A világsztár felesége nyilatkozik

Kövess minket a facebookon!

f Ajánlom
Volt idõ, amikor magyar játékosok is fõszerepet játszottak a futballvilágbajnokságon. Közülük is minden idõk legnagyobb játékosa, Puskás Ferenc két futball vb-n is szerepelt. De miként élte meg a világbajnokságokat a feleség?

Bözsike, immár ötvenhatodik éve hű társa a leghíresebb magyar sportolónak, a jelenleg súlyos beteg Öcsi bácsinak, kizárólag a  Nők Lapja Cafénak nyilatkozott életéről férje életrajzírója, a nagysikerű Puskás-könyv szerzője, Szöllősi György révén.

- Öcsi nem csak a világbajnokságok idején, hanem gyakorlatilag egész közös életünk során rengeteget volt távol otthonról - kezdte a legendás játékos felesége. - Amikor összeházasodtunk, ezerkilencszázötvenben, Kispesten, ő már ismert, válogatott sportoló volt, aki edzőtáborból edzőtáborba vándorolt a Honvéddal és a magyar nemzeti csapattal is. Vagy ahogy akkoriban nevezték, "rejtekhelyre" vonult a csapat szinte minden fontos mérkőzés előtt legalább néhány napra. De aztán ott volt a helsinki olimpia, a téli, többhetes felkészülési túrák Afrikában vagy ki tudja, hol, majd a világbajnokság. Ugyanez folytatódott azután Madridban, amikor Öcsi a Real Madridhoz szerződött. Dél-Amerikai túrák, edzőtáborok, világbajnokság. Sőt, amikor edző lett, akkor is sokat voltunk távol egymástól, mert nem lehettem vele ott állandóan Chilében vagy Egyiptomban, ha a családi ügyek Madridba vagy Budapestre szólítottak.

- Nem okozott feszültséget önök között, hogy a férje nagyon keveset volt otthon?
 
- Nem, kezdettől fogva világos volt, hogy ha vállalom ezt a kapcsolatot, akkor ezzel a jelenséggel együtt kell vállalnom, hiszen Öcsinek mindene volt a futball, ezt elfogadtam, és ha nehezen is, de megszoktam, hogy sokszor és sokat utazik messzire tőlünk. De ne gondolja, hogy nem szerette a családját, a csapattársak, a többiek elmondása szerint sokszor minden pénzét telefonra költötte, mert naponta akarta hallani a kislánya hangját, és mindig ő szállt le a repülőről a legnagyobb ajándékokkal. Csodálatos békében és szeretetben éltünk és élünk a családdal azóta is.


- Mit csinált, amikor egyedül maradt?

- Az ötvenes években, Pesten, amikor még a Rökk Szilárd utcában laktunk, ahol annyira nem élveztem a körülményeket, sokszor hazamentem édesanyámhoz Kispestre, ő fözött nekem és a lányomnak, Anikónak, miután a házasságunk harmadik évében vele bővült a család. Egyedül semmiképpen sem szerettem ott maradni a lakásban. Később, a Colombus utcai házunkban, meg aztán Madridban már magunk maradtunk, de sohasem egyedül, volt személyzet itt is, ott is, és jobban szerettem a nagy társasházakat, mint a saját családi házat, mert szükségem volt rá, hogy szomszédok, emberek legyenek a környezetemben, féltem volna egyedül egy nagy házban. Meg kellett tanulnom elfoglalni magam nap közben, hiszen Öcsi edzésen volt vagy külföldre utazott, Anikó iskolába járt, kezdeni kellett magammal valamit. Nyelvet tanultam, tanfolyamokra jártam, lakberendezést, művészettörténetet tanultam, bejártam a spanyol múzeumokat. Néhány utcányira laktunk például a híres, nevezetes Prado múzeumtól Madridban, amelynek hatalmas gyűjteményét talán egy élet alatt sem lehet megismerni, jó néhányszor végigjártam itt a termeket, és megcsodáltam a legnagyobb spanyol művészek alkotásait, többek között azokét, Goya, Velazquez és El Greco festményeit, akiknek a műveit most Magyarországon is látni lehetett.

- Miként emlékszik a világbajnokságokra, amelyeken Puskás Ferenc részt vett?

- Nem könnyű visszaemlékezni ezekre az évtizedekkel ezelőtt történt eseményekre, már csak azért sem, mert egészen más emlékezetes nekünk a magánéletünkből, mint amire a szurkolók emlékeznek. Talán furcsán hangzik, de például nem tudom, hogy hol hallgattam a híres hat-három közvetítését, ahogyan a vébéről sem sok mindenre emlékszem tisztán. Nekünk, feleségeknek sokszor az egyik sportesemény olyan volt, mint a másik, rengetegszer élhettük át, hogy a férjeinket ünneplik, összekeveredtek, megfakultak ezek az emlékek. No, a svájci világbajnokságból azért sok minden megmaradt, már csak azért is, mert a csapat remek szereplését követően, miután Öcsiék bejutottak a döntőbe, az ország vezetői úgy határoztak, hogy a feleségek is a helyszínen, Svájcban láthatják a finálét. A legtöbben közülünk akkor voltak először külföldön, ráadásul rögtön Nyugaton, Svájcban. Ez az élmény mesés volt abban az időben, a döntő eredménye viszont sajnos csalódást jelentett, így aztán nem maradt szép emlék a svájci kirándulás. A válogatott meglepetésre kikapott a németektől, s ez akkor tragédiának számított.

- Öcsi bácsi aztán 1962-ben újra vb-résztvevő lett, spanyol színekben...

- Igen, ez is rémlik, de erről aztán még kevesebbre emlékszem, hiszen amíg ő Dél-Amerikában volt, addig mi otthon, Madridban vagy még inkább Benidormban, a nyaralónkban, úgyhogy olykor beszéltünk ugyan telefonon, de közvetlen élmény nem maradt meg a memóriámban, ne haragudjon.


 - Nézi a világbajnokság meccseit?


- Nem különösebben, bár biztosan bele-belenézek majd néhány mérkőzésbe. Öcsinél is állandóan a sport, a futball megy a televízióban a kórházban, én idehaza főként a spanyol adásokat nézem, nem elsősorban a sportot, de nagyjából követem, hogy mi történik a Real Madrid vagy a válogatott körül, ismerem is a játékosok egyikét, másikát, nagyon szurkolok majd Raulnak, nem csak azért, mert szuper játékos és a Realban szerepel, hanem mert amúgy is nagyon szimpatikus fiú. Nagyon sajnálom, hogy a magyar futballisták nincsenek ott a vébén, ugyanakkor biztosan drukkolok majd a spanyoloknak, ha látom őket egy-egy meccsen, Öcsi is így tenne, ha egészsége megengedné, sőt talán ott lenne a helyszínen, mint annyiszor még aktív pályafutása befejezése után is. Az angliai és a mexikói világbajnokságra annak idején engem is elcipelt, felemelő, szép élmények ezek a világbajnokságok. Mindig a magyaroknak szurkolt mindenek előtt, aztán persze a spanyoloknak…

Olvass tovább

Hozzászólások