Szabadidő

Ünnepi programok a forradalom évfordulóján

Budapest idén is rengeteg programmal készül március 15-e megünneplésére. Lesz kézmûves vásár, ólomkatona-öntés, tánc, mulatság, komédiások és mindenféle finom falatok.

A főváros eseményei

A 2005. március 15-én, 13 órakor kezdődik a főváros ünnepi megemlékezése a Petőfi szobornál. A 14 óráig elő televíziós közvetítésben sugárzott program mellett a kísérő rendezvények az eddigi hagyományoknak megfelelően alakulnak.





A Március 15. téri, Romkert melletti füves területen 10-től 18 óráig Forradalmi Népünnepély, korabeli kirakodóvásár, huszár bemutató, gólyalábasok, népi játékok és néptáncosok szórakoztatják a közönséget.

Az idei ünnepség vezérgondolata: Budapest a Szabadság Fővárosa. Az idei ünnepség megálmodója Vándorfi László, a Veszprémi Pannon Várszínház igazgatója, a Pesti Magyar Színház rendezője. 

A Kossuth téren a Magyar Köztársaság állami lobogójának ünnepélyes felvonása és a Kossuth szobor megkoszorúzása után a térről menet indul a Múzeumkertbe, ahol az ünnepi műsor keretében Gyurcsány Ferenc miniszterelnök mond beszédet.

A műsorban megszólalnak Petőfi Sándor, Arany János és Ady Endre versei és a 157 évvel ezelőtti hangulat megidézését segíti a Gödöllői Fúvós Együttes, valamint a szegedi Hóra Táncegyüttes is.

Egész napos programok
A nap további részében több helyszínen várják különböző programok az ünneplőket.







Részletes programterv
10:00 Forradalmi Népünnepély kezdete (Romkert)
12:30 Térzene a Petőfi Szobor előtti téren
13:00 Harangzúgás
13:01 Szózat a Kórus előadásában
13:06 Demszky Gábor főpolgármester ünnepi beszéde
13:18 Ünnepi műsor
13:40 Himnusz a kórus és a fúvósok előadásában
13:43 Koszorúzás
13:55 Műsor vége
14:00 Forradalmi Népünnepély folytatódik a Romkertben
18:00 Forradalmi Népünnepély vége
Március 13.
12.00
A Kossuth téren felállított nemzeti kokárda vázába az ünneplők elhelyezhetik virágaikat. A helyszínen biztosított piros, fehér és zöld virágokból március 15-ére elkészülhet a nemzet kokárdája. A kokárdaépítést a Szolnoki Huszárzenekar zenéje kíséri.

Március 14.
20.00
Ifjúsági koncert a Kossuth Lajos téren. Az irodalmi pop-rock összeállítás keretében fellép többek között a Kaláka együttes, az Ando Drom, a Ghymes és Oláh Ibolya is.

Március 15.
9.25
A Magyar Köztársaság állami lobogójának ünnepélyes felvonása a Kossuth téren, majd koszorúzás a Kossuth-szobornál.





10.00

Ünnepi menet a Kossuth Lajos térről a Múzeumkertbe. Útvonal: Alkotmány utca – Bajcsy-Zsilinszky út – Deák tér – Károly körút – Múzeum körút.

11.00
Közjogi méltóságok részvételével állami ünnepség a Múzeumkertben. Ünnepi beszédet mond Gyurcsány Ferenc miniszterelnök.

20.00
Ünnepi díszelőadás a Művészetek Palotájában
. Az ünnepségen átadják a Magyar Köztársaság Kiváló Művésze, Érdemes Művésze és Babérkoszorús Író díjakat. 


Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top