Szabadidő

Phil Collins

Collins 1951-ben született London Chiswick kerületében. A volt gyermekszínész igen rövid idõ alatt vált a világ elsõ számú éneklõ dobosává a Genesisben.




1975-ben kilépett a dobszerkó mögül, és átvette Peter Gabrieltől az együttes énekesi szerepét. A Face Value 1981-es megjelenésével már szövegíróként is jegyezték, a Genesis mellett szólóban először tett le valamit az asztalra. Az album tetőpontja minden kétséget kizárólag az In the Air Tonight, amely épphogy nem ért fel az angol lista élére. Az album azonban világszerte nagy sikert aratott, Angliában nem kevesebb, mint öt évig járt fel-alá az első 100 között.





Collins sikerei ellenére hangoztatta, hogy nem fogja ott hagyni a Genesist. Ez így is történt, még öt közös albumuk született. Második albuma után már olyan művészekkel dolgozott együtt mint dobos és/vagy producer, mint Robert Plant, Eric Clapton és Frida. A Miami Vice-ban is feltűnt, minek köszönhetően forgatókönyvek sora érkezett lakásába. 1985-ben történelmet írt, amikor a Live Aid koncerten kétszer lépett fel: először a Wembleyben Angliában, majd Concorde-ra pattanva meg se állt Philadelphiáig.







Phil Collins és Orianne Cevey
Az 1987-ben megjelent Buster című filmben vonatrablót alakított, s meglepően jó kritikákat kapott.

Számos album után 1998-ban jelent meg Best of albuma, majd ezt követte a Tarzan filmzenéje, amiért később Oscar-díjat is kapott. Legutoljára egy big band-lemezt adott ki, de ez inkább a kritikusok elismerését nyerte el.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top