgetést folytatni. Persze hogy zavarban van! Tudta, hogy ma este jön a VIVA a diszkóba, felvette a legmenőbbnek gondolt ruháját vagy a legszexibb felsőjét, próbált minden szempontból úgy kinézni, hogy az ne legyen ciki „a pestiek” előtt – és még meg is szólítják, még szerepelhet is a tévében! És ekkor odajön egy furán dülöngélő, rekedt, tenyérbemászó képű alak, és olyan hülyeséget kérdez tőle, hogy mit kezdene egy rózsaszín pónival. Szegény srác vagy csaj meg persze lefagy, és magát hiszi hülyének – holott a kérdés és a kérdező a hülye, az, aki most röhög a hülye vidéki kamaszon.

Pár évvel ezelőtt kiszivárgott egy videó a VIVA akkori műsorvezetőiről, amiben válogatott sértések közepette küldik el a „kedves nézőt” mindenhová. Azóta a műsorvezetők változtak, de a hozzáállás kevésbé, sőt: hetente a legdurvább nyílt színi megalázásokat vezetik elő.
És nem csak ezzel, nem csak ez rombol. Ott van még a „párok összehozása” is – mint tréfás játék… amely aljasságot azóta nem értek, mióta először láttam. Ki találta ezt ki, van-e neki gyereke, vagy legalább lelkiismerete?

Mondom röviden a forgatókönyvet: VJ Zola kiválaszt a diszkóban egy fiatal lányt, illetve fiút. Szembeállítja őket egymással, majd a nagy zaj miatt közvetít közöttük, azaz ostobaságokat kérdeztet a fiúval (amiket belerikolt a lány fülébe), majd a választ tolmácsolja a fiúnak, és viszont. Rövid, szóbeli petting után pedig felszólítja a pár perce még egymásnak vadidegen párt, hogy nosza, akkor SMÁROLJATOK! Azok pedig engedelmeskednek a parancsnak, elkezdenek smárolni, a józanság, erkölcs és megfontolt szexuális aktivitás legnagyobb dicsőségére.

Club Rotation, avagy csúfoljuk ki a vidéki diszkókat

Találós kérdés következik. Kire hallgat jobban egy középiskolás fiatal: a pedagógusra és szülőre, aki arra kéri, hogy lehetőleg ne engedjen be rögtön egy vadidegent a szájába, vagy arra a trendi, fővárosi műsorvezetőre, aki a menő sztárok pajtása? Sőt, jöjjön rögtön egy másik találós kérdés is: lesz-e bármi jogalapja VJ Zola apukának majdan a kislányát megkérni, hogy ne a diszkó hátsó udvarán, egy vadidegen sráccal veszítse el a szüzességét, akármennyire is biztatja őket az összefonódásra egy furcsán dülöngélő, pesti menő fickó?

Club Rotation, avagy csúfoljuk ki a vidéki diszkókat

Club Rotation, avagy csúfoljuk ki a vidéki diszkókat

Szívtipró gimi? Tuti gimi? Beverly Hills?
A gimis sorozatok évtizedek óta kedvencek Magyarországon is. Ti melyikbe jártatok? »
A Club Rotation eredeti szándéka szerint egy színes palettát kibontó műsor, ahol az ország különböző szórakozóhelyein dolgozó lemezlovasokat, az ott szórakozó fiatalokat, az ő kedvenc zenéiket mutatják be. Hogy ez nehéz, lélekölő munka? Elhiszem. Hogy a huszonötödik diszkó már csak egy-egy felessel megy, hogy az őszinte érdeklődést már imitálni sem sikerül? Elhiszem, de akkor is, a fenébe is, ti példaképek vagytok. Titeket követ és másol az a fiatal, aki a tévé előtt ül, és megfellebbezhetetlen a szavatok helyben, mikor „lementek” vidékre.

Viselkedj úgy, vagy válts szakmát. Aki nem bír éjszakázni, az ne legyen éjjeliőr, aki nem bírja a vért, ne menjen sebésznek. Akiből kiég az empátia és a felelősség, az meg ne maradjon meg olyan helyen, ahol neki kéne példát mutatnia – különben veszélyes és káros szereplő lesz belőle.

Club Rotation, avagy csúfoljuk ki a vidéki diszkókat

Kedves VJ Zola és a többiek, akik a Club Rotationnel a vidéki diszkókat járjátok! Tessék újra felzárkózni ahhoz a felelősséghez, amit ez a meló jelent. Lejáratás és „smároltatás” helyett picit beleképzelni magatok azon szerencsétlenek helyzetébe, akik ott és akkor nem mondanak nektek nemet. Higgyétek el, titeket is könnyen lehetne hasonló helyzetbe hozni: csak egy megfelelő tekintély, egy fölétek pozicionált szereplő kell hozzá. Meg is érdemelnétek.

Mikor? Hol? VIVA, péntek: 21:00, szombat: 20.00, vasárnap: 21.00.

Tipp:
a Hivatalos néző korábbi tévékritikáit összegyűjtöttük egy blogba. Itt olvashatod! »

Tévéműsor a neten: www.nlcafe.hu/tvmusor »

Legújabb a címlapról:

Övkisokos – mi a trend idén?
Kapcsolódó hozzászólások
A hozzászóláshoz be kell jelentkezned!

zseb88 2010-09-15 18:29

KEDVES ÚJSÁGÍRÓ!
MUNKÁMBÓL (ADÓDÓAN JÓ NÉHÁNYSZOR VOLT ALKALMAM KÖZELRÖL MEGFIGYELNI CR FORGATÁSOKAT,EZÉRT ÚGY VÉLEM,JOBBAN BELELÁTOK,MI IS TÖRTÉNIK OTT,MINT AZ,AKI PUSZTÁN A TV KÉPERNYÖJÉN KERESZTÜL SZEMLÉLI A VÁGOTT MŰSORT(MINT AHOGYAN GYANITOM TE IS KEDVES ÚJSÁGÍRÓ,MERT AHOGY ELNÉZEM NEM SOKAT TUDSZ RÓLA ÉS KOMOLY TÉVEDÉSEKBEN VAGY,DE SZIVESEN FELVILÁGOSÍTALAK!)
ELŐSZÖR IS,SOHA EGY MŰSORBAN SEM CIKIZTEK SENKIT AZÉRT AHOGYAN KINÉZ VAGY AMILYEN MÁRKÁS-VAGY MÁRKÁTLAN RUHA VAN RAJTA, ÉS VÉLETLENÜL TUDOM,HOGY A STÁB KIFEJEZETTEN SZERET VIDÉKRE JÁRNI,MERT KEDVESEK AZ EMBEREK....
AMI A "SMÁROLÁSRA FELSZÓLÍTÓ PARANCS"-OT ILLETI, A FIATALOK PONTOSAN TUDJÁK MIRE VÁLLALKOZNAK AZ AKTUÁLIS INTERJÚBAN,NEM ÉRI ŐKET MEGLEPETÉSKÉNT A DOLOG,SŐT, SOKSZOR KIFEJEZETTEN ŐK JELENTKEZNEK,H BENNE AKARNAK LENNI AZ ÖSSZEHOZÓ ROVATBAN,ÉS HOZZÁTESZEM SEMMI NEM KÖTELEZÖ... MELLESLEG A FIATALOK NAGY RÉSZE -LEGYEN AZ PESTI VAGY VIDÉKI- SOKKAL DURVÁBB DOLGOKAT CSINÁL MINDEN EGYES PÉNTEK ÉS SZOMBAT ESTE A DISZKÓBAN MINT EZ AZ EGYETLEN KAMERA ELÖTT ELCSATTANÓ CSÓK.. HA PEDIG APU-ANYU KIBORUL MERT MEGLÁTJA MIT MÜVEL A PICI LÁNYA A TV-BEN, TALÁN BELE KÉNE GONDOLNI MIKET CSINÁLHAT,HA NEM VESZI A KAMERA, ÉS HÁTHA RÁJÖN,HOGY ÉPPEN ITT AZ IDEJE MEGNEVELNI A GYEREKET...
NEHOGY MÁR A VIVA TV HIBÁJA LEGYEN HOGY A FIATALOK HOLTRÉSZEGEN VONALGLANAK ÉS CIGIZNEK A SZÓRAKOZÓHELYEKEN- PLÁNE NEM A MŰSORVEZETŐÉ, AKI MEGJEGYZEM- HA MÁR AZ ÍRÓ IS EMLÍTETT- KITŰNŐ PÉLDA LEHETNE A FIATALOKNAK(VJ ZOLÁRA GONDOLOK) UGYANIS TAPASZTALATAIM SZERINT ELÉG RITKÁN LÁTNI DISZKÓBAN OLYAN EMBERT AKI NEM ISZIK ÉS NEM DOHÁNYZIK-NEM HOGY MUNKA KÖZBEN,DE A MAGÁNÉLETBEN SEM.
VÉGEZETÜL EGYETLEN PONTON EGYET ÉRTEK A CIKK SZERZŐJÉVEL-ZOLIVAL- :
AKI NEM BÍÍRJA A VÉRT,NE MENJEN SEBÉSZNEK, AKINEK PEDIG FOGALMA SINCS EGY TÉMÁBAN A TÉNYEKRŐL,AZ JÁRJON UTÁNA-VAGY SZIMPLÁN NE ÍRJON CIKKET RÓLA, ESETLEG NE MENJEN UJSÁGÍRÓNAK- ÍGY MINDENKINEK JOBB LESZ.

Golden29 2010-09-15 15:02

Teljesen egyetértek a cikk írójával,azonkívül,hogy szerintem a vidékiek sokszor márkásabb cuccokban vannak,mint a pestiek,úgyhogy nem nagyon nézném le őket.Viszont a VivaTv színvonala  nagyon lesüllyedt,amióta a Zola van meg a többiek,közel se nyújtanak olyan színvonalat mint a régiek.Tiszta lejáratás az egész műsor!!!!Ráadásul a Zola is egy jó nagy bunkó.

Timpike 2010-09-15 13:52

Csatlakozom azokhoz, akik hozzám hasonlóan úgy látják, nem a cikk írója húzza le a vidéket. Nagyon jól érzékeltette, hogyan látják a VIVA műsorvezetői a vidéket és az ott lakókat.

Ezek a műsorvezetők mind "csodás" karriert futottak be, lassan 30 évesek és más dolguk nincs, mint a "Szexi v. nem szexi" és más hasonlóan "magas" színvonalú műsorban makogni és hülyét csinálni a tinikből. 

esjé 2010-08-30 19:01

Nem tudom, lehet, hogy én értelmezek félre, de nekem nem a cikk írója húzza le a vidéket... Nem a fővárosi (Isten bocsá'-pesti) újságíró szerint bunkók a vidékiek. 

A Viva évek óta egy hulladék, a felkapott fiatal "tinisztárokkal" (én elhiszem, hogy >magyar< tévécsatorna, de könyörgöm, léteznek külföldi előadók is) vannak csak elfoglalva. A mostani vj-k beképzeltek, és nemcsak a vidékieket nézik le, hanem mindenkit, aki nem sztár. 

Az összes műsor sz*r, tinikedvencek randija, satöbbi, satöbbi...

Nekem ez a véleményem.

nemérdekel 2010-08-29 16:59

Igényesebbek bejárnak,meg akinek van pénze,

Tisztes pestinek már az is hótbunkó paraszt,aki Bp. közig határain túl él,sőt az igazi pestienek a budai is.

bp-n belül is hatalmas különbségek vannak ám,szórakozás tekintetében is.

Azért mert egy helyen jobban öltözöttek az emberek,nem bizzos,hogy igényesebb a szórakozás,csak a pécsi elitklubban 15.000 ft-os konyaktól tajtrészegek,a pajtadiszkóban meg kannásbortól,na,de ugye a 15.000 ft-os konyaktól elitebben lehet hányni.

Az elitklubban koxolnak,  a pajtában meg szipuznak.

Ha nagy züllést akarsz látni,menj le Bp-en a Közgáz pincébe,elitegyetem elitklubjában ott szívják a csíkot a wc-deszkáról,de eliten:)

 

bogárka1 2010-08-29 14:33

Én 15e-s városban lakom, épp tegnapelőtt hallottam, hogy itt a társasházon belül is van egy díler.

Torolt_felhasznalo_285919 2010-08-29 12:05

Ne légy naív, egy 20.000 fős kisvárosból származom, ott is ugyanúgy, aki akar, az 30 percen belül droghoz juthat. Nem kell ehhez fővárosinak lenni. Mert  ilyen mocsok-szar világ van.

Torolt_felhasznalo_285919 2010-08-29 12:03

Hát, attól függ a vidéken mit ért a cikkíró.

Én sokat jártam Pécsen bulizni, egyáltalán nincs különbség a budapesti éjszaka között, max annyi, hogy nincs annyi szórakozóhely, de hát kevesebben is laknak ott, tehát ez ok.

Ellenben: a volt párom egy igázán kicsi zalai falucskából származott, ők a szomszéd nagyközsségbe jártak át "dizsibe". Már idősebb fejjel megnéztem vele,  na ott aztán volt színvonalkülönbség...

nem lenézem, vagy bántom ezeket a pajtadiszkókat, de igenis láttam ott susogós melegítős, ásító sötétséget, mindamellett a dj a napi slágerek mellett erősen nyomta a disznótoros houset :D:D:D

Az ott élő egyszerűbb fiataloknak ez megfelelt, az igényesebbje inkább utazott 1 órát a megyeszékhelyig, ahol mint említettem, nem volt eltérés a fővárosi buliktól.

Hirdetés Szabadidő

Fogadd el! – KézenFogva Alapítvány az elfogadásért

Fogadd el! – KézenFogva Alapítvány az elfogadásért

Május 16-án a budapesti Műjégpályán mindenki kipróbálhatja, hogy hogyan állná meg a helyét, ha nem látna, nem tudna járni vagy nem hallana semmit. A fogyatékos emberek világa sokkal érdekesebb, mint azt elsőre gondoljuk! A kihívások teljesen mások, a hangsúlyok eltolódnak. A hétköznapi problémák eltörpülnek, az életünk teljesen más színben tűnik fel. »

Fesztivál a Leghűségesebb városban (X)

Fesztivál a Leghűségesebb városban (X)

Idén 20. alkalommal kerül megrendezésre a Volt fesztivál. A jegyeket már javában árusítják, hiszen alig két hónap van a fergetegesnek ígérkező jubileumi parti kezdetéig. »

  • Olcsóbbat.hu
  • Polc.hu
1 | 2
1 | 2

MAHART

Nyerd meg a 2 főre szóló, fantasztikus hajójegyek egyikét!

Sorsolás 2012-05-29