Szabadidő

5 csajos könyv az Ünnepi Könyvhét kínálatából

Mintegy 400 újdonsággal várnak bennünket a kiadók a 81. Ünnepi Könyvhét és a 9. Gyermekkönyvnapok rendezvényén a Vörösmarty téren.

A központi helyszín, a Vörösmarty tér mellett persze Budapesten idén is lesznek programok a Váci utcában, illetve a Deák Ferenc utcában, új helyszínként pedig a Holokauszt Emlékközpont csatlakozik a mintegy 250 hazai és határon túli könyves céget felvonultató rendezvényhez.
A Vörösmarty téren 152 pavilont állítanak fel, és csak itt mintegy ezer dedikálást tartanak a június 7-ig tartó könyvhéten.

Idén is megszervezik a könyvheti olvasóklubot, amelyben a rendezvényre látogatók nyugodt körülmények között olvashatnak bele a könyvheti újdonságokba, szombaton pedig ismét megrendezik a Könyvek Éjszakáját, melynek keretében utcabált és éjszakába nyúló programokat tartanak.

• Idén 14 kiadóval több vesz részt a rendezvényen, mint tavaly.
• Az újdonságok összértéke 200 000 forinttal több – összesen 1 076 328 forint –, mint az elmúlt évben.
• A könyvek átlagára 2753 forint.
• A legdrágább a Bachmann Zoltán életútját bemutató kötet, amelyet a Vince Kiadó kínál 9995 forintért.
• A könyvhét legolcsóbb kötete a Kortárs Kiadóé: Becsy András Franciakrémes című versgyűjteménye mindössze 1000 forintba kerül.

Nem csak Budapesten

Az ország nagyobb települései idén is csatlakoztak a rendezvényhez, így könyvheti programokat tartanak összesen mintegy 50 városban, például Balatonfüreden, Győrött, Nagykanizsán, Zalaegerszegen vagy Debrecenben is.

„Jól sikerült könyvhét” készülődik – vélte Tarján Tamás irodalomtörténész, aki a rendezvény „legreprezentatívabb” kiadványának Esterházy Péter Esti című, 77 rövid prózáját tartalmazó kötetét tartja.
Érdekességként említette továbbá, hogy az idén először túlsúlyba kerültek a női szerzők. Az antológiák kapcsán megemlítette, hogy a 90. évfordulóra időzítve számos Trianon-kötet jelent meg a többi közt a Kráter, a Jaffa és a Mentor kiadóknál. Az irodalomtörténész az újdonságok közül kiemelte sok egyéb közt Popper Péter, Csányi Vilmos és Persányi Miklós Egymásra nézve című kötetét, Esze Dóra Ellenség – Diétaregényét, valamint Vámos Miklós Kedves kollégák című kötetét. Tarján Tamás ugyanakkor elismerően szólt az Európa Kiadónál megjelent új Szabó Magda-kötetről is: a Drága Kumacs! Levelek Haldimann Évának című könyvben szerinte az írónő „végigpletykálja a magyar irodalmat”.

 

A könyvhét újdonságaiból szemezgettünk

Ma nyílik az Ünnepi könyvhétRengeteg újdonsággal leptek meg minket a könyvkiadók az Ünnepi Könyvhét alkalmából. A kínálatból válogattunk nektek.

Allan és Barbara Pease: A férfinak szex kell, a nőnek szerelem

Miért hajt a férfi állandóan a szexre? Miért követeli a nő, hogy a férfi állapodjon meg mellette? És miért oly nehéz e kettőt összeegyeztetni? Allan és Barbara Pease, a téma világhírű szakértői tapasztalataik, bőséges esettanulmányok és a legfrissebb kutatási eredmények segítségével könnyed és humoros formában próbálnak választ találni e mindannyiunkat érintő kérdésekre.

A viszony 9 típusa, hűtlenkedés, alkalmi szex, párképességi teszt, az új kapcsolatok 5 leggyakoribb csapdája és még sok-sok érdekes téma szerepel ebben a könyvben, mely párjukat kereső szingliknek és párkapcsolati problémákkal küszködő pároknak egyaránt szívből ajánlható.
Rendeld meg a Polc.hu-n! »

Kiadó: Park Kiadó

Ma nyílik az Ünnepi könyvhétFranciadrazsé

Vass Virág első regénye, a Vulévu egy hét alatt került az eladási sikerlisták élére. A Franciadrazsé nem rántja le a leplet a francia nőt övező klisékről és titkokról. Nem is dicsőíti. Egy furcsa szerelmi háromszög krónikája, amely hitelesen rögzíti a nőiesség modern és örök érvényű szabályait. Hogyan küzdünk, hogyan szeretünk, hogyan szenvedünk, hogyan békülünk. És mindebből mit vesz észre a férfi…

„Charlotte-ban volt valami fölényes elegancia. Réka alaposan megfigyelte. Tudta, hogy ez a nő egy nap elveszíti a szépségét, elveszíti a hatalmát, és elveszíti a férfit, akit szeret, és mégis… Ez a nő újra és újra fölé kerekedik.”

Réka, az ambiciózus huszonéves lány egy pályázatnak köszönhetően Európa legnagyobb médiabirodalmában tölti szakmai gyakorlatát, ahol azonnal belehabarodik a művelt, bohém és sármos művészeti vezetőbe. A férfit azonban egy negyvenes éveiben járó párizsi anyuka tartja érzelmi fogságban, miközben a fiatal magyar gyakornoknak sem tud ellenállni. Riválisa lehet-e egy érett nő egy huszonéves lánynak? Mennyi igazság rejlik a közhelyek által felhabosított francia szexepilben? Miért éppen Párizsban derül ki, mit jelent jin módra gondolkodni és jang módra élni?
Rendeld meg a Polc.hu-n! »

Kiadó: Ulpius-ház Könyvkiadó

 

Ma nyílik az Ünnepi könyvhétSoma Mamagésa: Nemek igenje

„Nem tudom megmondani, honnan jött és jön az a hatalmas hajtóerő, ami tulajdonképpen egész fiatal korom óta arra ösztönöz, hogy segítsek másokat felszabadítani, vagy ráébreszteni arra, hogyan könnyíthetnek az életükön. Ezt nyilván saját életemben kellett először megélnem, szükségem is volt rá… Ehhez kaptam még egy jó adag »gondoskodásszükségletet« is, úgyhogy mindezek után joggal el is neveztem magam Mamagésának.

Évtizedek óta leginkább a szabad akarat és a sors egymáshoz való viszonya és ezek megélése foglalkoztat. Végletesen habzsoltam mindazt, amit nőként megélhettem… Így hát megéltem saját magam felszabadítását is! Eleinte ösztönösen, később tudatosan és igen intenzíven tettem azért, hogy IGEN-t mondhassak saját nemiségemre, és kiteljesedjek nőiségemben.
Az élettapasztalat mellé jöttek a különféle spirituális beállítottságú olvasmányok, és az elmúlt hat évben pszichológiai tanulmányok is. Ezt a hármat ebben a könyvben, amelyben egy mesenovellám és három előadásom található, én úgy olvasztottam össze, mint a fondüben a sajtokat.”
Rendeld meg a Polc.hu-n! »

Kiadó: Jaffa Kiadó

Ma nyílik az Ünnepi könyvhétKiss Angéla: London csak oda

Új szingliregény született – korszerű, a ma huszonéveseinek problémáival foglalkozó, szellemes, (ön)ironikus és tanulságos.

A könyv úgy indul, hogy a főszereplő, Kiss Angéla, alias Miss Kiss csak oda szóló repülőjegyet vásárol Londonba, pedig egy árva kukkot sem beszél angolul. Elkezdődik az álláskeresés, amely bizony nem könnyű, ha csak megírt, betanult szöveget tud elmondani a munkavállaló. Nem véletlen, hogy az első munkahely egy török étterem, ahol heti 72 órát kell lehúzni.

A szerző ragyogóan jellemzi a miliőt, a kollégáit, a vendégeket és a közöttük szerencsétlenkedő magyar „kalandornőt”, miközben fejezetről fejezetre egyre átfogóbb képet kapunk a külföldön próbálkozó, kalandot és szerelmet kereső, munkát vállaló magyar fiatalokról is.

A London csak oda izgalmas, érdekes, tanulságos képet fest a külföldi beilleszkedés megannyi megpróbáltatásáról, a társra találás „kínjairól” és örömeiről – új megvilágítást kap általa az ott és az itthon is.
Rendeld meg a Polc.hu-n! »

Kiadó: Jószöveg Műhely Kiadó


Ma nyílik az Ünnepi könyvhétLily Prior: Nektár – A csábítás regénye

Pazar humorú regény az albínó lányról, akinek az illatától bódulatba esik a férfinép, és eszement cselekedetekre vetemedik.

A csúnyácska és nem is túl eszes Ramona egy dél-itáliai birtokon tengeti napjait. Talán csak egyetlen pozitív tulajdonsága van: mámorítóan érzéki illatával minden férfit rabul ejt. Ramona minden este kiválaszt egy szerencsés flótást, aki magáévá teheti őt. Akár élhetne is így boldogan az idők végezetéig, ám Ramona úgy érzi, többre született. A nápolyi operaház színpadára vágyik, ahol lélegzetét visszafojtó közönség előtt énekelhetne. Miután öngyilkosságba kergeti újdonsült férjét, újfent férjhez megy a jóképű méhészsegédhez. Nápolyba menekülnek, ahol kiteljesedik Ramona csábereje: az egész város hímnemű populációja a nyomában lohol, mindenki őt akarja megkapni. Ám a boldog idők egy csapásra véget érnek…

Rendeld meg a Polc.hu-n! »

Kiadó: Tericum Kiadó

 

Ma nyílik az Ünnepi könyvhétJúniusi eső
Új rovatot indítottunk Olvasónapló címmel, melyben két gyerekkori barát, Grecsó Krisztián és Nagy Sebestyén osztja meg veletek aktuális olvasmányélményeit. Ezúttal Grecsó Krisztián szemezgetett a könyvheti újdonságokból. »

Tipp: rendeld meg a könyvhét újdonságait kedvezményes áron a Polc.hu weboldalon! »

 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top