Krakkó, a mesés város

Krakus és a sárkány

Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy királyfi és egy tűzokádó fenevad. A sárkány egy domb alatti barlangban éldegélve tartotta rettegésben a környékbelieket: fiatal szüzeket és bárányokat fogyasztott számolatlanul. Megelégelték ezt végül az emberek, és úgy döntöttek, megölik a szörnyet, de sokáig minden próbálkozó vitéz alulmaradt a csatában. Krakus királyfi volt az, aki kiokoskodott egy cseles megoldást: salétrommal és kénnel töltött áldozati bárányt vitt a barlanghoz, a sárkány pedig ezt is felfalta. Mivel a kén borzalmasan égette a gyomrát, lement a Visztulához inni, de ott úgy teleszívta magát vízzel, hogy már járni sem maradt ereje, így Krakus könnyedén legyőzhette. Ezután felépítette a dombra a Wawelt, a város neve pedig a hős királyfi után Krakkó lett.

Ez a mese a legismertebb a sok krakkói legenda közül, így aztán a város szuvenírárusainak is kedvenc motívuma a sárkány: plüssállatként, hűtőmágnesen, pólón és minden elképzelhető formában lépten-nyomon megjelenik.

Csak küldj egy SMS-t…

Krakkóba érkezve a mi első utunk is a sárkányhoz vezetett. A vasból készült egyfejű, egész barátságosnak tűnő szörnyeteg a Visztula partján, a barlang kijáratánál áll. Rendszertelen időközönként nagy hanggal lángot fúj, ami kedvesen mesebeli látvány, főleg sötétben. Sajnáltam is, hogy később megtudtam az illúzióromboló igazságot: a sárkány csak emelt díjas SMS fejében okád tüzet.

Várnegyed a dombon

A legendáktól függetlenül tény az, hogy a királyi vár, azaz a Wawel a 14. században épült. A következő két században már Európa egyik legszebb palotájaként ismerték, mára pedig az UNESCO az egész várnegyedet a világörökség részévé nyilvánította. A Wawel természetesen nyitva áll a látogatók előtt, de korán kell annak kelnie (és sorban állnia), aki a dísztermeket, a kincstárat, a fegyvertárat és a királyi lakosztályokat is meg szeretné nézni. Ha aznapra már nem jut jegy, akkor sem kell elkeseredni, a Wawel kívülről is elég látványos. A gótikus, barokk és reneszánsz jegyeket egyaránt magán viselő palota fő ékessége a tekintélyes méretű, árkádos díszudvar, persze sárkányfejes vízköpőkkel a magasban. Még a legnagyobb turistanyüzsgés közepette sem nehéz ideképzelni egy színes báli forgatagot, korabeli zenészekkel, mutatványosokkal, ökörsütéssel.

A palota szomszédságában álló székesegyház igen fontos helyszín a lengyel történelemben. 400 éven keresztül itt koronázták a lengyel királyokat, és mivel egész Krakkó több szállal kötődik a magyar történelemhez, itt került korona mások közt I. (Nagy) Lajos és Báthory István fejére – ez utóbbinak a síremléke is itt található. A javarészt gótikus, nem kifejezetten nagy, de kívül-belül csodásan megmunkált templom egyik legszebb része a reneszánsz Zsigmond-kápolna, amely kívülről az aranykupoláról ismerhető fel, míg a legérdekesebb látnivaló itt Lengyelország legnagyobb harangja. Hogy, hogy nem, a Zsigmond-harangnak is van legendája: állítólag szerencsét hoz az esküvőre áhítozó leányoknak, ha megérintik.

Természetesen a katedrális sem maradt sárkányos vízköpők és sárkányos legenda nélkül. Jó száz évvel ezelőtt a megáradt Visztula partra mosott néhány mamutcsontot, amelyek ma a székesegyház nyugati kapujánál lógnak láncon. Az igazán mesehívők szerint ezek valójában a sárkány hatalmas fogai, de ha ez nem is igaz, abban azért nagyon sokan hisznek, hogy amíg ezek a csontok itt lógnak, nem jöhet el a világvége.

Kávézó a Kazimierz negyedben

A zsidó negyed

A második világháború kezdetéig Krakkóban mintegy 60 ezer zsidó élt, ma alig kétszáz. Ebben a negyedben nem lehet úgy sétálni, hogy ne jussanak eszünkbe a borzalmak – már csak azért sem, mert főtere ismerős a Schindler listája című film több jelenetéből is –, Kazimierz mégis vonzóan különleges hangulatú városrész. Szerencsére nagyon sok épületét és utcáját gyönyörűen felújították, teli van kávézókkal, éttermekkel, hátsó udvarokra nyúló kiskocsmákkal, bolhapiacokkal és kis üzletekkel, tehát nem állt meg az élet, de nem is engedik, hogy a múlt feledésbe merüljön. A gyárépületre hasonlító, vörös téglás Régi zsinagóga és az Izaak-zsinagóga kiállítása – ha nem is annyira, mint az auschwitzi látogatás – elég megrázó, lélekben nem árt rá előre felkészülni.

Óvárosi körkép

A városfallal körülvett Óváros Krakkó igazi központja, nappal és éjjel egyaránt nagy az élet a macskaköves kis utcákban és a hatalmas főtéren. A kávézókkal, virágárusokkal és galambokkal teli Rynek Glówny kétszázszor kétszáz méteres területen foglal helyet. Kimagaslik belőle az egykor itt álló városháza gótikus tornya, aki bírja a lépcsőzést, fel is mehet, hogy körülnézzen innen. A Rynek közepén álló, hosszú épület a Posztócsarnok, ahol ma szép kelmék helyett már sajnos csak szuvenírhegyeket árulnak, de a falakon lévő festett címerek miatt azért érdemes belülről is megnézni.

A városrész 18 temploma közül a legismertebb és talán a legszebb is a kéttornyú Mária-templom, a főtér sarkában. Legfőbb ékessége a tölgyfából készült, óriási gótikus szárnyas oltár – Európában nem sok ilyen vészelte át az évszázadokat épségben. A Mária-templomhoz rögtön két legenda is tartozik, és egyiknek sincs köze a sárkányhoz. Jól látszik, hogy a templom két tornya se nem egyforma magas, se nem egyforma díszes: ahogy a legenda meséli, ez pontosan tükrözi, hogy az építtető két testvér közül az egyik jóval szorgalmasabb volt, mint a másik. A másik legenda nem látható, hanem hallható dologhoz kötődik. Az egykor tűzjelző és őrposztokként is szolgáló tornyok egyikéből óránként trombitaszó hallatszik, amely hirtelen elakad. Az ezt magyarázó legenda szerint 1241-ben, a tatárok betörésekor az egyik őr trombitaszóval akarta figyelmeztetni társait, de közben egy halálos nyíllövés érte – ennek emlékére szól minden órában a félbeszakadó dallam.

Kimondhatatlan finomságok

Krakkóban kávét és perecet minden sarkon találni, de egyébként is könnyű olyan helyekre bukkanni, ahol egész baráti áron lehet nagyon jókat enni. Az egyetlen probléma, hogy az étlapok angol verziója gyakran nem túl informatív, így ha a személyzettől sem sikerült megtudni semmi érdemlegeset egy-egy fogásról, azt a stratégiát választottuk, hogy a legkimondhatatlanabb nevű ételekre böktünk rá, de még így sem sikerült semmi szörnyűbe beleszaladnunk.

Zsureket, azaz savanykás, kovásszal készült levest épp egy olyan étteremben ettünk először, amelynek szakácsa pár évvel ezelőtt megnyerte a zsurekfőző versenyt; nem is volt okunk panaszra. A káposztás ételek közül természetesen a bigos, a lengyel húsos káposzta kihagyhatatlan, de változatossága okán az igazi favorit a lengyel pierog volt. Ez a tésztabatyu sütve és főzve, hússal, káposztával, krumplival, gombával, hajdinával vagy bármi mással töltve egyszerűen megunhatatlan. Szóval tessék jól meggondolni: Krakkó mindössze 400 kilométerre van Budapesttől – ennyi szépség és finomság miatt akár máris érdemes útra kelni.