Szabadidő

Van, aki szőkén szereti: Hollywood szőkéi

A szőke nő nem buta. Illetve lehet más is, mint buta. 6+1 híres szőkeség példáján keresztül mutatjuk be, hogy a hajszín nem predesztinálja a lehetőségeket Hollywoodban sem.
 A végzet asszonya

Sharon Stone
Az esze éles, mint a borotva, és ugyan ridegen számító, mégis valami elképesztően tüzes az ágyban. Minden férfi azt akarja, hogy ilyen nője legyen, de ez nem valósulhat meg, ugyanis ő soha nem lesz senkié. A kontrollt nem hajlandó kiengedni a kezéből. Ő igazi végzet asszonya típus, akiért a pasik bármikor a vesztükbe rohannak.

A meghatározó pillanat:
Az Elemi ösztön nimfomániás írónőjeként a rendőrség kihallgatja, és ő egy miniszoknyában, bugyi nélkül várja a kérdéseket, miközben a lábait látványosan rakosgatja úgy, hogy minél kevesebbet takarjanak – az ámuló zsaruk legnagyobb örömére.

Lelki társa: Scarlett Johansson.

 A hercegnő

Grace Kelly
Lenyűgöző eleganciájával és hibátlan stílusával bármelyik bál királynőjévé egy pillanat alatt megválasztanák. Az öltözködése kifogástalan, intelligenciájának köszönhetően pedig bármilyen témában tájékozott beszélgetőpartner. Mindemellett pedig lenyűgözően szép is. A sors iróniája, hogy Grace Kelly valóban hercegnő lett, miután hozzáment a monacói herceghez.

A meghatározó pillanat:
Alfred Hitchcock rajongott az elegáns szőkeségekért, és minden színésznője közül Grace Kelly volt a legnagyobb kedvence. Amikor Kelly a Hátsó ablakban egy finom csókkal ébreszti fel James Stewartot, a kamera hosszan, szinte már szerelmesen csodálja a páratlanul szép színésznőt.

Lelki társa: Helen Mirren.

 A naiva

Marilyn Monroe
Ő az a lány, aki gyönyörű, és mindig a férfiak gyámolítására szorul. Egyedül képtelen létezni, ezért mindig kell mellé egy szerető férfi, aki egyensúlyban tartja. Kapcsolatfüggősége miatt gyakran nem veszi észre, ha csak kihasználják. Rendkívül naiv, és alapvetően mindig jót akaró, egyszerű lélek.

A meghatározó pillanat:
Mondhatnánk akár az erotikus hangnemben előadott elnöki születésnapi köszöntést is, de mi inkább maradunk a filmeknél. Billy Wilder Hétévi vágyakozásában Monroe a sztároknál az elsők között mutatta be, hogy egy jól időzített villantásra egész karrierek épülhetnek. A fellebbenő szoknya képe az esetet csintalanul élvező Monroe-val legendás lett.

Lelki társa: Pamela Anderson.

 A kaméleon

Michelle Pfeiffer
Ha kell, érzékeny (Veszedelmes viszonyok), ha kell, rideg (A sebhelyesarcú), ha kell, kemény (Veszélyes kölykök), ha kell, gonosz (Hajlakk). Az effajta átváltozóművészet csak a legnagyobb színésznők sajátja, akik bármilyen szerepben képesek maradandót alkotni, és a szőke hajszín csöppet sem korlátozza őket ebben. Michelle Pfeiffer határozottan egyike a legnagyobbaknak, ráadásul nincs híján az öniróniának (Csillagpor) sem.

A meghatározó pillanat:

Ugyan a nyolcvanas évek végére már nem volt kérdéses, hogy Pfeiffer csodálatos színésznő, de a meghatározó nagyjelenettel még adósunk volt. Ehhez egy tüzes kis dalra és egy zongorára volt csupán szüksége. Senki nem tud olyan csábítóan vonaglani egy zongorán, ahogy ő tette ezt A csodálatos Baker fiúkban.

Lelki társa: Naomi Watts.

 A haver csaj

Cameron Diaz
Sosem kell igazán törődnie a külsejével, hiszen egy farmerben és egy topban is elképesztően szexi. Minden buliban benne van, sőt ő a bulik egyik hajtómotorja. A társaság közepe ugyan jól kijön a lányokkal is, mégis inkább fiú haverjai vannak, akikkel gyakorta sörözik együtt, és a meccseken is gyakori vendég. Titokban az összes fiú haverja kicsit szerelmes belé.

A meghatározó pillanat:

A poén kedvéért a legnagyobb örömmel csinál hülyét magából, amit a legjobban a híres hajzselés jelenet bizonyít a Keresd a nőt!-ből, melyben a Ben Stiller füléről lógó spermát hajzselének nézi, és simán a hajába keni egy kis frizuraigazítás végett.

Lelki társai: Anna Faris, Alicia Silverstone.

Az intelligens

Reese Witherspoon
Ugyan furcsa pont azt a színésznőt az intelligens címszó alá besorolni, aki a Doktor Szöszi 1–2-vel a buta szőke nő sztereotípiáját súlyosbította, de Reese Witherspoon karrierjét nem ez a szerep határozta meg. Egy iskola ultrapedáns minidiktátoraként kezdte, és majdnem minden alakításában egy, a karrierjét és a családi/szerelmi életét rendkívül tudatosan építő, okos és határozott nőként jelent meg. Ahogy a magánéletben is.

A meghatározó pillanat:

Doktor Szöszi még a látóhatárban sem volt, amikor Reese a Gimibosziban már egy hipertudálékos, politikai pályára készülő középiskolást játszott, akinek egyetlen vágya volt, hogy ő legyen a diáktanács elnöke. A karrier mindenekfelett!

Lelki társa: Charlize Theron.

 A lány a szomszédból

Renée Zellweger
A legtipikusabb amerikai sablonkarakter a kedves lány a szomszédból és ennek szőke alfaja, az All American Girl. Karrierjének elején a bájos texasi szöszi, Renée Zellweger maga volt a megtestesült sztereotípia. Egy egyszerű, szerény, szép és okos teremtés, akit legszívesebben minden amerikai férfi rögtön feleségül venne. A Bridget Jones naplója óta ez az imázs elég sokat romlott.

A meghatározó pillanat:

A színésznő a Jerry Maguire – A nagy hátraarcban még a Bridget Jones-os hörcsögpofija nélkül volt látható, és a szexre való aranyos, kicsit bénázós rákészülése annyira bájos, hogy sztárrá avatta a színésznőt.

Lelki társai: Kate Hudson, Meg Ryan, Goldie Hawn.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top