Szabadidő

Emma Thompson

Thompson 1959-ben született az angliai Paddingtonban. Színész szülei révén egyértelmû volt, hogy milyen pályát fog választani a kis Emma.




Gondtalan gyermekkora volt, a kitűnő családi környezetet kitűnő iskolai eredményekkel hálálta. Nem is csoda hát, hogy 1978-ban a Cambridge Egyetem tanulója lett. Itt kezdett el színészkedni a legendás Footlights csoporttal, amely valaha a Monty Python több tagját is csapatában tudhatta. 1982-ben apja sajnálatos halála után kezdett karrierje nekilendülni, megkapta ugyanis a Me and my girl című musical főszerepét. A show népszerű volt, de Thompson egy év múlva továbbállt, a Fortunes of war című sorozathoz.





Itt akadt össze Kenneth Branagh-gel, minden értelemben. Számos közös munkájuk között arra is jutott idő, hogy összeházasodjanak. A Szellem a házban című közös moziban nyújtott alakításáért Thompson számos díjat nyert, és egyszercsak a nemzetközi figyelem középpontjában találta magát. 1993 hihetetlen év volt számára, hiszen a legjobb színésznő és a legjobb mellékszereplőnő Oscar díjára is jelölték. Bár egyiket sem kapta meg, 1995-ben már magához szoríthatta a szobrocskát az Értelem és érzelemért, de nem a színészi munkájáért (arra is jelölve volt), hanem a legjobb adaptált forgatókönyvért! Az év azonban mást is hozott, elvált Branagh-tól és összejött Greg Wise-zal, kollégájával. 1999-ben félig visszavonult, Wise gyermekét szülte meg, és ezért több szerepet is visszautasított. Azóta leginkább családjával van elfoglalva.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top