Szabadidő

Gyógyváros, vidámváros

Mindig õszintén csodáltam Schirilla Györgyöt és fiát, amint évrõl évre átúszták a jeges Dunát. Azon lelkes embereket sem kevésbé, akik mínusz tizenhat fokban tempóztak a nyitott nagyatádi medencékben.







Termál Gyógyfürdő
Nekem sajnos nem adódott alkalmam csobbanni. Mentségemre szolgáljon az akkor még északi sarkra emlékeztető hideg és a rövid tartózkodási idő. – Ez egy ilyen város – mesélte nevetve a nagyatádi polgármester. Nyilván megszánt minket ahogy nyitva felejtett szájjal szemléltük a különös eseményt. – Itt mindenki imád úszni, akár tél van, akár nyár. Télen különösen.

Mintha mi sem lenne természetesebb február legfagyosabb hajnalán, felkelek, és az az első gondolatom, nosza, ugrok gyorsan egy fejest. Nem nagyon értettem mit lehet azon kedvelni, ha az emberre ráfagy a fürdőruha, de kétségtelen, a medence fölötti táblán az állt: 32 C. Így már érthető.






Az épületbe érkezve életvidám családok suhantak el mellettem, nénikék, bácsikák szökkeltek mint a zergék, kiderült, ők rendszeres látogatói és élvezői a füdőknek, fittségük oka önmagáért beszél.




Odabenn gyerekek, felnőttek, kivétel nélkül vígan pezsegtek, regenerálódtak a vizekben. Jobb lett volna egy komplett beutalóval érkezni, hiszen a fürdőkben szakorvosi irányítás mellett balneo-hidroterápiás kis- és nagyfrekvenciás kezelések, masszázsok vehetők igénybe. Nem mondom, kellemes lehet a napot hidroterápiás kezeléssel kezdeni, mindjárt bele a közepébe, lánc felcsatol, kapaszkodni! Ringatózás indul.







A Rinyamenti táj
Nagyatád persze nemcsak extrém fürdőzőiről ismert. A Rinyamenti táj természeti szépségeivel, gazdag vadászterületeivel, túrázásra különösen alkalmas vidékeivel is csábítja a látogatókat, így engem is. Ugyan mindenütt erősen tombolt a tél, hó hátán hó volt mindenütt, de megérte a hidegrázás. Kiszabadulva a lucskos fővárosból, a tél fogalma új értelmet kapott. Egy-egy nyúl és pár őz is átgázolt a mesés tundrán.








A város és a Szoborpark
A Belső-Somogyban elhelyezkedő kisvárost hamar körül lehet utazni. Nagyatád büszkesége többek között a bizarr színekre festett, kis üzletekkel tarkított, nemrégiben felújított épületsor, a szoborpark melyben 64 monumentális fa-alkotás látható, valamint számos idegenforgalmi látványosság. A város történetét a Városi Múzeum őrzi és természetesen a nagyatádiak, akiknek minden okuk meg lehet a büszkélkedésre.





A Castrum Thermalcamping 1999-ben nyílt meg közvetlenül a Termálstrand mellett. Érdekessége, hogy a melegvíz a mosdókba és zuhanyzókba közvetlenül a termálkútból érkezik.

Egyik kedves útitársam fintorogva kortyolta a híres nagyatádi vizet, bár mostanra valószínűleg érezheti a víz gyógyító hatását, pláne ha eddig nem tudta volna, hogy patkóbél bántalmai voltak. A “nátrium hidrogénkarbonátos ásványvíz” ugyanis különös gyógyítóerővel rendelkezik, kifejezetten ajánlott stresszes életmódot élő üzletemberek számára. A helyben palackozott szuvenír-sört apukám tesztelte, öt csillagot adott neki.







Határtalan Játék Nemzetközi Szabadidősport Fesztivál
Azt hiszem végre bátran állíthatom, közeleg a kánikula, messze már az idei hó, nyári időszakban pedig indul a Határtalan Játék Nemzetközi Szabadidősport Fesztivál is. Erre lehet, hogy visszamegyek, kacérkodom a gondolattal. Utzásunk végét jártuk, magunk mögött hagytuk a téli fürdőzőket. Polgármester úr is fürgén sietett tovább de még búcsúzóul felhajtott egy pohárka gyógyvizet.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top