nlc-logo

Engedélyezi, hogy az nlcafe.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.

Enrique Iglesias

A több millió eladott lemezzel rendelkezõ latin szívtipró, Julio Iglesias fia, Enrique Madridban született. Itt élt testvéreivel Julioval és Chabelivel. 1982-ben anyjuk Miamiba küldte õket, hogy ott apjukkal éljenek.
NLCafé
f Ajánlom




Enrique saját karrierje a Gulliver Magániskolában kezdődött, itt lépett fel először a Hello Dollyban. Egy évnyi üzleti tanulmányok után végül úgy döntött, szenvedélyével, a zenével akarja megkeresni napi betevőjét. 1995-ben a jövendőbeli menedzserének adott bemutatót énekesi tehetségéből.
A menedzser Enrique kérésére úgy reklámozta, mint egy „ismeretlen közép-amerikai énekes”, Enrique Martinez. Csak akkor mondta el szüleinek tervét, amikor már kezében volt a szerződés.





1996-ban végre megjelent első albuma, ekkor már a saját nevén – talán Martinezként mégse lett volna olyan sikeres -, és három hónap alatt egy millió albumot adott el belőle. 1997-ben jött a második, Vivir című korong, ebből öt millió kelt el. Időközben a kritikusok is felismerték tehetségét, Grammyt, Billboard, American Music és World Music díjat kapott többek között 1996-97-ben. Ezt követően jelent meg első albuma angol nyelven, mely immár 23 millió példányban kelt el. Enrique azonban nem pihent, legutóbbi klipjében Anna Kurnyikovával látható, akikkel már az életben is egy párt alkotnak.
Olvass tovább

{PostTitle}

Megosztás Facebookon