Szabadidő

Szûcs Judith koncert

Az örökifjú énekesnõ nemrégen ünnepelte pályájának harmincéves évfordulóját. Talán kevesen tudják, hogy a fiatalok körében is népszerû mûvésznõ jövõre köszönti huszadik lemezének elkészültét.





Szűcs Judith koncert – Október 16. 16:30 és 20:00

Stefánia Palota Színházterem
Cím: 1143 Budapest, Stefánia út 34.

Jegyár:
1-8. sorig 4,990 Ft.-
9-13. sorig 3,990 Ft.-

Nyár elején jelent meg a „Ne játssz a szívemmel!” című legújabb Szűcs Judith-album. A nagyközönség elé először az október 16-i lemezbemutató koncerten kerülnek a friss dalok, de Judith már számos kisebb fellépésen sikert aratott velük. Az énekesnő ezzel a koncerttel a lemez létrejöttén kívül szeretné megünnepleni az ötvenedik születésnapját is.

Úgy látszik, Judith életében ez a jubileumok időszaka, hiszen nemrég ünnepelte énekesi pályája kezdetének harmincéves évfordulóját, és jövőre köszöntheti huszadik lemezének elkészültét.

A Stefánia Palota színháztermében délután fél ötkor és este nyolckor kezdődik koncert. Vendégművészként közreműködik Szikora Róbert, aki már nagyon régóta ír dalokat Judithnak – erre a lemezre a Vándor szerelem című számot. Ott lesz a Bon-Bon együttes, aminek tagjaival egy régi álmot teljesítettek ­– közös dalt írtak. A legnagyobb várakozás pedig Judith és lánya, Fülöp Timi duettjét övezi. A frissen érettségizett, gyönyörű fiatal hölgy énektehetségét nemrég fedezték fel, s azóta folyamatosan képzi a hangját, bár egyelőre főiskolai tanulmányaira koncentrál leginkább.

Külön érdekesség, hogy Demjén Ferenc „Hogyan tudnék élni nélküled?” című dala is rákerült a korongra. Ez az első eset, hogy Szűcs Judith egy eredetileg valaki másnak írt szerzeményt dolgoz fel a saját lemezén, de ez saját bevallása szerint olyan közel áll a szívéhez, hogy mindenképpen szerette volna elénekelni.

Szűcs Judith névjegy

Szendrő Máriánál tanult énekelni; az O.SZ.K-ban tagja volt a Fodrász Egyesület „Tavasz 67” leánykórusának (tanult szakmája a fodrászat).
1972-ben első helyen végzett a Ki Mit Tud? táncdal kategóriájában.
A 70-es évek közepétől nemcsak hazánkban, hanem külföldön is egyre népszerűbb.
1975-ben a máltai Lavaletta fesztiválon második lett.
1977-ben a Metronóm fesztiválon harmadik helyezést ért el.
1979-ben fellépett a Yamaha fesztiválon, ahol Bonnie Tylerrel közös öltözőben készült a fellépésre – Bonnie nyerte el a fesztivál első díját.
1980-ban egylemezes szerződést kötött vele az EMI Electrola.
1981-ben fellépett a dublini fesztiválon.
1983-ban megnyerte a Neewoliakk (USA) fesztivált.
Hazánkban is számtalan fesztiválon lépett fel, mint például a Tessék választani-n vagy a Made in Hungary-n.
2000. november végén jelent meg legsikeresebb dalait tartalmazó válogatáslemeze Slágerek címmel.
2004. május „Ne játssz a szívemmel” című lemez megjelenése.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top