nlc-logo

Engedélyezi, hogy az nlcafe.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.

Toszkánában – motorral

Toszkán bútorok, toszkán ízek, toszkán stílus – manapság minden divatos, ami toszkán, de végül is érthetõ. Toszkána említése akkor is a napfény és a szép élet ígéretét sugallja, ha az ember sosem járt arrafelé.
Laczko Denise
f Ajánlom

Semmi átverés

Toszkánával kapcsolatban leginkább az érdekelt, hogy a valóságban is úgy néz-e ki, ahogy a rengeteg gyönyörű fénykép és film ábrázolja; nem tagadom, kis csalást sejtettem a túl szép színek, a túl harmonikus tájak láttán. Aztán tavaly ősszel Korzikáról hazafelé épp csak átrobogtunk a régión, de átsuhantunkban is tisztán látszott, hogy a fotók nem hazudnak, minden olyan, amilyennek elképzeltem.







A zöld ezer tónusa vonul fel a mezőkön…

Meleg színekben és csodaszép fényekben fürdik minden, a zöld ezer tónusa vonul fel a mezőkön, sárgás árnyalatokban játszó villák állnak a dombtetőkön, az égbe nyúló tuják különös ritmusban tagolják a tájat, dekoratív felhők kúsznak az égen – egyszerűen tökéletes. A klasszikus Toszkána-fotók a végtelenbe húzódó, rendezett mezőkkel legfeljebb annyiban torzítanak, hogy a lankás dombokon kívül bőven találni itt magas hegyeket és több száz kilométernyi tengerparti szakaszt, sőt, egy egész szigetvilágot is.








Sokszor kötöttünk ki nevenincs falvakban…
Bukolikus nyugalom


Nyár elején tehát nekivágtunk a Toszkána-túrának, de sok mindent ezen az úton sem terveztünk. Sokszor egyszerűen csak arra mentünk, amerre kevesebb esőfelhőt láttunk, általában a szerencsére bíztuk, hogy mi fér bele másfél hétbe. A legkevésbé forgalmas utakon gurulva sokszor kötöttünk ki ezer méternél magasabb hegyeken, eldugott termálfürdőknél, kis tavaknál, vagy nevenincs falvakban, ahol a helyiek látszólag egész nap mást se csinálnak, mint kacsát etetnek és grappát iszogatnak a napernyő alatt.

Ha akartuk, gyakran órákon át emberekkel sem találkoztunk, csak legeltettük a monitornézésbe belefáradt szemeinket az idillien nyugalmas tájakon – sose hittem volna, hogy szénabálák, olajfaligetek és sakktábla-szerű mezők hosszas bambulása ennyire pihentető lehet. Napnyugta környékén aztán mindig elindultunk a napi fényvadászatunkra: törvénybe iktatnám, hogy ezen a tájon állandóan este fél nyolc legyen. Ebben az időszakban elképzelhetetlenül gyönyörű színeket varázsol mindenhova a lebukni készülő Nap. Ezeket a fényeket fotókon nagyon nehéz visszaadni, ha pedig mégis sikerül, durván giccsesnek minősíthető a végeredmény. Élőben viszont egyszerűen csak az emberbe fojtja a szót a látvány.






Csak legeltettük a szemeinket az idillien nyugalmas tájakon…

Múltra büszke jelen

Toszkánában mindenki büszke az etruszk múltra, kilométerenként biztos, hogy van legalább egy, etruszk romokhoz irányító tábla. Szinte minden dombtetőn áll egy sok száz éves, sikátorokkal teli városka, ahol ha más nem is, a városfal biztos legalább ezer éves, tehát etruszk. Ezek a kis városok egyébként sokban hasonlítanak egymásra: szűk, macskaköves utcák vezetnek a központi térre vagy terekre, a meseszép öreg házak ablakain spaletták díszelegnek, és a modern dolgok épp csak annyira jelennek meg, hogy ne ronthassák el az összképet.







San Gimignano
Nem véletlen, hogy San Gimignanóba tévedve útitársam vagy negyed órán át azt hitte, múzeumfaluban jár, csak aztán tűnt fel neki, hogy itt bizony élnek és dolgoznak emberek. Sok tornyával és a robosztus St. Agostino templommal a kisvárosok közül ez volt az egyik kedvencünk, persze mások is felfedezték már a szépségét: San Gimignanót az UNESCO a világörökség részévé nyilvánította.

Ezekben a kisvárosokban közös még az is, hogy főleg nyáron egymásba érnek a különböző középkori fesztiválok. Másik kedvenc városunkban, Cortonában például épp lemaradtunk a tradicionális íjászversenyről, mert a szomszédos Castiglion Fiorentinóban ragadtunk a lovagi játékokon.







Cortona

Este viszont épp időben érkeztünk ahhoz, hogy reneszánsz ruhákba öltözött, a viadalt hangos ének- és zeneszóval ünneplő emberek társaságában üljünk le vacsorázni a fáklyák fényével megvilágított ódon falak között. Érdekes módon ezekben a kosztümös parádékban nincs semmi művi; talán az a titkuk, hogy nem a turistacsalogatás a céljuk, csak komolyan veszik a hagyományőrzést.







Siena
Erre az egyik legjobb példa a Palio nevű lovasjáték Sienában, harmadik kedvenc városunkban. Siena legyező alakú, színes borítású főterén, a Piazza del Campón nyaranta kétszer mérkőznek meg a város egyes negyedeinek csapatai, látványos felvonulással kísérve. Bár a harc csak percekig tart, erre az eseményre készül nagyjából mindenki egész évben. Aki épp nem ezen a két napon érkezik, annak is jut bőven látnivaló. Impozáns különlegesség az erőd és a Dóm, de csak a főtér gyönyörű palazzói között is sok időt el lehet tölteni, a türelmes sorbanállók pedig a toronyból is végignézhetnek a téren, a városon és a környéken.








A Tarot-kertben a Tarot-pakli 22 nagy lapjának figuráiról készültek igazán hatalmas szobrok…
A misztikus kert


Tervezetlen túránkban egyetlen dolog volt, amit semmiképp nem akartunk kihagyni: a Tarot-kertet Toszkána legdélebbi részén. Elgurultunk hát az orbetellói lagúnához, hogy tengert is lássunk, majd a félszigetről Capalbio felé kanyarodtunk. A Gaudí által ihletett szoborkert azoknak is hatalmas élmény, akiket nem izgat különösebben az ezoterikus világ, és fogalmuk sincs arról, hogy milyen kártyalap egy nagy arkánum. A 25 év alatt létrehozott kertben ugyanis a Tarot-pakli 22 nagy lapjának figuráiról készültek igazán hatalmas szobrok. A szemkápráztatóan színes, Gaudí-módon mozaikokkal, kerámiadarabokkal, tükörtörmelékekkel borított figurák egy részének a belsejébe is be lehet menni, kanyargós lépcsőkön és folyosókon át újabb és újabb részletgazdag apróságok tűnnek fel. Antispirituális lelkek számára ez egyszerűen csak izgalmas és érdekes játszótér, aki viszont foglalkozott már a tarot-val, annak hamar feltűnik, hogy itt semmi sem véletlen – sem a színek, sem a formák, sem a szobrok elrendezése.


Nagyvárosi túrák

A vidéki nyugalom után sokkolóan hatott rám Toszkána fővárosa, ahol nem nagyon lehet kikerülni a turistahadakat. Firenze ettől függetlenül ugyanolyan gyönyörű, mint amilyennek évekkel ezelőtt először láttam. Az Uffizi képtárnál még mindig órákig állnak sorban az emberek, a Dávid-szobrot még mindig százak fotózzák másodpercenként a Palazzo Vecchio előtt, a Dóm még mindig izgalmasabb kívülről mint belülről, és az Arno folyó fölött átívelő, kis boltokkal beépített híd, a Ponte Vecchio még mindig különleges látvány, talán akkor se unnám, ha ott élnék.







Firenze

A főbb jellegzetességeket tekintve másik kedvenc nagyvárosomban, Pisában sem változott semmi az eltelt évek során, mégis át tudtam érezni útitársam friss lelkesedését. Ahogy egy kis utcába kanyarodva váratlanul feltűnt a ferde torony, éppolyan elvarázsoltam közelítettem a hihetetlen építmény felé mint ő, és a Csodák Terén, a Piazza dei Miracolin is egyforma lendülettel csodáltuk a smaragdzöld gyepen álló márványépületeket, így végül aznap is éjszakai sötétben motoroztunk haza a hegyeken át.







Motorosparadicsom



Olaszországban motorosnak lenni nagyon jó dolog. Túlnyomórészt jó állapotúak az utak, annyi a szerpentin, hogy szinte már sok is, vannak kifejezetten motorosparkolók, természetesen ingyen, sok behajtani tilos tábla pedig motorosokra nem vonatkozik. A kívülről kaotikusnak tűnő itáliai közlekedés valójában csak roppant dinamikus. Az olaszok nagyon jól vezetnek, és mivel sok évtizedes kultúrája van itt a robogózásnak és motorozásnak, az autósok figyelnek a kétkerekűekre, számítanak a felbukkanásukra bárhol és bármikor.

Gyorsan asszimilálódtunk hát, a piros lámpáknál a kocsisorok előtt gyülekeztünk a többi motorossal együtt, nyugodtan haladtunk a szemközti sávban, ha a saját sávunk bedugult, és a szemből jövők előzékenyen félre is húzódtak ilyenkor. Nem mondom, Sienában kicsit túl jól sikerült a helyi szokások követése, az óváros általában egyirányú, motorral életveszélyesen meredek utcáiból csak rendőri útmutatással tudtunk végül kikeveredni. De mindenképp megérte, nagy kaland volt, Toszkánába legközelebb is csak motorral mennék újra.

Fotók: Laczko Denise
Megosztás Facebookon