Szabadidő

5+1 szuper tematikus élménypark Európában

Mi az, ami szórakoztatóbb egy hagyományos vidámparknál, mégis könnyed kikapcsolódást kínál? Ismerkedjünk meg a tematikus élményparkokkal – hiszen Magyarországon is megnyílt az első!

A tartalmas, mégis szórakoztató kikapcsolódás viszonylag új színterét jelentik az úgynevezett tematikus élményparkok. Ezek közös jellemzője, hogy egy téma, mesevilág, történelmi korszak vagy kultúra jellegzetességeire alapozva építik fel a környezetet, illetve alakítják ki szabadidős programjaikat. Az ilyen helyeken a szokottnál néha talán kevesebb a hullámvasút, de több az interaktív kaland!

 Reneszánsz Élménybirtok, Bikal

Miért pont a reneszánsz?

Bikalon az életigenlő hangulat miatt esett a választás a tudományok és művészetek felvirágzását is jelentő reneszánsz korra. Vitéz Attila, a Reneszánsz Élménybirtok illetékese elmondta, hogy a következő 5 évben ez az időszak lesz a meghatározó az élménybirtokon, de a későbbiekben a terület terjeszkedésével együtt várható, hogy a középkor más időszakaival is kibővül a környezet és a program.

Magyarország legelső szórakoztatóparkja, a Reneszánsz Élménybirtok idén április elején nyitotta meg kapuit a Baranya megyei Bikalon. A Pécs 2010 Európa Kulturális Fővárosa családbarát partnereként a 7,5 hektáros terület Mátyás korát idézi, kicsiknek és nagyoknak egyaránt tartalmas szórakozást ígérve.

Színészek, statiszták, animátorok, kézművesek, oktatók, madarászok és lovasok varázsolják körénk a középkori hétköznapi élet nyüzsgő hangulatát. A forgatagban mesteremberektől lehet ellesni, hogyan is dolgozik a csizmadia, az asztalos, a papírmerítő, az ötvös, a kovács, a kőfaragó vagy épp a sárkányfűárus. Míg a küzdőtéren lovagi tornák, csaták és ügyességi bemutatók zajlanak, a madaras színpadon régi regéket beszélnek el a mesemondók, a történetekhez illően megkoreografált madárröptetés kíséretében. Hogy az időutazás illúziója teljes legyen, megkísérthetjük a sorsot a reneszánsz kaszinóban és a jósdában, és hamarosan beindul az apródképző is, amelynek keretében a 3–18 éves gyerekeket a bajvívásról, a lovagi erényekről és a kézművesmesterségekről is okítják.

5 szuper tematikus élménypark Európában

 

A reneszánsz életérzés persze nem lehet teljes a lakomák nélkül. A falusi csárda, az óvárosi vendéglő és a főúri kocsma a laktató fogások mellett egyszerűbb ételeket, kemencében sült lepényeket és lángosokat is kínál, továbbá lehetőség nyílik különféle finomságok házi készítésének fortélyait is megtanulni. A kalandokban és lakomákban megfáradt lovagok, hercegnők és apródok a reneszánsz palota főúri lakosztályaiban vagy a birtokhoz tartozó kastélyszállóban térhetnek nyugovóra.

5+1 szuper tematikus élménypark Európában

 

Az állandó látványosságok mellett rendszeresen fesztiválok is zajlanak: legközelebb április 24–25-én a lovagok védelmezője, azaz Szent György tiszteletére rendeznek fesztivált, amelynek programjában a népi hagyományok és a boszorkányos babonák felelevenítése mellett több párbaj, sárkányos küzdelem és lovagi vacsora is szerepel.

Megnézem
Összes kép (1)

Élménybirtok – Bikal
Cím: 7346 Bikal, Rákóczi u. 22.
Honlap: www.elmenybirtok.hu »

 Lovagkor franciásan – Puy du Fou, Franciaország

Ugyanezt a hangulatot kínálja nagyobb léptékben a franciaországi Les Epesses-ben a régi várromokra és annak erdős-tavas környékére épült Puy du Fou élménypark. Jól megférnek itt egymás mellett a lovagkor hősei, Richelieu bíboros muskétásai, valamint a vikingek és a gladiátorok, egy cseppnyi tündérmesével, fantasyvilággal és mágiával megbolondítva.

5+1 szuper tematikus élménypark Európában

A középkori városmagon kívül jutott hely egy 18. századi, malommal és kézművesműhelyekkel tarkított falunak, egy hatalmas madárröptetőnek, valamint egy kisebb városrésznek is az 1900-as évek elejéről, körhintával és békebeli üzletekkel. A színházteremben látványos előadások váltják egymást, az óriási erdőben sétálva ezernyi állatot figyelhetünk meg, de az igazi csúcspontot az esti show-műsorok jelentik. Sötétedés után a régi tavon lángok, víz és fények találkoznak a múzsák táncával, amikor beindul a zene és a tűzorgona. Még ennél is különlegesebb azonban a világ legeslegnagyobb szabadtéri éjszakai színháza: a színpad 23 hektáros, és a közel kétórás előadás 1200 színész összehangolt munkája nyomán áll össze.

5+1 szuper tematikus élménypark Európában

Bővebben: www.puydufou.com »

 

 A Szent Grál nyomában – Camelot, Anglia

Artúr király, a kerekasztal lovagjai, a Szent Grál legendája évszázadok óta foglalkoztat mindenkit, aki csak egy kicsit is fogékony a mesékre; az angliai Lancashire-ben ezért hozták létre 40 hektáron az új Camelotot. Artúr király udvarában boszorkányok, varázslók és lovas harcosok forgatagában olyan élményekben lehet részünk, amelyeket jó néhány filmből már ismerhetünk. A Lovagregény stílusában zajló lovagi tornák összecsapásai után maga Merlin mutat be és tanít varázslatokat a látogatóknak, a várhoz tartozó farmon háziállatokkal ismerkedhetnek a kicsik, az adrenalinvadászok pedig a korhű kinézetűvé alakított körhintákon és hullámvasutakon kereshetnek további izgalmakat.

Bővebben: www.camelotthemepark.co.uk »

 Mikulás télen-nyáron – Santaworld, Svédország

A svédországi Santaworldben egész évben kileshetők a Mikulás titkai. A gyönyörű erdős környezetben, a Siljan-tó partján álló tündérmesei csodavilágban a manók, elfek és boszorkák mellett sétáló fenyőfákba, trollokba, hóemberekbe és az északi mitológia legendás lényeibe is könnyű belebotlani. Természetesen meg lehet látogatni az expressz rénszarvasokat is, és a kívánságlistát is bármikor át lehet adni a Mikulásnak. Télen kihagyhatatlan program a mézeskalácssütés, a tűzijáték és az utazás a rénszarvasszánon, nyáron pedig a horgászás, a trollok házának felderítése és az akadálypálya leküzdése.
Bővebben: www.santaworld.se »

 A film forog tovább – Movie Park, Németország

Egy állandóan zajló forgatás kellős közepében érezheti magát az ember a németországi Dorsten közelében kialakított Movie Parkban. Különböző korszakok, más-más stílusú filmek várják a látogatót minden sarkon, kaszkadőrök, fegyverek, csapók és kamerák között. Mindegy, hogy a vadnyugaton, New Yorkban, a tengerparton vagy a rajzfilmek világában járunk, nemcsak nézői lehetünk a mozgalmas és látványos eseményeknek, hanem résztvevői is; a veszélyesen magasnak, gyorsnak vagy épp meredeknek tűnő játékokon pedig bárki egy akciódús film főszereplőjének érezheti magát.
Bővebben: www.movieparkgermany.de »

 Legendás földeken – Terra Mítica, Spanyolország

A spanyolországi Benidormban felépített Terra Mítica több ezer év mitikus történeteit és szereplőit eleveníti fel: az ókori Egyiptom, Görögország, Róma és a földközi-tengeri szigetek díszletei közt zajlanak az események. Gladiátorokkal, vízi ütközetekkel, táncosokkal és különleges állatokkal tarkítva naponta 35 látványos show gondoskodik arról, hogy mindenki beleélhesse magát a hajdani civilizációk hangulatába: minden előadás a látogatók aktív bevonásával zajlik.

5+1 szuper tematikus élménypark Európában

A vidámparkos részeken az extrém hullámvasutak mellett olyan érdekességek biztosítják a szórakozást, mint a legendás Minótaurosz labirintusa, a Főnix Röptének nevezett, 54 méter magas szabadeséstorony vagy a nílusi vízesés.
Bővebben: www.terramiticapark.com »

További élményparkok:

Disneyland, Párizs: www.disneylandparis.com »
Legoland, Németország: www.legoland.de »
Italia in Miniatura, Olaszország: www.italiainminiatura.com »
Madurodam, Hollandia: www.madurodam.nl »
Warwick-kastély, Anglia: www.warwick-castle.co.uk »
Carnuntum, Ausztria: www.carnuntum.co.at »

Vidámpark.lap.hu »
Kalandpark.lap.hu »

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top