A világból ki lehetne kergetni a latin-amerikai, illetve spanyol és egyéb hasonszőrű szappanoperákkal. Az elrajzolt alakok, életidegen konfliktusok, a magyar ember számára dekódolhatatlan gesztusok tényleg jobban taszítanak, mint az általános iskolai menzán az átadóablaktól egyenesen a moslékleadó helyig vitt paradicsomos káposzta. Nem szeretem őket, nagyon nem. Már a Rabszolgasors is sok volt, és nem tudott az ellenkezésemen rést ütni a Vad angyal főszereplőjének a feszes feneke sem. Nekem Betty nem szimplán csúnya, de ronda és érdektelen lány volt, és nem érdekel, hogy az adott főszereplő most vak, vagy úgy tesz, mintha vak lenne, vagy azt hiszi, hogy vak, mert elfelejtette felkapcsolni a villanyt.
Nem érdekel, hogy kinek ki nem az apja.

A páratlan, kiváló kivétel egy spanyol sorozat, a magyarul Egy lépés előre címmel vetített széria. Egy madridi művészeti főiskola életét mutatja be, vállalható utalásokkal az egyik kedvenc zenés-táncos mozim, a Fame felé. A műfaj irritáló borzalmait vagy teljesen hanyagolja, vagy az elviselhető mértékre szorítja, és mindeközben olyan hiánypótló elemeket hoz, amelyek szinte teljesen eltűntek a modern tévésorozatokból.

Nagyon erős pillérei a műsornak a tánc és a zene. Az utóbbival kezdve: bizonyítást nyert, hogy nem törvényszerű az ilyen sorozatokban a filléres szintetizátorral feljátszott pruttyogás, ki lehet fizetni a jogdíjat egy-két slágerért. Visszahozza az árát, mert szinte miniklipek sorjáznak a sorozatban, olyan zenékkel, amelyeket szívesen felhangosítok.
A fókuszban persze a tánc és a táncosok vannak. Láttam én már nem egy olyan sorozatot, ahol valamelyik karaktert táncosként akarták eladni – közben meg olyan görbén állt, mint egy eleven kérdőjel, kisebb zsírosbödönt rejtegetett a nadrágjában, vagy épp kólás-hamburgeres jelenetekkel hiteltelenítették a pörgős-fitt profilt. Itt ilyesmiről szó sincs, a szereplők kivétel nélkül kiválóan képzett táncosok, minden mozdulatuk, minden gesztusuk ezt mutatja – nem beszélve a táncos jelenetekről. Élmény minden pillanat, csiszolt koreográfiák, szórakoztató betétek váltják egymást; tényleg jó nézni, tényleg lehet szeretni. Friss, modern, látványos és mégis művészi.
Közbevetőleg megjegyezve: oka van annak, hogy annak idején a Csillag születik-ben olyan sokáig eljutottak a táncosok, különösen a Bad Boyz nevű formáció. Igény van a műfajra, és ők is nagyon jól csinálják – csak ne lenne olyan kínkeservesen lassú, amíg edzés után végeznek az öltözőben! Elnézést, többükkel egy helyre járok edzeni (magam kicsit maszkulinabb sporttal foglalkozom), és tényleg, hát nem lehet kivárni, míg a sok tollászkodó táncosfiú összeszedi a petyerkáját.
De táncolni, azt nagyon tudnak.

A sorozat is erre, ezekre a figurákra épít. Valóban fiatal, húsz év körüli táncosok a főszereplők, és újabb eltérés, egyúttal újabb piros pont a „hagyományos” szappanoperákhoz képest: kiválóan sikerült a casting. Nem harmincnyolc éves, bután sminkelt felnőtt nők játsszák a főiskolás lányokat, és nem pocakbehúzós, szintén a harmincat felülről búcsúztató férfiak a táncosfiúkat. Hiteles arcok, tényleg ők mennek le spárgába, tényleg ők ugranak-forognak.
És karakterek, nem spóroltak ezzel sem. A bájos-naiv Lola, a koraérett, keserű, de szeretetéhes Ingrid, a pénzes családból önálló életre vágyó, macsó Roberto, vagy épp Pedro, aki olyan, mint Boka a Pál utcai fiúkból. Ezek rendesen összerakott profilok, nem papírmasék, megismerésre érdemes családi háttérrel, hihető reakciókkal, emberi érzelmekkel.
Higgyétek el nekem, én úgy tudom ezt a sorozatot is szeretni, hogy közben bármikor tudok lelkesedni azért is, ahogy Steven Seagal az Úszó erődben Tommy Lee Jonest fejjel előre belevágja egy számítógépes monitorba.
A sztori pedig érdekes elegy. Kapsz klipszerű zenés-táncos betéteket, és kapsz egy reálisnak tűnő szeletet a táncosok világából. Van benne egy adag Szívtipró gimi, egy kis Fame, és vannak benne becsülendő mértéktartással háttérbe szorított szappanoperás elemek. Még pont belefér a szerelmi variálás, a haragszomrádok és bosszúk, sírós összeveszések és teátrális kibékülések aránya.

 

Fald fel Amerikát! »

Bunkó, de szeretjük! »

Ha pedig idáig eljutottunk, érdemes eljátszani egy kicsit a gondolattal: mi nem vagyunk képesek erre? A már említett (gyorsan táncoló, ámde lassan öltözködő) Bad Boyz tagjai, a korábbi Megatánc döntősei, a Csillag születik más tehetséges táncosai együtt nem tudnának masszív alapot biztosítani egy hasonló magyar produkciónak? Nem tudnánk egy kicsit többet is adni ezeknek a lányoknak-fiúknak, mint hogy SP mögött riszáljanak egy plázaszombaton, vagy a „híresen igényes” magyar videoklipekben satírozzák a rossz mozgású tinisztárok vizuális erőfeszítéseit? Most, amikor tényleg divat a modern tánc, ahol a hiphoptól a dzsesszbalettig, az aluljáróban pörgő kamaszoktól a langyosodó házaséletet salsatanfolyamokon forrósítani igyekvő, középkorú házaspárokig szinte mindenhol szerepet kap a tánc?

Szerintem legyen egy ilyen magyar sorozat – kapásból tudnék mondani három másikat, amik helyére beférne. Addig is azonban mindenkinek azt javaslom, nézze az eredetit, szinte mindig vetíti valamelyik csatorna. Most éppen az M2 adja: szerdán 15.35-kor, csütörtökön 15.40-kor, pénteken pedig 15.35-kor.

Tipp: a Hivatalos néző korábbi tévékritikáit összegyűjtöttük egy blogba. Itt olvashatod! »

Tévéműsor a neten: www.nlcafe.hu/tvmusor »